MVP és további díjfigyelő 8 forduló után

Ugyan a szezon feléhez majd csak jövő héten érünk el, de mi 8 forduló után vetünk egy pillantást arra, hogy a megszokott díjakat kik vinnék most haza, illetve kik férnének még fel a dobogóra (jövő héten pedig félszezonos All-Próval jelentkezünk majd, a díjfigyelőnk pedig valahol a 13. hét környékén tér majd vissza). Vannak egyértelmű nyertesek, de akadt olyan is ahol nehéz volt döntenem a sok parádés teljesítmény között. 

MVP: Josh Allen (QB, Bills)

Dobogósok: Patrick Mahomes (QB, Chiefs) és Jalen Hurts (QB, Eagles)

Ugyan amikor legutoljára láttuk Allent, épp az utóbbi másfél éve talán legrosszabb félidejét produkálta, de egyrészt addigra már eldöntötte a meccset, másrészt pedig egész évben parádésan teljesít. A PFF értékelése szerint is ő a legjobb irányító 8 forduló alapján, yardokban harmadik, passzonkénti yardokban harmadik, neki van a második legtöbb touchdownja és a legtöbb extra dobása (Big Time Throw), plusz van még 306 futott yardja is. Szubjektíven a liga legjobb, mérleg alapján a második legjobb csapatát irányítja és EPA/play szerint a második legjobb támadósort vezényli. Ez sok szám volt arra, amit amúgy is látunk a szemünkkel, azaz hogy Josh Allen jelenleg az NFL legjobb és legértékesebb játékosa.

Mahomes és Hurts is lehengerlő teljesítményt nyújt, az EPA/play alapján top3 offense másik két tagját ők irányítják és mindketten ott vannak a PFF értékelése szerint is a top5 QB közt az első nyolc fordulóban nyújtott teljesítmény alapján. Egy átlag évben ilyen játékkal könnyen lehet, hogy haza is vinné bármelyikük az elismerést, de ha Allen nem áll le (vagy legalább lassít), szerintem nem tudják befogni.

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

Év Támadója: Tyreek Hill (WR, Dolphins)

Dobogósok: Saquon Barkley (RB, Giants) és Geno Smith (QB, Seahawks)

A dobogósokról lesz szó kicsit lentebb egy másik díjnál, most legyen elég annyi, hogy mindketten első számú okai annak, hogy a csapatuk ilyen jól áll. Na és akkor Tyreek… Hihetetlen, amit ez a csávó csinál, és most végképp ráerősít arra, amit már évek óta mondok, hogy ő a legveszélyesebb fegyver az egész ligában. Már most 961 yardnál tart, ami több mint amennyit a Falcons, a Giants, a Texans, a Ravens, a Bears vagy a Titans elkapói csapatonként összesen fel tudnak mutatni. Ilyen ütemben pedig 2000 yard fölé is eljutna az év végére.

Sokan kételkedtek, hogy mi lesz vele Mahomes nélkül és ezzel egyetemben Tuával, de semmi visszaesést nem tapasztalhattunk nem csak a számaiban, de a játékában sem. Négy meccse van már 160+ yarddal, megfutott útvonalankénti yardokban magasan veri az egész mezőnyt, óriási szerepe van abban, hogy a Dolphins 5-3-mal áll. És tegyük hozzá, hogy nem csak Tuával volt eredményes, hanem Teddy Bridgewaterrel és még a hetedik körös újonc Skylar Thompsonnal is. Oké, Mike McDaniel is nagyon jó támadógurunak bizonyul, aki segíti Hill dolgát, de ettől függetlenül elképesztő, amit a szélvészgyors elkapó művel.

Év Védője: Micah Parsons (Edge, Cowboys)

Dobogósok: Nick Bosa (Edge, 49ers) és Myles Garrett (Edge, Browns)

Parsons már tavaly is közel volt ehhez a címhez, idén pedig tényleg haza is viheti, ha így folytatja. Könnyen lehet amellett érvelni, hogy ő a legfőbb oka annak, hogy a Cowboys 6-2-vel áll és Cooper Rush öt kezdő meccséből négyet megnyert a csapat. Hihetetlenül domináns módon kezdte a szezont: 8 sackje a harmadik legtöbb, 39 nyomásgyakorlása a második legtöbb, az ESPN pass rush win rate mutatóját pedig 32%-os rátájával vezeti. Zseni a csávó és hihetetlen, ami leművel.

Persze Nick Bosának és Myles Garrettnek sem kell szégyenkeznie és ők is joggal vannak versenyben a címért. Mindketten top5-ben vannak sackekben és nyomásgyakorlásokban is, utóbbit Garrett konkrétan vezeti is, de snapekre lebontva Bosa is jobb Parsonsnál. Pass rush win rate-ben Bosa kicsit elmarad a 9. helyével, de Garrett 2. helyezése itt is figyelemre méltó. Mindhárman igazi megállíthatatlan szörnyetegek. Talán érdemes még megjegyezni, hogy időtlen idők óta nincs ott Aaron Donald egy ilyen lista dobogóján.

Év Újonc Támadója: Kenneth Walker (RB, Seahawks)

Dobogósok: Dameon Pierce (RB, Texans) és Chris Olave (WR, Saints)

Szegény Breece Hall megsérült, pedig egyébként a dobogóra minimum esélyes lett volna. Így a helyére Chris Olave került, aki egyértelműen a legjobb és legproduktívabb újonc elkapó az első 8 forduló alapján 547 elkapott yardjával – 100-on belül nincs senki hozzá képest. Viszont nálam a két futó viszi a prímet.

Pierce-nek nincs szerencséje, hogy ennyire rossz csapatban játszik, pedig az egész ligában neki van a második legtöbb kierőszakolt elhibázott szerelése, emellett kontakt utáni yardokban is ötödik. Élmény nézni a játékát, ahogy rázza le magáról a védőket. Hasonlóan jól játszik Kenneth Walker, akinek év elején kevesebb szerep jutott Rashaad Penny mögött, de mióta ő lesérült, azóta az újonc begyújtotta a rakétákat – szó szerint, hiszen az utóbbi négy meccsén kétszer is volt 70 yardos futása. Már most a nyolcadik helyen van kikényszerített elhibázott szerelésekben, és futásokra lebontva szorosan ott van Pierce mellett, ahogy kontakt utáni yardokban is, ezen kívül nem volt még fumble-je (Pierce-nek kettő) és kettővel több TD-t is szerzett újonc társánál. Az 5,4 yardos futásonkénti átlaga is magáért beszél.

Év Újonc Védője: Sauce Gardner (CB, Jets)

Dobogósok: Tariq Woolen (CB, Seahawks) és Jack Jones (CB, Patriots)

Kérdés sem férhet hozzá, hogy Sauce Gardner az Év Újonc Védője, hiszen már most a liga legjobb cornebackjei közé verekedte magát, elit szinten teljesít, ami szinte sosem fordul elő elsőévessel CB poszton, és ha mégis így van, akkor az nagyon jó jel a jövőre nézve. Mindössze 44,2 százalékos elkapási arányt enged (4. legjobb), 16 coverage snapenként enged elkapást (6.), az egy interceptionje mellé van már 10 leütött passza, amivel vezeti a ligát. Nemhogy az újoncok közt, mindenkihez viszonyítva parádés teljesítményt nyújt, a legjobb elkapókat is leveszi a pályáról.

Idén meglepő módon ez egy cornerbackek által uralt díj, a második helyre ugyanis Tariq Woolen került, aki hátsó körösként nyújt maradandót a négy interceptionjével. Gardnertől persze azért legalább egy szinttel elmarad, de nagyon jól játszik – ahhoz képest meg aztán főleg, hogy őt egy projekt játékosnak gondoltuk tökéletes méretekkel és atletikussággal, de kevés tapasztalattal és focitudással. Az edzői stáb viszont remek munkát végzett vele nagyon gyorsan.

A dobogó legalsó fokára már nem szívesen raktam fel senkit, mert itt még egy szintet ugrunk lefelé. Derek Stingley-t szerettem volna elsősorban ide felvinni, mert nagyon nehéz feladattal bízták meg és a meccsfelvételeket nézve sokkal jobban néz ki, mint ahogy a számai mutatják, de a statisztikái nem mutatnak valami jól. Ellenben a Patriots harmadik napos újonc CB-jénél, Jack Jonesnál nagyon is, így ő kapta meg a harmadik helyet.

Év Visszatérője: Geno Smith (QB, Seahawks) és Saquon Barkley (RB, Giants)

Kicsit csalok és megosztom a díjat (bár igazából nem is csalok, hiszen szavazategyenlőség esetén ez előfordulhat), mert mindketten elismerést érdemelnek és nem csak mint az Év Támadója dobogósai.

Geno konkrétan ELIT szinten játszik, a PFF értékelése szerint csak Josh Allen nyújtott nála jobb teljesítményt az idei évben, ő dob a harmadik legnagyobb arányban extra passzt (“Big Time Throw”), az átlagos passzmélysége is top10-es, miközben a várhatón felüli pontossága a legjobb az egész ligában. Azt el tudtuk képzelni róla, hogy majd a rendszeren belül jól teljesít és haladgatni fog a támadósor, de amellett, hogy soha senki nem futtatta jobban a McVay-féle támadósort, még a rendszeren kívüli, improvizációs, hihetetlen dobásai is folyamatosan ülnek. Láthatóan élvezi a játékot, élvezi ezt a sokadik esélyt, és él is vele.

Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy hol lenne idén a Seahawks Geno nélkül, de ugyanezt feltehetjük úgy is, hogy hol lenne a Giants Barkley nélkül? Nyilván egy futónak kisebb hozzáadott értéke van a csapat sikereihez, szóval Brian Dabollt és a támadókoordinátor Mike Kafkát is hatalmas dicséret illeti, de Barkley is zseniálisan játszik idén. A második legtöbb yard mellett a harmadik legtöbb kontakt utáni yardot és a hatodik legtöbb kierőszakolt elhibázott szerelést tudja felmutatni a ligában, ráadásul top10-ben van elkapott yardokban is a running backek közt.

Év Edzője: Pete Carroll (Seahawks)

Dobogósok: Brian Daboll (Giants) és Nick Sirianni (Eagles)

Nagyon nehéz volt dönteni ennél a díjnál, ugyanis mindhárom mellett bőven lehet érveket felsorakoztatni. Nick Sirianni a liga egyetlen veretlen csapatát menedzseli, így csípőből oda lehet neki adni a trófeát – és simán lehet, hogy meg is kapja majd. Brian Daboll teljesíti túl leginkább a szezon eleji elvárásokat a győzelmek számát tekintve, hiszen egy híján már most elérték az év eleji fogadóirodás várakozásokat. Parádés munkát végez minden téren.

Lehet, hogy múlt héten még neki adtam volna a díjat, de most nálam beelőzte Pete Carroll. Rá is igaz, hogy már csak egy győzelemre van attól, hogy túlteljesítse az egész éves vegasi várakozásokat, így végül az döntött nálam a szoros versenyben, hogy a Seahawks sikerességét fenntarthatóbbnak gondolom, mint a Giantsét. Az is abszolút igaz, hogy jobb alapanyaggal is rendelkezik összességében, leginkább offense szinten, de akkor sem mehetünk el amellett, hogy Russell Wilsont Geno Smith-re cserélve (ami alapvetően az ő döntése volt) jobban működik a támadósor, illetve hogy a védelemnek is sikerült előrelépnie a szezon eleji szenvedéshez képest.

És még ha az offense kapcsán nem is adunk neki sok creditet, mivel azt nem ő vezényli, a védelemnél mindenképp el kell ismerni. Egyrészt azt, hogy a két újonc cornerbackkel mennyire sokat ért el ilyen rövid idő alatt – ne feledjük, Carroll a DB-k mestere –, illetve hogy a szezon közbeni változás is egyértelműen az ő érdeme. Ugye a holtszezonban váltott a csapat egy Fangio-féle védelmi sémára, ami a frontban nem igazán akart működni. Ennek a lényege, hogy nem agresszív stílusban játszanak a falban, hanem passzívabban, várva a futást és lerázva a blokkolót megcsinálva a szerelést. Na ez nem működött. Ehelyett viszont átálltak egy agresszívabb, penetráns rendszerre a falban, ami nagyon hamar megjavította a védelmet. Ez tipikus Carroll féle front most már, ami jobban fekszik a játékosoknak. És az sem mellékes, hogy jobb érzés is a játékosoknak támadni, mint visszaállni, és egyébként ezt a jó érzést Carroll mindig mindenkor meg tudja teremteni a csapatánál.

Év Segédedzője: DeMeco Ryans (DC, 49ers)

Dobogósok: Dan Quinn (DC, Cowboys) és Ejiro Evero (DC, Broncos)

Az idei szezon elsősorban egy védelmek által uralt idény – az előzőekhez képest legalábbis mindenképp. Az advanced mutatók szerint a top5 védelemben sorrend nélkül a Cowboys, a 49ers, a Broncos, a Bills és az Eagles található meg. Utóbbit nem tartom ennyire dominánsnak (ettől még elég jók), könnyű ellenfeleik voltak és a sok turnover megdobja a számaikat, ami kevésbé edzői dolog. És ha lehetne, akkor négy edzőt raknék a dobogóra, mert mind a négy megérdemelné, és igazából bármelyikük megérdemelné az első helyet is, semmi ellenkezést nem fogtok tőlem olvasni, bármelyiküket is tennétek az első helyre. Végül azért Leslie Frazier maradt ki a nagy négyesből, mert mellette ott van Sean McDermott is védőoldali főedzőként – és Lou Anarumót említeném még meg a Bengalstól plusz egyként.

Evero egy tipikus Fangio-féle védelmet futtat Denverben, de tökélyre fejlesztve. Abból a szempontból könnyű dolga volt, hogy már előtte is ez a rendszer volt érvényben, így újoncként nem kellett hatalmas változásokat eszközölnie, de sikerült belevinnie a saját dolgait és kiválóan működik ez a defense jelenleg. Ryans védelme inkább hasonlít egy “klasszikus” Seahawks-féle defense-re, ami épp kifelé megy a divatból, de ő mindig megtalálja a kellő válaszokat a támadókra, és mindig jó helyen presszionálja őket. A Chiefs elleni zakó csúnya volt, ezt aláírom, de elég sok a sérült és így is sikerül egy közel domináns egységet a pályára küldeni (az első 4 forduló alapján pedig mindenki felett jártak). Dan Quinn régen a klasszikus Seahawks-féle rendszert nyomta, és le is írtuk már őt, hogy nem fog változni, ahogy a legtöbben. Azonban ő ezt megtette, nem is akárhogy. Már tavaly is nagyon jó munkát végzett, és ezt megteszi idén is, ráadásul nem ragaszkodik egyfajta játékstílushoz, hanem nagyon jól tudja váltogatni a gameplaneket ellenféltől függően.

Executive of The Year: Howie Roseman (Eagles)

Ehhez a díjhoz kétség sem férhet, így igazából dobogósokat sem akartam hozni. Rosemannek szinte az összes döntése bejött a holtszezonban és nagy mértékben erősítette meg az Eaglest, amely így nyolc forduló után veretlen. Hogy a korábbi évek építőkockáit most ne számítsam, csak ebben a holtszezonban érkezett AJ Brown, James Bradberry, Haason Reddick, CJ Gardner-Johnson, Kyzir White, Jordan Davis. Előbbi három kulcsszerepet játszik az Eagles idei szezonjában, Gardner-Johnsonnak kellett idő, hogy beletanuljon a safety posztba, de már ő is egyre jobban teljesít, White egy korrekt opciót nyújt az utóbbi évek botrányos LB-sorában, Davis pedig amikor pályán van, magas szinten teljesít, és olyan elem a védelemben, ami meghatározza a stratégiát és kibővíti a lehetőségek tárházát.

Roseman olyan keretet rakott össze, ami joggal küzdhet a Super Bowlért, mindössze két évvel azután, hogy leadták a szezon utolsó meccsét egy magasabb draft pick reményében, majd kirúgták a Super Bowl győztes főedzőt és elcserélték az addig franchise irányítónak gondolt QB-t. És arról se feledkezzünk el, hogy a keret megerősítése mellett a jövőt sem herdálta el, hiszen megszerezte a Saints 2023-as első körös pickjét (és 2024-es második körösét), ami jelenleg top10-es választásnak néz ki.

[/ppp_patron_only]