Jimmy Garoppolo lába eltört, vagyis idén már nem léphet pályára. Óriási veszteség ez a Super Bowl esélyes 49ersek, ami már idén elveszítette egy eltört boka miatt az eredetileg kezdőbe szánt első körös irányítóját, Trey Lance-t. A szezont így az idei draft Mr. Irrelevantjával, Brock Purdyval a kezdőben fogja befejezni a csapat, a cseréje pedig Jacob Eason vagy a mérkőzés után a Broncos gyakorlócsapatából leigazolt Josh Johnson lehet.
A mérkőzés előtt még arról írt Ian Rapoport, hogy a 49ers fontolóra veszi Garoppolo újraigazolását. Ha ennek volt is valami realitása, az most ezzel a sérüléssel alighanem ment a kukába, illetve az irányító holtszezonbeli terveinek sem tett jót, hogy egy potenciális Super Bowl run helyett egy újabb sérüléssel kell eladnia magát.
A 31 éves irányító a szezont 2437 yarddal, 16 TD-vel és négy INT-vel, valamint kezdő karrierje legjobb passer ratingjével (103) fejezi így be. A helyén Brock Purdy ugyan győzelemre vezette a 49erst, egyértelműen minőségbeli visszaesésnek számít Garoppolóhoz képest és nehéz elhinni, hogy vele Super Bowlba juthat a csapat – ami Garoppolóval reális elvárásnak tűnt ilyen támadósor és védelem mellett.
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
Nem kell beszarni. Ottavan a Mekefrí, majdaz dobál és futkorász eccerre és megógya.
Na ja, egy Filc szintet tudna hozni, de idén nálunk nem egy bersz szint lenne/volt a cél.
Meglátjuk, nekem Purdy eddig egy Mullens 2.0 , viszont mivel eddig sem Garoppolo nyerte meg a meccseket és csak az volt a dolga hogy ne veszítse el, erre sokan képesek lehetnek.
Milyen irányítók vannak most elérhető helyzetben? Foles-al érdekes lenne, főleg, ha a jobbik verziója jönne (a Super-Bowl győztes féle :)) Rajta kívül van még, aki értelmes igazolás lenne jelenleg?
Szerintem Fitzmagic rávehető lenne egy visszatérésre, aranyásóként még nem kapott ki, plusz itt egyszerre két QB-ra dobhatná az átkot.
Ezért kár volt. A 49-ers helyében azért keresnék egy komolyabb pótlást, mert a csapat amúgy nagyon egyben van. A Panthersnél lehet talán érdeklődni, Esetleg Nick Foles? Nem kell ide egy korszakos zseni, még egy megbízható középszerrel is lenne esély.
nem lehet már cserélni
Csóri Garoppolo, kezdem sajnálni.
ja.