Zach Wilson tegnap esett át egy relatíve egyszerűbb térdműtéten (a meniszkuszát állították helyre), ami sikeres volt az orvosok szerint, és további jó hír, hogy a korábban diagnosztizáltnál nem súlyosabb a sérülése, a szalagjai rendben vannak. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a szezonkezdetre biztosan felépül majd, sőt. A TheAthletic információi szerint 4-6 hét kihagyás vár rá, és mivel a Ravens elleni nyitómeccs három és fél hét múlva van (szeptember 11-én), így könnyen lehet, hogy nem ő lesz ott a kezdőben.
Erre erősít rá Adam Schefter és Jordan Schultz is, akik arról számoltak be, hogy a Jets nem fogja elsietni Wilson visszatérését és csak akkor rakják be a kezdőbe, ha teljesen felépült. Ez pedig elsősorban attól függ, hogy a térdzúzódás milyen gyorsan gyógyul.
Így várhatóan Joe Flacco lesz a kezdő az első fordulóban. Ami azért is különösen érdekes, hiszen épp volt csapata, a Ravens ellen játszhat majd hazai pályán. Ha esetleg a második-harmadik fordulóra sem épülne fel Wilson, akkor a Browns és a Bengals ellen is Flaccónak kellene kivezetnie a Jetset a pályára.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ősszel irány Amerika! – Varázslatos New York, két NFL-rangadó, és egy kis baseball
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 3. rész
- A Commanders kivágja idén igazolt CB-jét és veterán kezdő guardját
- A Ravens el akarja kerülni a legutóbbi londoni fiaskóját
- Sean McDermottnak két különböző agyra van szüksége a HC és DC feladatokhoz
- Támadófalemberrel erősít a Bills és a Jets is
- Le’Veon Bell: Bárcsak máshogy alakult volna a Steelersszel
- Pass rush move-ok, 1. rész – Az erőre épülő mozdulatok
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 2. rész
- Hamarosan új szerződést kaphat Quinnen Williams
Legutóbbi hozzászólások