Connect with us

Hír

Tuának állítólag agyrázkódás helyett hátsérülése van, de az NFLPA kivizsgálná az ügyet

A hétvége talán legvitatottabb történése, hogy Tua Tagovailoa visszatért a második félidőben a pályára azok után, hogy erősen agyrázkódás-gyanús tünetekkel kellett onnan levinni korábban. Egy földet érést követően felállt és elindult vissza a huddle-be, azonban összecsuklott:

Bevitték az öltözőbe és ekkor elég egyértelműnek tűnt, hogy agyrázkódás miatt ki fog esni és nem térhet majd vissza a pályára. A nagyszünet után azonban mindenki meglepetésére ő vezette ki a Dolphinst az első snapre és végig is játszotta onnan a találkozót. Természetesen a mérkőzés után elsősorban erről faggatták, ő pedig azt nyilatkozta, hogy egy játékkal korábban megsérült a háta, majd ez az esés – amikor a fejét is beütötte – okozta azt, hogy rásérült, ezért csuklott össze.

“A QB sneak során beszorult valaki alá a lábam és közben visszanyomtak. Ott megsérült a hátam, a következő playnél pedig beütöttem a hátam és eléggé fájt. Felálltam és utána botladoztam. Nagyrészt jól vagyok, az agyrázkódás protokollon pedig átmentem.”

– mondta az irányító a South Florida Sun-Sentinelnek, és hozzátette, hogy elég kényelmetlen volt a második félidőben, de az adrenalin miatt a hátfájdalom ellenére tudott játszani.

A játékosok szakszervezete (NFLPA) mindeközben szeretné kivizsgálni a helyzetet, és nyomozást indítanak, hogy kiderítsék, visszaengedhették-e a szabályoknak megfelelően Tuát a pályára. Az NFL szóvivője elmondta, hogy az öltözőben megtörtént az agyrázkódás protokoll, amit a csapatorvos mellett egy független neurotraumatológus konzulens végez.

7 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
7 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
ahanem
ahanem
2022-09-26 11:57

QB-ra nem ugyanúgy érvényes a szabály, ezt mindenki tudja

:)

bjeela
bjeela
2022-09-26 10:51

Ha valóban olyan hátfájdalma lett volna hogy összecsuklik, akkor nem állt volna fel újból. Ha mégis, akkor az alán még veszélyesebb, mint egy agyrázkódás, mert a koordinálatlanság gerincsérülést, idegi sérülést feltételez, amit még véletlenül sem szabad terhelni, mert lebébnulhat a nyomorult. Szóval maraggyunk annyiban, hogy Tua kiadós agyrázkódást szenvedett, a helyi “független” doki meg annyira független, mint a Rogán vezette korrupcióellenes hivatal…

Balázs Molnár
Balázs Molnár
Reply to  bjeela
2022-09-26 13:53

Na este én is így szoktam haza menni a kocsmából, most már csajom nem szólhat egy szót se, csak fáj a hátam…

Zoard
Zoard
2022-09-26 10:48

aki így csuklik össze, annak nem a háta fáj (csak). Az agyrázkódás valóban alattomos dolog.

ThySoul
ThySoul
2022-09-26 10:32

Valami jobb szöveget is ki lehetett volna találni

csak ezt ne
csak ezt ne
2022-09-26 09:55

Megdöbbentem őszintén szólva, hogy visszaengedték. Nyilván a srác játszani akart, de ez így kívülről, ránézésre, felelőtlen volt. Nem vitatom, hogy lehet hátsérülése, de mindenki látta, hogy totál kiütötték, tántorgott folyamatosan a szerencsétlen. Inkább nem tetszett ez a döntés, tudjuk, hogy az agyrázkódás alattomos sérülés, nem szabad viccelni vele, ezért is van rá elvileg szigorú protokoll.

László
László
2022-09-26 14:46

Valaki le tudná írni kicsit részletesebben mit is takar pontosan az agyrázkódás protokoll?

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

7
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x