Ahhoz képest, hogy korábban arról szóltak a riportok, a Raiders el szeretné cserélni a korábbi első körös futó Josh Jacobst, most arról ír több forrás, hogy Kenyan Drake a kivágás sorsára jut. Mindez azért különös, mert Drake menesztésével semmit nem spórolna a csapat, de a jelek szerint nincs szükség rá.
A korábbi harmadik körös futó 2021-ben került a Raidershöz 2 évre 11 millió dollárért. Ebből 8,5 millió dollár teljesen garantált volt (ebből 5,5 millió dollár aláírási bónusz), és mivel tavasszal nem vágták ki, így az idei 2,5 millió dolláros fizetése is garantálttá vált. Magyarán akár kivágják, akár nem, nem spórol vele semmit a csapat – idén továbbra is 3,6 millió dolláros cap hitje lesz, jövőre pedig marad utána további 3,3 milliónyi halott pénz.
A kivágás ugyanakkor csak ma este lesz hivatalos, így eddig van ideje a többi csapatnak arra, hogy egy csereajánlattal megkeresse a Raiderst. Nem kizárt, hogy ez összejön, ugyanis Drake idén csak 2,5 millió dollárt foglalna a sapkából az új csapatában, annyit pedig bőven ér (ebben az esetben a Las Vegas megspórolná azt az összeget).
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót