A Dolphins kisebb meglepetésre tavasszal franchise taget tett Mike Gesickire. A döntés védhető volt, a tight end átlagon felüli szintet képviselt a posztján és hasznos fegyvere volt Tua Tagovailoának. Hiába azonban a támadó 10,9 millió dolláros fizetése, az új menedzsment nem számol vele.
Gesickit az elmúlt két szezonban átlagosan 94-szer vették célba, amiből idényenként 63 elkapás és 742 yard született. Idén viszont kiszorult a kezdőből, három találkozó után csak hat targetje és elkapása van 48 yardért (illetve egy hatpontosért), vagyis ilyen ütemben 34 elkapással és 272 yarddal fejezné be az idényt. Nem mintha a kezdőnek számító Durham Smythe sokkal jobban teljesítene (öt elkapás, 42 yard), de cserébe közel 11 millió helyett csak 2 millió dollárt visz haza.
Nem kizárt, hogy ez a szezon második felében még változhat, mert Gesicki egy jó játékos, de az eddigiek alapján nem túlzás azt állítani, hogy a tight end tagelése volt az idei piac egyik legnagyobb baklövése. Főleg hogy akkor már az új stáb volt a helyén, amely tudta, hogy ebben a rendszerben fontos a blokkolás egy tight endnél, Gesicki pedig sosem volt jó a játék ezen részén. Elképzelhető, hogy úgy gondolták, majd hirtelen megtanul blokkolni, de merész vállalás volt és a jelek szerint nem is jött be, ezért szorult Smythe mögé.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
Ez az egész olyan, mint amikor a rosszul nevelet kölyök képeten a meglévő játékaival játszani, hanem mindig másik kell neki.
Gesicki vagy egy meg/túlfizetett TE vagy egy alufizetett WR.
Hogy mitől lesz valaki létszám feletti egy olyan ligában, ahol egy kulcsposzos játékos elvesztése a szezon végét jelentheti, azt fel nem foghatom. Ráadasul a sértülés önmaga nem egy kockázat, hanem minden csapatnál biztosan bekövetkező káresemény, ami ellen nem véd a biztosító., hacsak nem biztosítanak azonos minőségű játékost.