Történelmi szezonkezdések, csúfos bukások, kellemes meglepetések és egy teljesen felforgatott rangsor van a mögöttünk hagyott öt héten – és a java még hátra van. Kezdve a riválisok hetével.
Texas A&M Aggies @ Alabama Crimson Tide (1.)
Jimbo Fischer újra összecsap korábbi mesterével Nick Sabannal, de ezúttal már annak tudatában, hogy tavaly végre sikerült megtörnie az átkot és legyőznie egykori munkaadóját. A Texas A&M akkor hatalmas csatában legyőzte az Alabamát, ezzel pedig nem csak Fischer aratott szinte példátlan bravúrt Saban felett, hanem csapata megszakította az Alabama azon sorozatát, hogy szinte emberemlékezet óta nem kaptak ki nem rangsorolt ellenféltől.
Most újra ez fordulhatna elő, ugyanis a Texas A&M csupán 3-2-vel áll és jogosan nevezik meg őket az év egyik legnagyobb csalódásának. A 2022-es recruiting class királyával szemben ugyanis nagyok voltak az elvárások, de nem csak eredményekben, hanem játékban is jócskán csalódást okoznak.
[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]
A kétkedők hangját azonban egy újabb Alabama elleni sikerrel alighanem csillapítani lehetne, ugyanis a Crimson Tide újra első kiemelt, ráadásul Nick Saban legyőzése mindig hatalmas dicsőség. Még akkor is, ha az Alabama mestere nagy valószínűséggel kénytelen nélkülözni a tavalyi Heisman győztes irányító Bryce Youngot.
Múlt héten a helyére beálló redshirt freshman Jalen Milroe ugyan jól teljesített, de egyrészt ehhez kellett a Jahmyr Gibbs vezette futójáték, amely több mint 200 yardot hagyott ajándékba az Arkansas védelmének, másrészt pedig amikor a fiatal irányító beszállt, már volt egy kisebb megbízható előnye a csapatnak. Az elkapók közül pedig Kobe Prentice-t lehetne kiemelni, aki úgy tűnik az idei mélységi célpontja lehet a csapatnak és a Texas A&M bivalyerős védelme ellen szükség is lesz a jó játékára.
A győzelemhez azonban leginkább a védelem jó teljesítménye fog kelleni, akiknek van mit törleszteni a jelenlegi ellenféllel szemben, ugyanis tavaly ugyanebben a párharcban 41 pontot kaptak, ami a legtöbb volt a 2021-es évben (és idén is eddig). A pass rushban továbbra is bízhatnak, mert Will Anderson mellett Byron Young és Dallas Turner is nagyszerűen teljesít, ellenben a secondary nagyon felemás.
A szerencséjük az lehet, hogy a Texas A&M támadósor messze nem néz ki olyan jól. Egyelőre itt is kérdéses a kezdő irányító kiléte, az évet még Haynes King kezdte meg, de aztán gyenge játéka miatt az utóbbi találkozókon már Max Johnson irányított. Azonban az LSU transfer most kisebb sérülés miatt nem biztos, hogy tudja vállalni a játékot, így visszakerülhet a kezdőbe King. Mindenesetre akárhogy is alakul, egyikük sem egy sikersztori eddig. A nagyobb baj, hogy ugyanez elmondható a mindenes futóról Devon Achane-ről aki egyelőre nagyon szürke.
Ilyen előjelekkel a tavalyival ellentétben a védelmeknek ezúttal sokkal nagyobb beleszólása lehet a mérkőzés alakulásába, ahol az dönthet, hogy a Crimson Tide futójátékát mennyire tudja limitálni a Texas A&M amúgy tehetségektől hemzsegő védőfala.
Texas Longhorns @ Oklahoma Sooners
A Michigan-Ohio State összecsapás után ez az a találkozó, amit legtöbbször rendeztek meg úgy, hogy mindkét csapat kiemelt volt, ezúttal azonban egyik együttes sincs az ország legjobb 25 gárdájában, erre pedig 1998 óta nem volt példa a Red Rivarly történetében.
A két csapat azonban teljesen megérdemelten nem kiemelt. Az Oklahoma elvesztette sorozatban második meccsét is múlt héten, ráadásul az elmúlt két találkozón összesen 96 pontot kapott. Ez azért kimondottan meglepő, mert a főedzői székbe az a Brent Vanables került az idei szezon elején, aki az egyetemi futball egyik legelismertebb védőguruja az elmúlt években. Azonban annyira nincs tehetség ebben a gárdában, hogy úgy tűnik ő sem tud csodát csinálni.
Az offense pedig Dillion Gabriel vezetésével ugyan nem reménytelen, de ez nem képes ellensúlyozni teljesen a gyengeségeket. Most ráadásul az a Texas defense lesz az ellenfelük, ami a második fordulóban az Alabamát mindössze 20 ponton tartotta és meglepetésre van tartás az egységben.
A Longhorns oldalán az a kérdés, hogy pont a Crimson Tide elleni mérkőzésen megsérülő Quinn Ewers vissza tud-e térni a sérüléséből, mert láthatóan sokkal több potenciál volt addig az egységben, amíg ő vezette a vendégeket. Leginkább az elkapó Xavier Worthy várja a fiatal QB visszatérését, aki azóta hogy kiesett mögüle a transfer által megszerzett játékos, csak árnyéka önmagának.
