A Bearsnél nagy változások voltak idén, a teljes vezetőség és edzői stáb kicserélődött. Ilyenkor pedig az előző rezsim emberei mindig félthetik az állásukat. Az persze ritka, hogy az előző drafton a második körben, ráadásul felcserével kiválasztott játékostól szabaduljanak, azonban Chicagóban most ez is terítéken van.
Ian Rapoport információi szerint ugyanis a Bears fogadott hívásokat a tackle Teven Jenkins kapcsán és tárgyaltak is egy lehetséges cseréről más csapatokkal.
Jenkinst nagyon szerették draft körökben a szakértők, azonban tavaly sérüléssel is küzdött és gyengén is játszott. Nagyobb probléma, hogy a jelek szerint idén nem tud bekerülni a kezdőbe, pedig nem olyan nagy a verseny. Riley Reiff érkezett a napokban, de ez már reakció volt arra, hogy Jenkinsre nem igazán lehetett rábízni a fal szélét, a tavalyi ötödik körös Larry Borom egyértelműen előtte volt a sorban, és az idei ötödik körös újonc Braxton Jones is időnként már előtte edzett az első csapattal.
Ezekkel pedig kifelé állhat Jenkins szénája, a Bears pedig egy hátsó körös picket vagy valamilyen pickcserét remélhet csak érte, ami óriási visszaesés a tavalyi 2+3. körös ellenértéktől. Ilyen alacsony ellenértékért viszont érdemes lehet bepróbálkoznia másoknak a sokak által első körös tehetségnek tartott Jenkinsért.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Végkiárusítááááás!