Connect with us

Hír

Blake Martinez vasárnap még a csapata legtöbb szerelését mutatta be, most visszavonult

Nincs valami jó hete a Raidersnek: Darren Waller és Hunter Renfrow is sérültlistára került, majd a csapat veterán linebackere, Blake Martinez döntött úgy, hogy visszavonul. A védő a hétvégén még a snapek 91 százalékában a pályán volt a Jaguars ellen és 11 szerelést is bemutatott, amivel csapata legjobbja volt. Közleményében azzal indokolta a döntést, hogy a családjára és jövőbeli szenvedélyeire akar koncentrálni és időt szakítani.

A 28 éves Martinezt októberben igazolta le a Raiders, négy meccsen lépett pályára és 20 szerelést regisztrált. A linebacker 2016-ban negyedik körösként került a ligába, a Packers választotta ki. Ott 61 mérkőzésen szerepelt (57-szer kezdőként), majd 2020-ban a Giantshez igazolt. Tavaly a harmadik fordulóban elszakadt a térdszalagja, tavasszal belement egy fizetéscsökkentésbe, de ennek ellenére menesztették a szezon előtt. Így csapott le rá a Raiders, de a jelek szerint már nem volt meg benne a kellő tűz a focihoz.

Egész karrierjében hullámzó teljesítményt nyújtott, de összességében a jobb linebackerek közé tartozott. 78 kezdő mérkőzéssel a háta mögött, 706 tackle-lel, négy interceptionnel, 22 leütött labdával, 14 sackkel, négy kierőszakolt és három összeszedett fumblellel fejezi be karrierjét.

A Raidersnél hiányában (és Divine Deablo IR-re kerülésével) Denzel Perryman és Jayon Brown lehet így a két kezdő linebacker.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!