Érkezik az év utolsó napja, de az egyetemi futball szerelmeseinek nagyon résen kell lenniük, ha észre akarják venni az évváltást, ugyanis a CFB elődöntők éppen ekkor kerülnek megrendezésre. Azt gondolom, hogy két nagyon izgalmas találkozót láthatunk, ahol valódi sakkjátszmák fognak zajlani.
Peach Bowl: Georgia Bulldogs (1.) vs. Ohio State Buckeyes (4.) – vasárnap 02:00
A későbbi mérkőzés hangzik első hallásra izgalmasabbnak, ahol az egész évet végigdomináló regnáló bajnok Georgia Bulldogs találkozik az utolsó pillanatban becsúszó, de sokak által egyértelműen a playoffba várt Ohio State Buckeyes gárdájával.
Kezdjük azzal az oldallal, ahol az erősség találkozik az erősséggel. Az Ohio State offense ránézésre is a liga egyik legerősebb, legsokoldalúbb egysége, a Georgia védelem pedig messze földön híres. 2017 óta a Buckeyes szerezte a legtöbb pontot, yardot és touchdownt is mérkőzésenként. A Georgia védelem pedig a legkevesebb touchdownt és pontot, illetve a harmadik legkevesebb yardot engedte meccsenként.
[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]
Nem kérdés tehát, hogy itt óriási sakkjátszmát fogunk látni. Természetesen a kulcs az Ohio State passzjátéka lesz, de ahhoz hogy ez valamelyest működni tudjon, Ryan Day vezetőedzőnek és stábjának meg kell próbálnia kicsit beindítani a futójátékot. Ez azonban nem lesz könnyű több okból se. Egyrészt a Bulldogs defense az ország legjobbja futás ellen, eddig mindössze három meccsen engedtek 100 yardnál többet idén. Másrészt pedig nem teljesen egészséges a Buckeyes backfield.
Az idény előtt felkapott futó, TreVeyon Henderson továbbra is lábsérüléssel bajlódik, így nem lesz ott a pályán, és Evan Pryor térde sem jött helyre. Ellenben jó hír, hogy Miyan Williams vállalni tudja a játékot, valamint a Michigan ellen remeklő Chip Trayanum is ott lesz a pályán.
Azonban a legnagyobb teher az Ohio State támadófalán lesz. Talán kicsit keveset beszéltünk róluk a szezon folyamán, pedig egy jó egységről van szó. A fal két szélén két első körbe várt tackle várja a bevetést, a bal oldalon Paris Johnson, aki már tavaly is remek teljesítményt nyújtott, akkor még guardként, de idén megmutatta, hogy tackle-ként is kifogástalan. A nagyobb story viszont Dawand Jones, aki így senior évére nőtt fel a feladathoz. Ez a fal a szezonban a hetedik legkevesebb sacket engedte, miközben a futók átlagosan a nyolcadik legtöbb yardot tették meg kontakt előtt.
Ők néznek farkasszemet a félelmetes Georgia front7-nel. A legfontosabb játékos természetesen Jalen Carter, aki akár az első védőjátékos is lehet a drafton. A belső védőfalember jelenléte rengeteget jelent a Bulldogsnak – amikor ott van a pályán, akkor az amúgy is jó védelem még egy löketet kap. A futásvédelem konkrétan fél yardot javul játékonként. Carter jelenléte lehetővé teszi, hogy ne kelljen extra embereket küldeni a boxba, így a linebackereknek nem kell fellépni a lyukakba és több ember is maradhat coverage-ben, ami a Buckeyes ellen kimondottan jól jön.
Ez azért is fontos, mert a Bulldogs linebacker sorában két sophomore játszik és bár Jamon Dumas-Johnson és Smael Mondon jól teljesít, de egy az egyben őket lehet a leginkább zavarba hozni. Főleg ha a Buckeyes futók át tudnak jutni a falon és fel tudnak gyorsulni, akkor nehéz megállítani őket, mert elsősorban a sebesség a fegyverük. A Bulldogs védőfalából még Mykel Williamset érdemes megjegyezni, aki sokat lépett idén előre és ha meg tudja nyerni a párharcait a fal szélén, akkor nagy gondokat okozhat.
Főleg azért, mert Buckeyes irányítója, az első kör első felébe várt C.J. Stroud akkor tud leginkább működni, ha ritmusban van. Ez az offense főleg az első olvasásokra, az ütemre épül. Stroud egy viszonylag jó struktúrán belüli irányító, de ha megzavarják vagy elveszik a kedvenc területeit, akkor nem mindig működik jól a támadósor. Ezt pedig úgy érheti el a Georgia védelem, ha sokat helyezik nyomás alá vagy ha elveszik a kedvenc célpontjait. A nyomásgyakorlás külön érdekes lehet, mert egy top10-es támadófal találkozik egy top10-es pass rush egységgel.
A Buckeyes a fal szélén nagyon magabiztos, tapasztalt emberekből áll, ellenben belül pont Jalen Carter ellen bajban lehet. Itt ugyanis két sophomore és egy freshman kénytelen megállítani az ország legfélelmetesebb védőjét. Nagyon fontos lesz, hogy Ryan Day mit talál ki erre, mert egy az egyben egész biztos nem tudják kivenni a Bulldogs kiválóságát.
Bár az Ohio State offense-re nem feltétlenül az jellemző, hogy mindig a gyorspasszos játékot keresik, hanem szeretik kinyitni vertikálisan is a pályát, most lehet mégis erre kényszerülnek. Az elkapóik ugyanis mindenre alkalmasak. Aligha találunk ugyanis a Cameron Fleming, Emeke Egbuka, Marvin Harrison Jr. hármasnál jobb és sokoldalúbb elkapótriót, akik azt is elbírták, hogy a szezon előtt szupertehetségnek gondolt Jaxon Smith-Njigba totális csődöt mondott idén (főleg sérüléseknek köszönhetően).
Marvin Harrison Jr., a legendás Colts elkapó fia például hihetetlen formában játszik, nem véletlen volt az ország legjobb elkapója idén (még ha a névleges díjat végül nem is ő kapta meg). A játék minden elemében képes nyerni, gyors, jól futja az útvonalakat és kiváló ütemérzéke van. Érdekes lesz, hogy a Bulldogs secondary mit választ ellene. Ott a lehetőségük, hogy ráállítsák egész meccsen az emberezésben kiváló első köbe várt Keele Ringót, akit az egyik legjobb press man cornernek tartanak. Idén nagyon keveset tesztelték a kiváló CB-t, ugyanis egész évben 35 labda szállt csak felé és ezekből kevés elkapás is született. Nehéz megállapítani így, hogy tavaly óta merre tart a fejlődése, de most a nagyszínpadon megmutathatja magát. Ha egy az egyben marad Harrisonnal, akkor abban benne van a veszély, hogy egyszer-kétszer nagyot ég, ugyanis egy kifejezetten agresszív játékos, amit kihasználhatnak Stroudék.
A másik opció, hogy a kiváló safety duóból a tapasztalt Cristopher Smith mindig duplázza – ő az ország legjobb safetyje volt coverage-ben idén. Ebben az esetben viszont kevesebb figyelem marad Emeka Egbukára, aki ilyen esetekben szokott élni a lehetőséggel. Egbuka top5-ös recruit volt 2021-ben és idén kezdett úgy játszani, ahogy várták tőle. Egy olyan játékosról van szó, aki nagyon jól lát a pálya közepén és sok keresztező útvonallal, gyors slantekkel operált főleg az évben.
Ha átevezünk a labda másik oldalára, akkor legalább olyan fontos párharcokat láthatunk mint a túloldalon, mindössze kicsit kisebb rivaldafényt kap a két egység. A Stetson Bennett irányító vezette Georgia offense picit a saját védelmének az árnyékában él, pedig top5-ben van a mérkőzésenként szerzett pontokban, touchdownokban, yardokban és játékonként szerzett yardokban is.
Bennett egy nagyon alulértékelt irányító, aki nem hiába lett Heisman döntős idén, ugyanis igazából amit kérnek tőle, azt mindent megcsinál. Nincs brutális karja, de képes mélyre dobni, nem fog 50 yardokat sem futni neked egy meccsen, de életben tart játékokat ha kell és ami a legfontosabb, hogy nagyon vigyáz a labdára és nem akar sokat. És ezt nem is kell neki.
Egyrészt mert ennek az offense-nek az a legfontosabb, hogy működjön a futójáték, másrészt mert nagyon biztos személyzete van. A futójáték egy nagyon brutális, fizikális szekció, aminek alfája és ómegája a támadófal. Nagyon nehéz egy embert kiemelni, mert maga a rendszer jó, ami főleg a power blokkolásokra épít, de az első körbe várt bal tackle Broderick Jonesra érdemes figyelni, akinek ugyan csak egy év kezdő tapasztalata van, de fizikai paraméterei miatt sokan fogják szeretni az NFL csapatok közül. A Georgia futószörnye a rotálásra épít: Kenny McKintosh, Kendall Minton és Daijun Edwards váltogatja egymást és mindhárman nagyon megbízhatóak.
A Bulldogs futójátéka azért lesz különösen fontos, mert azt láthattuk, hogy az Ohio State védelem, amely amúgy sokat javult, akkor adta meg magát, amikor a Michigan futójáték lenyomta az akaratát a torkukon. A Georgia futójáték pedig mindössze 0,14 yarddal átlagol kevesebbet játékonként mint a Michigan gépezete.
A Buckeyes védelme Jim Knowles érkezésével egész évbe jól teljesített, a 18.-ak voltak játékonként engedett yardokba, de a BIG10 legfontosabb meccsén csődöt mondtak. A legnagyobb teher egyrészt a veterán Zach Harrisonon lesz, akinek az egyik célja, hogy megzavarja Stetson Bennettet, akinek egyetlen gyenge pontja, hogy improvizatív játékokban gyenge (nem is kényszerül sokat erre), a másik pedig hogy a futójáték ellen besegítsen. A két linebackernek ugyanis sok segítség kell, mind Tommy Eichenberg, mind Steele Chambers megzavarható, a rendszert úgy rajzolta fel Knowles, hogy minél kevesebb terhük legyen, de a Georgia ellen nehéz lesz elrejteni őket.
Nem csak a futójáték miatt, de azért is, mert a Bulldogs passzjáték sokat támadja a pálya közepét, ahol a két kiváló tight end Darnell Washington és Brock Bowers a liga legjobb duóját alkotja. Washington egy különösen alulértékelt tight end, aki akár az első körben is elkelhet az idei drafton, Bowers pedig a liga legnagyobb mismatch-e talán. Nem csak gyorsan, de jól is látnak a pályán. Alighanem itt dőlhet el a mérkőzés.
Összeségében a Georgia fontos mérkőzésen egyetlen egyszer ingott meg az elmúlt két évben, a védelmük képes megvillanni és képes kiiktatni az Ohio State legerősebb pontjait. A túloldalon pedig pont abban erős az offense, a brusztolós futójátékban, ami a Buckeyes legnagyobb gyengesége. Én éppen ezért legalább egy touchdownos Bulldogs sikert várok, de nem lepne meg egy kiütés sem.
Fiesta Bowl: Michigan Wolverines (2.) vs. TCU Horned Frogs (3.) – szombat 22.00
A másik mérkőzés első látásra kevésbé tűnik izgalmasnak. A már tavaly is az elitbe kapaszkodó Michigan Wolverines hatalmas favorit az óriási meglepetésszezont futó TCU Horned Frogs ellen és Sony Dykes csapata csak egy dologban bízhat. Abban, hogy egész évben valahogy megcsinálták, minden esély ellenére.
Ha külön vizsgáljuk a csapatrészeket, egyértelműen akkor van alárendelve teljesen a BIG12 csapat, amikor a Michigannél a labda. Ugyanis a Wolverines támadófala egyhuzamban másodszor kapta meg a Joe Moore díjat, azaz megint megválasztották őket az ország legjobb támadófalának. És ez nem véletlen, ugyanis ennek a támadófalnak nincs gyenge pontja. Futójátékonként ők tették meg a legtöbb yardot a ligában, kontakt előtt náluk tettek meg a legtöbb yardot a futók és a hatodik legkevesebb sacket is ők engedték idén. A mozgatórugó Olusegun Oluwatimi center, aki transfer után érkezett idén és kiválóan irányítja középen a futójátékot, az A lyukon messze a Michigan futói teszik meg a legtöbb yardot idén.
A futóknak így szinte epizódszerepe van csak a csapatnál, még akkor is ha Blake Corum sokáig a Heisman beszélgetések tárgya is volt, de sérülése után Donovan Edwards hasonló számokat produkált. Sajnos Corum most sem lesz ott a pályán, ami minimálisan érezhető lehet, fontos pillanatokban ő tudott húzni egy-két extra klasszis játékot, de nem valószínű hogy az ő hiányzásán fog múlni a mérkőzés.
A TCU védelem ellenben egész évben a tipikus bend but don’t break kifejezéssel élve volt, hogy engedte a yardokat, de amikor igazán kellett, akkor helytállt. A red zone-ban a 13. legjobb védelem volt idén és ez kulcsfontosságú lesz a Michigan ellen is.
A TCU egy furcsa 3-3-5 felállású védelemmel próbálkozott idén, ahol a fő cél az ellenfelek passzjátékainak az elvétele volt, ami többé-kevésbé jól is sikerült. Ellenben a jól futó csapatok ellen tudtak szenvedni, nem csoda hogy a Kansas State Wildcats elleni mindkét mérkőzésükön bajban voltak. Ezért lehetnek különösen gondban a Wolverines ellen is és lehet, hogy át kell dolgozniuk a stratégiájukat. A legnagyobb szerepet Jamoi Hodge és Dee Winters kaphatja a linebacker sorban, akiknek egész évben sok coverage szerepük volt, de ezen a meccsen a boxot kell védeniük. Akár annak az árán is, hogy több helyet hagynak az ellenfél passzjátékának.
Annak a passzjátéknak, ami a futójáték mögött háttérbe szorult, pedig nem feltétlen rossz. Amióta a sophomore J.J. McCarthy megkapta a bizalmat és az egyértelmű kezdő irányító posztot, azóta nagyon biztos kézzel játszik. Nem kérnek tőle sokat, de nem hibázik. Egy aránylag pontos irányítóról van szó, aki furcsa mód szereti támadni a pálya szélét. Mivel a Michigan futójátéka miatt a védelmek tömik a boxot, lejjebb hozzák a safetyket, ezért a pálya szélén a Michigan elkapók egy az egyben maradnak, így kiváló lehetőség, hogy ezeket a szituációkat kihasználja Harbaugh együttese. McCarthy pedig él is ezzel.
Cornelius Johnson és Ronnie Bell egy alulértékelt elkapópáros, akik első látásra semmiben nem emelkednek ki, de contested elkapásokban viszonylag jók. Mind a ketten top30-ban vannak a szoros őrizetben bemutatott elkapásokban.
A labda másik oldalán aztán igazán érdekes dolgokat láthatunk. A Heisman döntős irányító, Max Duggan vezette TCU offense találkozik az ország egyik legjobb védelmével. A Horned Frogs új vezetőedzője Sony Dykes nagyon gyorsan adaptálta a rendszerét, ami eddig abszolút ül. Arra alapoz a rendszer, hogy a pálya minden rétegét igyekszik támadni, ezáltal stresszhelyzetbe hozza a védelmeket és nem tudják hova koncentráljanak.
Kicsit hasonlít a rendszer a mostani Miami Dolphinsra: gyors playmakerek vannak, akik nagyon gyorsan meg tudják nyitni vertikálisan a pályát, ugyanakkor rengeteg keresztező útvonal is van a pálya közepére, így a safetyk figyelmét megosztják. Rengeteg RPO játék, amiben Max Duggen nagyon erős, jól olvassa a védelmek első reakcióját, így ha a defense snap előtt nem rejti el a szándékát, akkor bajban lehetnek.
Legbiztosabb pontja az egységnek Quentin Johnston, akit sokan az első kiválasztott elkapónak várnak a drafton. Johnston egy magas, fizikális játékos, aki mégis vertikális útvonalon a legerősebb. Ellenben nem csak belőle áll a támadósor (ez most különösen fontos, mert sérüléssel bajlódik). Ugyanis a 29 elkapott touchdownból mindössze hét darab tartozik hozzá, a több szépen eloszlik a többiek között.
A Michigan védelem elsősorban emberezésre épít, ami sikeres lehet. Will Johnson és D.J. Turner az egyik legjobb duó, ha emebrezésről van szó, de Johnston ellen könnyen megéghetnek. A Wolverines a TCU-hoz hasonlóan sok embert küld megállítani a futást, a secondary tagok pedig sokat maradnak egy az egyben az ellenféllel. Ez ha működik és senki nem hibázik nagyot, akkor nagyon sikeresek, ellenben ha valaki kicsit kiesik a szerepéből, akkor nagy játékokat engedhetnek.
Akinek még nagy szerepe lehet ezen a meccsen, az Mazi Smith a Michigan védőfalából, aki szinte egymaga felelős a futójáték megállításáért. Erre szükség is lehet, ugyanis a TCU offense erősen épít a hatékony futásokra is. Kendre Miller a kilencedik legtöbb yardot teszi meg játékonként és kontakt után is top15-ös a ligában.
És még egy fontos része lesz a mérkőzésnek, méghozzá hogy Max Duggan futásaival mit kezd a Michigan, ugyanis a TCU irányítója ha még valamiben nagy fejlődést mutatott idén, az a struktúrán kívüli játékok teremtése – a Kansas State elleni konferencia döntőn például egymaga tartotta életben ezzel a csapatát. A Michigan védelmi rendszerében alapvetően nincs helye egy robbernek, aki őt tudja figyelni, így esetleg a defensive endeken lehet nagy teher.
Összeségében ebben a párharcban minden téren a Michigannél van némi előny, de a TCU az egész szezonban az esélyekkel dacolt és valahogy megcsinálta. Miért ne folytatódhatna pont most a tündérmese?
[/ppp_patron_only]
