Connect with us

Összefoglaló

Ágyban maradt Seahawks, puntmentes Dolphins, győztes újonc főedző, pontgazdag Bears-Lions

A Seahawks nem tudott felkelni a Buccaneers elleni müncheni mérkőzésre és az első két órát még az ágya kényelméből nézte végig. A Dolphinsnál a punter szabadnapot is nyugodtan kivehetett volna, olyan simán meneteltek végig a Browns védelmén egész meccsen. A Bears-Lions igazán pontgazdag mérkőzést hozott, a héten nevetség tárgyává váló Colts pedig Jeff Saturday vezetésével megverte a Raiderst. 

Seattle Seahawks vs. Tampa Bay Buccaneers 16-21

Ugyan a Bucs mérlege és mutatott játéka alapján nem ez jutna az eszünkbe először, de mégis csak a tavalyelőtti címvédő tette tiszteletét Németországban, ráadásul minden idők legsikeresebb irányítójával. Az Allianz Arénában lévő szerencsés kevesek ráadásul még egy kifejezetten izgalmas és PO-esélyes csapatot is kaptak bónuszként, és ugyan nem ez volt a szezon legszínvonalasabb meccse, azért panaszra sem volt ok.

Az első négy támadás katasztrófa volt: a Bucs egy 3&outtal és egy kihagyott mezőnygóllal kezdett, míg a Seahawks két puntot tudott csak felmutatni. Tom Bradyék aztán rájöttek, hogy Münchenben fejenként egy hektoliter sörrel szoktak ünnepelni, így két 13 playes, 85+ yardos drive végén nagyon gyorsan elhúztak 14-0-ra.

A Seahawks támadói eközben még mindig a reptéren várták az útlevél-ellenőrzést: a félidő végéig egyetlen pontot sem szerzett a Seattle, de még csak a pontszerzés gondolata sem merült fel. A csapat konkrétan 29 yardot szerzett az első fél óra alatt öt támadásból, ami még akkor sem lett volna elég egy mezőnygól-kísérletre, ha mindet egy drive-ban kaparják össze.

A második félidő első drive-jából aztán végre a Seahawks is pontot tudott szerezni (igaz, csak egy mezőnygólt), majd a védelem szerzett egy picket (nem is akármilyet) és úgy tűnt, végre szoros lesz az állás. Geno Smith viszont egy 71 yardos drive végén, a Bucs 9 yardosánál elhagyta a labdát, amit Bradyék TD-vel büntetett meg.

Innentől kezdve hiába érkezett meg a Seahawks támadósor is a meccsbe két gyors TD-vel, a védelem végül nem tudta visszaadni a támadóknak a labdát. Sőt, olyannyira összeomlott az egység, hogy a Bucs úgy pörgette le az órát, hogy kilenc játékból 62 yardot szerzett és 21-16-os előnyben, 1:41-gyel a meccs vége előtt már a Seahawks 20 yardosán térdelte ki a maradék időt.

Geno Smith 275 yardot és két TD-t passzolt a meccsen 115,1-es passer ratinggel, ami nagyon jól néz ki, pedig ez a meccs rajta ment el. Egyrészt a fumble-jét magának köszönheti, a saját butasága hozta lehetetlen helyzetbe és azzal szinte el is döntötte a meccset. Másrészt rengeteg ziccert hagyott ki akár lábon, akár passzolva, az első félidő szenvedése leginkább az ő lassú olvasásainak és rossz döntéseinek volt köszönhető.

Mentségére legyen mondva, hogy ezúttal a futójáték egyáltalán nem tudta kisegíteni, Kenneth Walker mindössze 1,7 yardos átlaggal futott és a leghosszabb nyargalása is csak öt yard volt. Cserébe viszont a passzjátékba ezúttal sikerült jól bevonni, ahol a robbanékonyságával megint sok hasznos játékot csinált (övé volt a leghosszabb Seahawks játék a meccsen egy 26 yardos elkapással). Az egyik legjobb playmaker lehet hosszú távon, ha kellően kreatívan használják.

A Bucs részéről leginkább a védelmet lehet kiemelni. A defense nem adott sok lehetőséget a Seahawks támadósorának (amit meg igen, azzal nem sikerült élni) és úgy tűnik, hogy jó ötlet volt all-int mondani a futójáték megállítására, aztán Geno oldja meg, ha tudja (nem tudta). Jók voltak a blitzek is, sikerült relatíve sokszor nyomást gyakorolni Smith-re (többek között három sack és hat QB-hit volt a mérleg) és a turnover is a lehető legjobbkor jött.

A támadósor viszont nekem nem igazán tetszett. Vagy Brady nem heverte ki még a válást, vagy ennyit számít a belső fal ennél a csapatnál, vagy egyszerűen Bruce Arians fontosabb volt, mint gondoltuk. Nem igazán látom a Bucs támadósorában a koncepciót, darabos és ad hoc az egész: a játékhívások nem igazán alkotnak koherens egészet, olyan, mintha a behívott playeket mi válogatnánk ki a Maddenben vagy a flagfocin az alapján, épp melyik lenne a legszórakoztatóbb.

Alighanem ennek a ritmustalanságnak és ötlettelenségnek volt a tünete Leonard Fournette interceptionje Tom Brady irányába. Ez nem egy “minden király, szórakozzunk egy kicsit” típusú magabiztos játék volt, hanem egy “basszus, csináljunk már valami váratlant, hátha kivételesen bejön” kaliberű próbálkozás. És olyan is lett – ráadásul úgy, hogy öt játékkal előbb megpróbálták ugyanezt a játékot, csak akkor nem jutottak el a passzig. Ehhez jött hozzá, hogy Brady öregkorára egyre többször bambul el és hoz össze kínos interceptionöket, így pedig egy jobb védelem vagy egy top csapat ellen nem igazán lesz keresnivalója a csapatnak.

Az egyetlen pozitívum az volt, hogy a Seahawks gyenge futás elleni védelme ellen tudott a földön haladni a csapat, ami legalább egy kis tartást adott az egész támadósornak. Az újonc White 105 yardot szerzett 4,8-as átlaggal, az egész offense pedig 161 yardot és egy TD-t gyűjtött a földön. Nem valószínű, hogy ez hosszú távon így fog működni, sőt ez inkább csak egy anomália volt. És bármilyen hihetetlennek is tűnik, de ezt a Bucs támadósort a futójáték megfogásával elég könnyen meg lehet fojtani. Persze lehet ez még jobb is, az 5-5 jobban néz ki, mint a 4-6, de egyelőre ez a Tampa Bay még nagyon messze van az elmúlt két évben látottaktól.

A Seahawks oldalán nem tudni, hogy a nagy időeltolódás (“otthoni” idő szerint reggel fél hétkor kezdtek) vagy mi okozta ezt a bőven formán kívüli játékot, de fél kilencig mintha még az ágyban maradtak volna, annyira nem voltak ott a pályán sem fejben, sem testben.

(renningan)

Cleveland Browns @ Miami Dolphins 17-39

Ki emlékszik arra, hogy mit csinált 2003. december 28-án? Miért is ez a dátum? Mert a Dolphins 2022. november 13-a előtt 2003-ban a New York Jets elleni meccset tudta legutóbb punt nélkül végig csinálni. A Tua Tagovailoa vezette Dolphins offense kilenc támadást vezethetett a mérkőzésen, amiből hétszer pontot is szereztek, egyszer egy negyediket nem tudtak megoldani, a legvégén pedig kitérdelték a mérkőzést. Thomas Morstead a lehető legjobb helyről nézhette végig csapata sima győzelmét, neki egyetlen egyszer sem kellett a pályára lépnie, hogy elrúgja a labdát.

Nem úgy indult a Miami melegben, hogy egy sima hazai győzelem lesz, hiszen a Browns egy remek visszahordás után nem egész három perc alatt végigért a pályán egy szép támadással, aminek a végén Harrison Bryant ért el TD-t, erre rögtön válaszolt Alec Ingold, és innen már nem volt sok kérdés. A védelem végig nyomás alatt tartotta Brissettet, a támadók pedig szinte minden támadásból touchdownt értek el. Tua megint egy remek teljesítménnyel rukkolt elő, így ebben a szezonban amelyik mérkőzését végig a pályán töltötte, azt meg is nyerték. A harmadik szezonját kezdő fiatal irányító végül 285 passzolt yarddal 78%-os pontosság mellett három TD-vel zárt. Passzait most szépen szétosztotta, öten zártak legalább négy elkapással, és heten legalább 20 yarddal. Érdekesség, hogy most nem Tyreek Hill emelkedett ki, helyette Jaylen Waddle és Trent Sherfield zárt 66 és 63 yarddal. Nem csak a passzjáték ment, hanem a futás is. Jeff Wilson 119, míg Raheem Mostert 65 yardig jutott, és mindkét futónak volt egy-egy touchdownja. A Browns futás elleni védelme szokás szerint átjáróház volt, ezt könnyedén használta ki a Miami.

A védelmet is érdemes kiemelni, hiszen az első támadásban kapott pofon után gyorsan felébredtek és nagy nyomás alá helyezték Brissettet, három sack mellett 14 QB hit szerepel a nevük mellett. A védelemből négyen is hét szereléssel zártak, így a munkát nem csak az elkapók, hanem ők is szépen megosztották. Az egységet dicséri, hogy az első támadásból kapott touchdownt csak a záró játékrészben tudta megismételni a Browns.

Áttérve a vendég oldalra ott már korántsem olyan szép és derűs minden, mint a másik oldalon. Azt már többször is említettem, hogy jól jöttek ki a pályára, de ezek után megakadtak támadásban és védekezésben is, nem sok mindent tudtak hozzátenni a mérkőzéshez. Brissett végül 212 yarddal zárt 63%-os pontosság mellett, és egy TD passza volt eladott labda nélkül. Elkapói közül Donovan Peoples-Jones emelkedett ki a maga 99 yardjával öt elkapásból. Futásban Nick Chubbnak egy 33 yardos touchdownon kívül túl sok minden nem jött össze, tizenegy próbálkozásból 63 yardig jutott.

A védelemről pedig sok mindent elmond, hogy nem kellett puntolnia a Dolphinsnak, és a kilenc támadásból öt TD és két field goal is eléggé beárazza az egységet. Nyomást nem nagyon tudtak helyezni Tuára, rajta sacket sem tudtak bemutatni, és labdát sem tudtak szerezni, a futást pedig szokás szerint simán engedték át bárhol. Egyetlen pozitívum ami megemlíthető, hogy egy támadásnál sikerült egy negyedik próbálkozást megállítani. A jövőre nézve ráncba kell szedni az egységet, mert ezzel a teljesítménnyel sok mindenre nem mennek.

Összességében megérdemelt győzelmet aratott a Dolphins, amely az első 10 meccséből hetet is megnyer, amire 2001 óta nem volt példa. A másik oldalt pedig már várják nagyon Deshaun Watson debütálást, ami felrázhatja a csapatot, de erre csak december elején lesz lehetőség.

(kronikk)

Detroit Lions @ Chicago Bears 31 – 30

Remek meccset produkált a forduló NFC North rangadója. Az első félidőben olyan hatékonyak voltak a támadósorok, hogy mindössze 5 drive fért bele a szünetig. A meccs legelején mindkét csapat szépen masírozott át a pályán, de ekkor még a red zone túl nagy kihívás volt, így 3-3 pontra voltak jók a nyitó drive-ok. Egyetlen Bears punt után azonban jöttek a touchdownok is. Először a Lions ment át hosszan a pályán főleg Amon-Ra St. Brown elkapásaira támaszkodva, aminek a végén Brock Wright kapta el idei első hatpontosát. A Bears válaszul másolta a drive-ot. A vendégekkel ellentétben ők futva ugyan, de hosszú támadást vezetve mentek végig a pályán, aminek a végén Fields futott be a célterületre. A végén pedig már csak egy hail maryre maradt idő, de sikertelen (és rövid) lett Goff passza. 10-10 a félidő.

A detroitiak két valójában számító drive-jukból tehát 10 pontra voltak jók, de az öltözőben maradtak a szünet után. Három punttal nyitották a második játékrészt, ahol összesen nem sikerült 25 yardot szerezniük. A Chicago azonban addig kis híján eldöntötte a meccset. Justin Fields futásai továbbra is életveszélyesek voltak, levinni egyszerűen képtelenség volt, de a passzai is egyre jobban kezdtek el működni. Egy hosszú és egy rövid drive-ot is Kmet fejezett be, és úgy tűnt a 10-24-es előnnyel és a futójátékkal képesek lesznek lemanedzselni a meccset.

A mélypontról azonban a Lions elindult visszafelé, két kulcs büntetést is kapva (egy szükségtelen durvaság csak ajándék 15 yardot adott, de Jaylon Johnson holdingja egy picket érvénytelenített). A kevésbé hatékony Lions futójáték azonban Swift révén megkezdte a zárkózást, amit Jeff Okudah folytatott. Justin Fields ugyanis túldobta célpontját (miközben épp megint két védő lógott a nyakán) és egyenesen egykori csapattársa kezébe dobta a labdát, aki vissza is gyalogolt azzal a célterületre. Hírtelen eltűnt a Lions hátránya és 24-24 lett az állás.

A fordulatok azonban csak ezután kezdődtek. Fieldset felhúzta a dobott pick így 3&2-re egy 67 yardos touchdownt futott! Egészen elképesztő a másodéves irányító gyorsulása és ahogy elrobog a védők mellől. Cairo Santos extra pontja azonban kimaradt, ezt pedig elég fontosnak bizonyult.

1-1 gyors punt után 5 perc maradt a meccsből és a Lions egy nagyon kimért drive-ot vitt végig, több 10+ yardos játékot is magába foglalva, melynek végén Jamaal Williams futott be TD-re, 31-30. A Bearsnek bő 2 perce maradt eljutni field goal távolságba. Elsőre még egy kérdéses holding büntetés megmentette a drive-jukat 3. kísérletre, de a first down után kétszer is sackelték a Lions védői Fieldset, köztük 4&8-ra is, ezzel lezárva a meccset.

Fields a pickjén kívül remekül játszott újra. 167 yardot passzolt és 147-et futott, összesen pedig 3 TD-t hozott össze. 555 futott yardja az elmúlt 5 meccsen minden idők legtöbbje egy 5 meccses periódust nézve a Super Bowl érában egy irányítótól. Gyakorlatilag nem lehet földre vinni, remekül mozog el a nyomás elől és két védő kell hozzá, hogy valahogy ledöntsék a lábáról. Ezúttal is több sacket “mentett” meg. Persze az olvasási lassúsága, néha tétovasága segíti is a védőket, hogy közel kerüljenek hozzá.

A Bears 258 yardot szerzett a földön és lenyomták a Lions védelmének torkán a labdát. A Lions védelméből Julian Okwarat érdemes kiemelni és Aidan Hutchinsont. Előbbinek 2 sack jött össze de a meccs végi 1-1 zsákolásuk lett igazán értékes a csapat számára, bár a meccset lezáró játéknál inkább a secondaryt kell dicsérni, hogy 4-5 másodperc után sem volt tiszta célpontja Fieldsnek.

A túloldalon Goff hibamentesen játszott, de igazán csak a passzjátékra támaszkodhatott. Ott kedvenc elkapója Amon-Ra St. Brown 119 yardig jutott 10 elkapásból, de nagyon hiányzik egy második opció ebből az egységből (hello Hockenson), hiszen Brown után a második legtöbb elkapása Raymondnak lett hárommal. A futást jól vette el egész meccsen a Bears védelme, csupán 3.1-es átlaggal futottak a vendégek, bár a red zone-ban két futott TD összejött. Justin Jones és Armon Watts DT duó alapvetően jó munkát végzett a fal középén. Rajtuk kívül pedig a Roquan Smith csere miatt előlépő Jack Sanbornt kell dicsérni, az újonc 12 szerelést mutatott be két sack mellett és ha nem fújják vissza még egy interceptiont is szedett volna. Ezzel Dan Campbell első idegenbeli győzelmét aratta vezetőedzőként a ligában, a Lions pedig beérte a Bearst győzelmekben.

(alatriste)

Indianapolis Colts @ Las Vegas Raiders 25 – 20

Előzetesen egy roncsderbire számítottunk, részben a két edző miatt. Az egyik oldalon egy minden tapasztalat nélküli egykori falember állt az oldalvonal mellett, aki maga sem tudja, mit keres ő itt, a másik oldalon pedig Josh McDaniels. Ehhez képest egy szórakoztató meccset kaptunk, amit élvezet volt nézni.

Ennek az egyik fő oka az volt, hogy egyik edző sem csinált látványos hülyeséget. Amikor neki kellett menni 4.-nek, akkor nekimentek, amikor két pontos kellett, akkor kétpontosra mentek (más kérdés, hogy egyszer sem sikerült megcsinálni), és mikor challenge-elni kellett, akkor bedobták a piros zászlót. Alap dolgok, de két ilyen edzőnél annyira talán mégsem.

A meccset a Colts kezdte jobban, már az első negyedben TD-t szereztek. Erre idén nem nagyon volt még példa (sőt 9 meccsen összesen 10 pontot szereztek eddig az első játékrészben). Ráadásul egy Matt Ryan QB sneak után, ahol jó volt a snap, az irányító is át tudta venni, és előre sikerült haladni. Idén ez nem volt magától értetődő.

10-0 után azonban jött egy hiba. Keke Coutee ugyanis elkapta Ryan passzát, de utána el is hagyta, a fumble-t pedig a Raiders szedte össze. Ez esélyt adott a hazaiaknak, amivel éltek is, és Foster Moreau 4 yardos elkapása révén ők is feliratkoztak a táblára. Az első 30 perc végül 13-7-es Colts vezetéssel zárult.

A második félidő egy sokkal szórakoztatóbb játékot hozott. Előbb Josh Jacobs futott be 1 yardról átvéve ezzel a vezetést, majd mindjárt utána érkezett Jonathan Taylor, aki egy 66 yardos rohanással jutott be a célterületre.

A sikertelen kétpontos miatt csak 5 pont lett a Colts előnye, így továbbra is nyílt volt a meccs. Derek Carr pedig egy gyönyörű passzal meg is találta Davante Adamst egy 48 yardos TD-ért, amivel újra a hazaiak kerültek előnybe. A kétpontos itt sem sikerült, szóval csak egy pont lett ez az előny (20-19).

Ezután nem sokkal pedig érkezett egy játék, amire a legkevésbé számított volna bárki is. Matt Ryan nem talált magának célpontot, így maga iramodott meg. Sack vagy fumble helyett azonban egy 39 yardos futás lett a vége.

Ez a jelenet annyira megzavarta a Raiders védelmet, hogy két játékkal később Parris Campbell 35 yardos TD-t szerzett. A kétpontos azonban megint nem sikerült, így megint 5 pont lett csak az előny, tehát a Raiders egy TD-vel nyerhetett volna. Ugyan még 6 perc hátra volt, de a Raiders okosan bánt az órával, és úgy haladtak előre, hogy a drive lezárja a meccset. A pontszerzés azonban nem sikerült. Carr 4&goal-ra feldobott dobott passzát Adams elől Stephon Gilmore leütötte, ezzel lezárva a meccset (egy játékkal korábban még közelebb voltak a győzelemhez, pár centi hiányzott csak, hogy elkapás legyen).

A Coltsnak ugyan volt már idén győzelme, de talán ez lehet a legédesebb a szurkolóknak. Egyrészt működött a támadósor. Több mint 400 yardot tettek meg, amire idén még nem volt példa. Matt Ryan nem egy szobor volt, hanem meghosszabbította a játékot, és még futott is (sack is csak egy volt a meccsen, bár ez a Raiders sara is). Másrészről azért nyertek, mert tényleg jól játszottak, és nem azért, mert az ellenfél bénább volt. Merthogy a Raiders is jól játszott. Carr például nem adta el a labdát, és 2 TD-t is kiosztott. Csakhogy, ahogy idén oly’ sokszor, úgy most is elcsúsztak az utolsó pillanatokban. Valamiért a végjátékot idén mindig elszúrják, és ez most sem volt másképp, így Jeff Saturday megszerezte élete első győzelmét. Ráadásul Josh McDaniels ellen.

(jarred)

Related Topics

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!