Sean Payton az elősző szezon végén úgy döntött, hogy visszavonul az edzősködéstől. Már akkor is lehetett sejteni, hogy ez nem végleges döntés, ráadásul ő sem tiltakozott az ellen, hogy egyszer még visszatér az oldalvonal mellé. Erre most is ráerősített, ugyanis arról beszélt a neworleans.football oldalnak, hogy ha egy jó munkalehetőséget kapna, akkor az érdekelné.
“Ha a megfelelő szituáció állna elő, akkor egyértelműen érdekelne a dolog. Tudom, hogy nincs utópia egyik csapatnál sem, de ha úgy érzem, hogy ez a megfelelő hely, akkor érdekelne. Ez akár jöhet egy éven belül, akár két év múlva.”
A jelenleg tévés elemzőként dolgozó Payton hozzátette, hogy a megfelelő helyzet azt jelenti, hogy olyan tulajdonos és front office van, akikkel együtt tud dolgozni és akik segítenek a győztes kultúra kialakításában. Van viszont néhány franchise, ahol sosem dolgozna, tekintve hogy nem működőképes a szervezet. Payton azt is elmondta, hogy a Saints-Buccaneers meccs közben volt először hiányérzete, hogy kimarad valamiből.
A jövőjéről sok pletyka napvilágot látott már, a korábbi kapcsolat miatt a Cowboyst hozzák fel legtöbbször, mint leendő csapata. Hogy a dallasiak megszerezzék, azért draft pickeket kell majd adniuk a Saints számára, ugyanis Paytont szerződés köti New Orleansba.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben