Két ismertebb név roster státusza is megváltozott tegnap este. A Giants kivágta a veterán linebacker Blake Martinezt, míg a Texans leigazolta a Billstől a héten elküldött tight end OJ Howardot.
Elég fura, amit a Giants csinált. Martinez 2020-ban került a csapathoz egy 3 éves, 30 millió dolláros szerződéssel, és bár az első szezonjában kiváló volt, de tavaly sérülés miatt szinte a teljes idényt kihagyta. Emiatt idén belement a fizetéscsökkentésbe, ami miatt mindössze 1,25 millió dolláros volt az alapfizetése, viszont az teljesen garantáltan. A kivágásával tehát nem spórolt a csapat, mindössze maradt utána 7,5 millió dollárnyi halott pénz. A New York-iak a helyére a Ravenstől kivágott guardot, Tyre Phillipset igazolták le.
OJ Howard a Bucs első körös tight endje volt, de sem Tampában, sem az idei holtszezon alatt a Billsben nem tudta bizonyítani a tehetségét. A jelenlegi játéka alapján a legtöbb csapatban nem lehetne kezdő (de második számú se nagyon), viszont a Texans pont a kivételek között van, ugyanis mindössze Pharaoh Brownnal és Brevin Jordannel kell megküzdenie a poszton.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Nem lehet, hogy valakinek helyet akarnak csinálni a rosteren?
Ezt a megmozdulást nem igazán értem,meg nem is nagyon díjazom.