Connect with us

Hír

Johnny Manzielről érkezik dokumentumfilm a Netflixre

Johnny Manziel óriási egyetemi szenzáció volt a Texas A&M-en, a Heisman-győztes QB-t a Cleveland Browns az első körben választotta ki – a tulajdonos Jimmy Haslam szólt közbe, hogy őt kell választani, a monda szerint egy hajléktalan tanácsára. A “Johnny Football” becenévre hallgató irányító a Radio City Music Hallban hozta a tőle megszokott pénzes mozdulatot, amit imádtak a Browns szurkolói, aztán két év alatt 8 meccsen kezdett a csapatban, utána pedig soha többet az NFL-ben.

A foci helyett inkább az ivászatáról, bulijairól és éretlenségéről lett híres, aztán láthattuk focizni a kanadai ligában, az AAF-ben és legutóbb a Fan Controlled League-ben is.

A legújabb hír vele kapcsolatban, hogy a Netflix csinál róla egy dokumentumfilmet, erről került ki egy miniteaser:

A Manti Te’o-ról szóló kétrészes doku elég érdekes volt a Netflixen, a manzieles sztori is az “Untold” sorozat része lesz. Te’o is egy nagyon népszerű egyetemi focista volt, akinek szintén volt elég furcsa pályán kívüli ügye (elmondása szerint meghalt a barátnője, akiről később kiderült, hogy nem is létezett), és most tisztázhatta kicsit a történteket. Ezért lesz érdekes Manziel sztorija is, amiből remélhetőleg sok mindent megtudhatunk a játékos múltjáról.

 

 

4 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
4 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
playmaker90
playmaker90
2022-09-04 09:35

Nem értem miért kell időt pazarolni senkikre.

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  playmaker90
2022-09-04 13:27

Talán mert több millió szurkolót szórakoztatott a játékával hétröl-hétre.

playmaker90
playmaker90
Reply to  Tibor Cseh
2022-09-04 13:42

A bárpultnál szórakoztatta őket? Holnaptól ovisoknál jól teljesít valaki akkor jön a film róla? Ha legalább 1 értelmes megmozdulása lett volna a nagyok között még megérti az ember..

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  playmaker90
2022-09-04 21:44

Mert te hol vagy playmaker? A legógyárban?

4
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x