Az elmúlt hetekben borzalmas meccseket játszottak csütörtök este, de most végre sikerült egy olyan mérkőzést hozni, ami tartogatott bőven akciót. Egy darabig úgy tűnt a Saints könnyen behúzhatja ezt, és a Cardinals hozza a szokásos szenvedést, de 102 másodperc mindent megváltoztatott.
New Orleans Saints @ Arizona Cardinals 34 – 42
A mérkőzés előtt sokáig kérdéses volt, ki fog kezdeni a Saintsnél irányító poszton, és végül Andy Daltonra esett a választás. Kezdetben úgy tűnt ez jó döntés volt. Mindjárt a legelső drive-ban megtalálta a draftolatlan újonc Rashid Shaheedet (akit múlt héten hoztak fel a gyakorlócsapatból) egy 53 yardos TD passzal, amivel gyorsan átvette a vezetést a Saints. Ez volt egyébként Shaheed második labdaérintése NFL karrierjében, és a második TD-je is.
Aztán a következő támadásából is végigment a pályán a Saints, viszont Dalton a célterületen lehetetlen helyre akarta bedobni a labdát, amit így a védők húztak le. De a New Orleans nem állt le és a következő drive-ban Dalton Taysom Hillt találta meg egy TD passzal, és ekkor még úgy tűnt könnyű győzelme lehet a Saintsnek.
Andy Dalton drops a DIME to Rashid Shaheed and we’ve got points early on #TNF! #NOvsAZ on Prime Video
Also available on NFL+ https://t.co/aKjbRcE0ca pic.twitter.com/NfH2w9MmIW— NFL (@NFL) October 21, 2022
Azért is tűnhetett így, mert a Cardinals támadósora továbbra sem tudta befejezni a támadásait. A pályán végigmentek, de a célterület közelébe érve elfogyott a tudomány, és csak mezőnygólok jöttek. Egészen az első félidő végéig nem is sikerült TD-t szerezni, de végül Keaontay Ingram révén sikerült bejutni az end zone-ba, és egy sikeres kétpontos után már 14-14 volt az állás. És ezután következett a meccset megfordító pár másodperc.
A Saintsnek még maradt két perce visszavenni a vezetést, és ennek megfelelően jöttek is a passzok Daltontól. Az irányító meg is dobott egy jó passzt Marquez Callawaynek, aki azonban nem tudta megfogni azt. Helyette felpattant a kezéről, és a közelben ólálkodó Marco Wilson lehúzta a labdát, majd azzal a lendülettel vissza is futott vele egy 38 yardos TD-ért. Ezzel azonban még nem volt vége a félidőnek, a Saints még mindig tudott támadni. Dalton azonban megint eladta a labdát, ezúttal Isaiah Simmons kapta el a passzát, és rohant vissza 56 yardos TD-ért.
Pick-6! Wait for the flip… @MJW_era@AZCardinals take the lead!#NOvsAZ on Prime Video
Also available on NFL+ https://t.co/aKjbRcE0ca pic.twitter.com/hC0ayXv85D— NFL (@NFL) October 21, 2022
Another Pick-6?! @isaiahsimmons25's turn.#NOvsAZ on Prime Video
Also available on NFL+ https://t.co/aKjbRcE0ca pic.twitter.com/30dM6zxh3N— NFL (@NFL) October 21, 2022
Az első pick6-nél az elkapó hibázott, ott Dalton jó helyre dobta a labdát. A második pick6 azonban egyértelműen az irányító hibája volt. Akárhogy is, 102 másodperc alatt a Cardinals 21 pontot szerzett, és ezzel minden megváltozott. Először a szezon során a Cardinals magabiztosabb előnyben kezdhette meg a második félidőt, és kiderült, előnyben tud játszani ez az offense. Na nem az első két drive alapján, ahol két 3&out jött össze, hanem utána, mikor előbb 90 yardot tettek meg a célterületig, majd később egy 56 yardos drive-ot is sikerült TD-vel lezárni.
Greg Dortch: You get a touchdown! @_GDortch#NOvsAZ on Prime Video
Also available on NFL+ https://t.co/aKjbRcE0ca pic.twitter.com/UibvjVgObg— NFL (@NFL) October 21, 2022
A Saints még próbált meccsben maradni, és a játékosok mindent meg is tettek azért, hogy valahogy még utolérjék a Cardinalst, de az edzők részéről születtek érdekes döntések. A legfurcsább a 4. negyed elején érkezett 35-17-es állásnál. Itt a Saints 4&3-ra kényszerült, Dennis Allen pedig úgy döntött inkább elpuntolja. Hozzátartozik, hogy saját térfélen voltak még, de a meccs ezen pontján egy ilyen döntés a fehér zászló lengetésével ért fel. Mindez pedig azért is volt sajnálatos, mert a végén visszajöttek egy labdabirtoklásra, és ott már nagyon hiányzott ez az elpuntolt labda.
A Cardinals talán a szezon során először mutatott olyan játékot, amire igazán büszkék lehetnek. Sokat segített a támadók helyzetén, hogy visszatért DeAndre Hopkins, akit Murray azonnal meg is kínált 14 targettel. Ez az irányító dobásainak a fele volt. Ebből 10 elkapás született 103 yardért, így egy év után újra sikerült Hopkinsnak 100 yard fölé jutnia egy meccsen. Más elkapó felé azonban Murray alig nézett, gyakorlatilag csak Hopkinst kereste egész meccsen – az összes többi játékosnak kevesebb yardja volt (101), mint a visszatérő Nuknak. Igaz, nagyon más nem is volt pályán. A héten megszerzett Robbie Andersont még nem sikerült beépíteni a támadósorba, mindössze párszor küldték fel a pályára hogy fusson egy hosszút, de nem lett belőle elkapás.
A Saints oldalán Dalton egy nagyon felemás napot zárt. Egyrészt összehozott 361 yardot és 4 TD-t, ami szépen mutat. De mellé dobott 3 INT-et, amiből kettőt visszahordott az ellenfél. Továbbra is nagyon kiegyensúlyozatlan a játéka, és nem sokkal jobb mint Winston lenne. Igaz, neki sem voltak elkapói (és a meccsen tovább fogyatkoztak a célpontok, miután Tre’Quan Smith is kiszállt), és az egyik pick6 nem az övé volt, de az egyértelmű, hogy hosszú távon nem ő a megoldás. Mindezek ellenére a Saintsnek még lehetett volna esélye a győzelemre, de az a punt a 4. negyedben lényegében elvette tőlük ezt az esélyt, és utána már csak annyi maradt kérdésnek, hány pont lesz a különbség két csapat között a lefújás után. Végül 8 pont lett.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- bjeela on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- dr.baji on Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Hurrá Torpedó on A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Jani_Kovacs on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Cseh Tibor on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Jani_Kovacs on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
gondoltam, hogy a sok siralmas meccs után megrakok egy nagy overt, de inkább cards -7et tettem meg, így sem panaszkodom