A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetését az ACC szolgáltatta, ahol a Clemsont nem csak letaszították a trónról, de a konferenciadöntőbe se jutottak be a Tigrisek. Idén azonban újra nőni látszik az előnyük.
Clemson Tigers
Legnagyobb erősség: védelem
Tavaly a Clemson hatalmas meglepetésre a konferenciadöntőig sem tudta elverekedni magát. Ennek elsődleges oka az volt, hogy a támadósor kritikán alul teljesített, amit még a védelem sem tudott magával húzni. Pedig ezt a defense-t akkor sem érhette sok kritika. Az ország tíz legjobbjában voltak, sőt EPA-ban konkrétan a legjobb öt egységben. Különösen a védőfal dominált, ahol Bryan Breese és Myles Murphy egyértelműen elsőkörös lehet a jövő évi drafton. Előbbi már recruitként is hatalmas tehetségként volt elkönyvelve, amire rá is szolgál, utóbbi pedig még talán nála is szebb jeleket mutatott, amíg el nem szakította az ACL-jét. Hozzájuk csatlakozik a linebacker sor, ahol Trenton Simpson vitézkedik, akit szintén látni első körben a jövő évi mock draftokon. Nem lesz hálás feladat futni ez ellen a csapat ellen.
Legnagyobb erősítés: Cade Klubnik
Hogy ki? Könnyen lehet, hogy a fiatal irányítóból egy percet sem látunk, de én mégis úgy gondolom, hogy ha valamire szüksége lehet ennek a csapatnak, akkor arra, hogy irányító poszton legyen némi fény az alagút végén. A nagy tehetségnek beharangozott D.J. Uiagalelei ugyanis tavaly csúfosan leszerepelt, 55%-os pontossága mellé szórta a labdaeladást ígérő labdákat. Klubnik még true freshman, így nem szabad magasra tenni az elvárásokat, de öt csillagos recruitként, ha irányítócserére kényszerül a csapat, akkor felé fognak nézni.
Legnagyobb kérdőjel: támadósor
Természetesen magával a kezdő irányítóval kell kezdeni, akinek a vezetésével tavaly a felső felébe sem tudott kerülni a gárda az egész országnak. Rengeteg rosszul olvasott játék, hibás döntés fémjelezte a játékát, de a vezetőség bízik benne. Kérdés, hogy meddig, mert az offense ha nincs is teleszórva hatalmas tehetségekkel, de egyértelmű, hogy több van benne, mint amit láttunk. Szintén problémás a támadófal is, ami miatt sokat kellett menekülnie Uiagalelei-nek, ami láthatóan zavarba hozta a fiatalt.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ősszel irány Amerika! – Varázslatos New York, két NFL-rangadó, és egy kis baseball
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 3. rész
- A Commanders kivágja idén igazolt CB-jét és veterán kezdő guardját
- A Ravens el akarja kerülni a legutóbbi londoni fiaskóját
- Sean McDermottnak két különböző agyra van szüksége a HC és DC feladatokhoz
- Támadófalemberrel erősít a Bills és a Jets is
- Le’Veon Bell: Bárcsak máshogy alakult volna a Steelersszel
- Pass rush move-ok, 1. rész – Az erőre épülő mozdulatok
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 2. rész
- Hamarosan új szerződést kaphat Quinnen Williams
Legutóbbi hozzászólások