A csapatoknak ma este 10-ig kell 53 fősre csökkenteni a rostereiket és a legtöbben már hozzá is láttak a kivágásokhoz. Nagy meglepetés egyelőre nem történt, de a fontosabb eseményeket azért összegyűjtöttük:
- A Ravens leigazolta a futó Kenyan Drake-et. A döntés érthető, ugyanis Gus Edwards biztosan kihagyja a szezon elejét, és JK Dobbins sem biztos, hogy 100 százalékos lesz.
- Két újoncát is elküldte a Dolphins: a hetedik körös linebacker Cam Goode és a draftolatlan támadófalember Kellen Diesch távozik.
- A Jaguars elküldte Daryl Williamst. Pár éve még egy teljesen korrekt kezdő támadófalember volt, azonban idén több csapatnál sem tudott megragadni a keretben.
- A Panthers kivágta a 156 kilós guardját, Deonte Brownt.
- A korábbi első körös irányító Josh Rosent megint elküldték, ezúttal a Browns.
- A Bucs menesztette Tyler Johnsont. Egyszerűen túl telített volt a poszt, de alighanem lesz iránta érdeklődő. A Buccaneers emellett elcserélte a linebacker Grant Stuardot és egy 2023-as hetedik körös picket a Coltshoz egy 2023-as hatodik körös pickért cserébe.
- A Vikings is nagytakarításba kezdett: az irányító Kellen Mond és a linebacker Chazz Surratt is lapátra került. Tavaly mindketten harmadik körösök voltak. A csereirányító így Nick Mullens lesz.
Related Topics
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Click to comment
0
0
votes
Article Rating
Subscribe
Login
Please login to comment
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót