Nagyon érdekes helyzet állt elő az AFC Southban. A Jaguars csütörtöki győzelmével és a Titans tegnapi vereségével biztossá vált, hogy a 18. fordulós egymás elleni találkozójuk dönt majd a csoportelsőségről, tehát mindegy, hogy mit játszanak a 17. fordulóban (matematikai esély van a vesztesnek a wild cardra, de ez tényleg csak matematikai). Ez azt is jelenti, hogy jó eséllyel ez a találkozó lesz az alapszakasz utolsó meccse, ezt mozgatja majd az NFL főműsoridőbe.
A két 7-8-as mérlegű gárda közül jelenleg a Jaguars vezeti a csoportot a korábbi egymás elleni eredménynek hála, azonban ha a Titans megverné az utolsó körben a Jaguarst, akkor még azonos győzelmi mutató esetén is ők vennék át az első helyet. Így tehát akár mindkét gárda megteheti, hogy pihentet az utolsó előtti fordulóban, rákészülve a mindent eldöntő találkozóra és reményeik szerint a rájátszásra.
A Titansnél Ryan Tannehill idén már nem játszik, így a támadókat talán nem érdemes leültetni a Cowboys ellen, hátha Malik Willisék találnak egy kis ritmust (bár nem lesz könnyű dolguk). A Jaguarsnál viszont ilyesmire nincs szükség, ott esetleg a ritmusból való kieséstől lehet tartani Lawrence-ék esetében.
Az 1/1-es harc miatt is érdekes egyébként ez a felállás, ugyanis ha a Jaguars pihentet a Texans ellen és esetleg kikap, akkor a houstoniak elmozdulnának a draftsorrend első helyéről, ahová a Bears ugrana fel (feltéve, hogy a chicagóiak nem nyernek).

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben