Déjà vu érzése lehet a Ravens szurkolóinak, ugyanis a negyedik forduló megkezdése előtt már a negyedik játékosukat vesztették el az egész szezonra. Ja’Wuan James (OT), Kyle Fuller (CB) és Steven Means (Edge) után most a nose tackle Michael Pierce került IR-re, miután elszakadt a bicepsze a Patriots ellen.
Pierce-t idén igazolta le a Ravens (illetve vissza, hiszen korábban már volt a Baltimore játékosa) három évre $16,5 millióért. A védőfalembernek volt gondja sérülésekkel korábban is, utoljára 2017-ben tudott végigjátszani egy szezont, tavaly kilenc meccset is ki kellett hagynia, két éve pedig a koronavírus miatt kiülte az évet.
Piece jól játszott idén futás ellen és pass rushban is, Calais Campbellel és Justin Madubuike-vel elég jó triót alkottak a fal közepén. A helyét a 2020-as ötödik körös Broderick Washington és a harmadik körös újonc Travis Jones veheti át.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
kezdem rohadtul unni ezt a dolgot….