Ewers kiesése ráadásul nem csak a passzjátékot vetette vissza, hanem az ország egyik legjobb futójának, Bijan Robinsonnak is rosszat tett, aki azóta rendszeresen tömött boxokkal találkozik és bár így sem maradt az Alabama meccs óta 100 yard alatt, de tőle még többet vártak a szakértők a szezon előtt. Valószínűleg az lehet a döntő a mérkőzésen, hogy őt az Oklahoma szedett-vedett futásvédelme hány yardon tudja tartani, mert ha csak egy átlagos meccset is lehoz a fiatal futó, akkor nem kérdés ki nyeri a mérkőzést.
TCU Horned Frogs (17.) @ Kansas Jayhawks (19.)
Ki gondolta volna év elején, hogy a Kansas Jayhawks 5-0-val fog állni és ha megnyeri a TCU elleni párharcát, akkor elsőként kvalifikálhatja magát valamelyik bowlra az év végiek közül? (Egyidőben rendeznek több találkozót is, ahol előfordulhat, hogy a győztes Bowl eligible lesz, de a Jayhawks meccse került a legkisebb csatornára, így technikailag ők végeznek valószínűleg a legkorábban.)
Nem csak arra nem volt példa, hogy 5-0-val kezdjen a Kansas, hanem hogy egyáltalán öt meccset nyerjen egy szezonban, ugyanis 2009 óta várunk erre az eseményre. Nem tudom, hogy ez a meglepőbb statisztika vagy az a tény, hogy a hetet a AP rangsor 19. helyén kezdik, vagyis 2009 októbere után újra rangsorolva vannak, amely a leghosszabb rangsor nélküli széria megszakítása a Power 5 csapatok közül (most ez a becses cím átvándorolt az Illionos-ra, akik egyébként szintén továbbadhatják a stafétát pár héten belül, ha tudják tartósítani a formájukat).
Ez főleg az ellenállhatatlan támadósoruknak volt köszönhető, Jalen Daniels irányító vezette egység ugyanis egy nagyon hatékony option játékot futtat, hála a QB kiváló játékának. Az első négy fordulóban 42 pontot átlagolt az egység és már kezdtük azt gondolni, hogy nincs orvosság ellenük, amikor is múlt héten az Iowa State védelme ellen megtorpantak 14 felrakott egységnél. Szerencséjükre a védelem résen volt, így a veretlenség továbbra is fennáll.
Azonban a 14 szerzett pont ezen a héten egészen biztos nem lesz elég, ugyanis az a konferenciarivális TCU lesz az ellenfelük, akik az eddigi négy mérkőzésük alkalmával egyenesen 48,5 pontot átlagolnak és szintén megérdemelten kerültek fel a rangsor 17. helyére. A Kansas mellesleg 2010 óta nem győzött le rangsorolt ellenfelet se, ami a Rutgers utáni második leghosszabb széria.
Ennek megtörése azonban nem lesz egyszerű feladat, ugyanis meg kellene állítani azt a Max Duggen irányító vezette TCU offense-t, ahol az irányítót év elején három kezdő év után leültették, de a veterán nem adta fel a harcot és a második meccs elején bekerült a kezdőbe, hogy aztán vissza se nézzen. Azóta az offense 156 pontot szerzett, Duggen pedig vezeti az országot passer ratingben és 11 TD mellé nem adta el egyszer sem a labdát. Érdemes még megjegyezni Kendre Miller futó nevét, aki a rangsorolt ellenfelek ellen több mint 10 futott yardot átlagol próbálkozásonként és 136 yardot meccsenként.
A találkozó plusz érdekessége, hogy a College Gameday története során először költözik ki Lawrence-be közvetíteni, köszönhetően a Kansas jó szereplésének.
Utah Utes (11.) @ UCLA Bruins (18.)
A PAC12 sok év után újra érdekesnek és izgalmasnak ígérkezik és ezt például köszönheti a konferencia az UCLA Bruinsnak is. Chip Kelly az egyik leggyorsabb és legdinamikusabb offense-t rakta össze a szezonra az irányító Dorian Thompson-Robinson és a futó Zach Charbonnet vezetésével. Öt mérkőzésen eddig 205 pont raktak fel, azaz meccsenként több mint 40-et, legutóbb például az akkor még kiemelt Washington ellen úgy győztek, hogy az offense több mint 500 yardot termelt. Egyelőre a nagy hype elkerülte őket, mert a Washington kivételével könnyebb volt a sorsolás, de ha most nyernek, akkor alighanem már nem lehet átnézni rajtuk.
Főleg azért, mert a heti ellenfél az a Utah Utes, ami az első fordulós vereség ellenére is a konferencia legesélyesebb csapata és amióta meglepetésre kikaptak, azóta láthatóan durván nagyobb fordulatszámra kapcsoltak. Azóta ugyanis 184 pontot szereztek és mindössze 33-at kaptak négy mérkőzésen. Pontosan azt hozzák, amit vártunk tőlük. Egy kiegyensúlyozott, futásorientált támadójátékot a futó Tavion Thomas vezetésével, amihez Cameron Rising irányító higgadtságával és néha a lábaival járul hozzá. Ezt egészíti ki egy brutális védelem, aminek a vezére, az első körbe várt cornerback Clark Phillips három interceptiont szerzett múlt héten.
Nehéz megjósolni hol tart a két csapat, mert lényegében egy-egy meccs kivételével az ország leggyengébb gárdáival játszottak, de legrosszabb esetben azt megtudjuk, hogy melyikük is esélyes ténylegesen a PAC12 élére.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams