Connect with us

Hír

Aaron Donald legalább még két évig akar játszani

Aaron Donald idén kapott egy 3 éves, 95 millió dolláros szerződést, amivel a 2024-es szezon végéig kötelezte el magát a Rams mellett. A kontraktusból mindkét fél a 2023-as szezon után tud komolyabb anyagi következmények nélkül kilépni és egyelőre a liga legjobb védője is úgy kalkulál, hogy még két évig játszik.

“Addig fogok játszani, ameddig képes vagyok magas szinten teljesíteni. Egyelőre két évre köteleztem el magam és mindent meg fogok tenni azért, hogy ez idő alatt győzelemre vezessem a franchise-t”

– mondta Donald (via Football Morning in America).

Donald még csak 31 éves, a 2024-es idény előtt pedig 33 éves lesz. Papíron még ekkor is simán lehet benne 2-3 jó év és abszolút reális, hogy folytatja a pályafutását – csak nem a Ramsben. Az idei potenciális visszavonulásának egyik oka a pénz mellett ugyanis állítólag az volt, hogy nagyon messze van az otthonától, Pittsburgh-től. Elképzelhető, hogy 2023 után csak akkor folytatja a karrierjét, ha sikerül elcseréltetnie magát valahová Pittsburgh közelébe.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!