Nem ígérkezik a leglátványosabbnak a hét nyitómérkőzése, de a Las Vegas Raiders három meccses győzelmi sorozatának köszönhetően valódi téttel fog bírni legalább az egyik csapat számára. Így pedig szinte kötelezővé vált nekik, hogy idegenben legyőzzék az ezer sebből vérző Los Angeles Rams csapatát.
Mindkét csapat hatalmas csalódás a szurkolóknak az előszezonbeli várakozásokhoz képest, de a Raiders minimálisan szépíthet ezeken a dolgokon és ha egy szenzációs hajrával becsúsznának a rájátszásba, akkor el lehetne tenni a vészharangokat egy időre. A Rams ezzel szemben csak a becsületéért küzd, illetve az eddig mellőzött játékosok bizonyíthatnak.
Amikor a Rams kezében a labda
Hosszú hetek szenvedése után a múlt héten egész elfogadhatóan nézett ki a Rams támadósor. Sokat segített ezen, hogy az abszolút csak a lábaiban bízó Bryce Perkins helyett ezúttal már a valódi második számú irányító John Wolford tudta vállalni a játékot, aki legalább egy közepes csere szintet időnként le tud hozni.
Azonban hogy Wolford most is tudjon alkotni, szükség lesz arra a futójátékra, ami a szezon legjobb teljesítményét tette le múlt héten és 178 yardot pakolt fel a földön. A kulcs az volt, hogy McVay kicsit belenyúlt a playbookba és nem csak a hagyományos outside zone koncepcióit hívta, hanem igyekezett megmozgatni az ellenfél védelmét. Több end around, jet motion kapott helyett a tervekben és a lehetőséget kaptak olyan játékosok, mint Brandon Powell vagy Tutu Atwell, akik mindent ott hagytak a pályán, ami bennük volt. Persze ebben segítségükre volt a Seahawks futásvédelem is, de nem szabad elvenni az érdemeket a Rams csapatától sem.
A Raiders védelem ennél egy fokkal nehezebb ellenfél lesz, ők ugyanis a középmezőnyhöz tartoznak futás ellen (a Seahawks hátulról a harmadik), 113,4 yardot engednek a földön mérkőzésenként. Az biztos, hogy Maxx Crosby oldalát kerülni kell, mert a Raiders sztárvédője az egész liga egyik legjobbja nem csak pass rushban, de futás ellen is. Így a játékok inkább a másik defensive end, Chandler Jones irányába mehetnek, még akkor is ha Jones pont a múlt héten támadt fel a hamvaiból és csinált három sacket, de mindezek ellenére azt az oldalt nagyobb biztonsággal lehet tesztelni.
Futás ellen azonban egész szezonban inkonzisztens, neki van a csapaton belül az egyik legtöbb elrontott szerelése és lábon már nem mindig bírja a sebességet. Ezt az oldalt egyébként Wolford zone read játékaival is lehet támadni, mert ha Jonest hezitálásra késztetik, akkor lehet károkat okozni. Wolford pedig kis túlzással ebben az egyik legjobb. Igazán nyert ügye azonban akkor van a Ramsnek, ha átjutnak a védőfalon. Ugyanis a Raiders back7 nagyon sok hibával játszik, Denzel Perryman visszatérése óta talán némi stabilitás érkezett a linebacker sorba, de sok a lecsúszott szerelés itt is.
A passzjáték már nehezebb kérdés a Rams oldalán. A Raiders passzvédekezés az egyik legrosszabb a ligában, így ezt lehetne támadni ezen a mérkőzésen, de Wolford 20 yardnál hosszabbat mindössze egyetlen egyet passzolt. A vegasiak 258,1 yardot engednek a levegőben, ami a negyedik legrosszabb a ligában és mind Trevon Moehrig, mind Amik Robertson kipécézhető a hátsó alakzatban, akik ketten együtt már hét touchdownért felelősek. A baj csak az, hogy nincs megfelelő elkapószemélyzet, ami vertikálisan ki tudná nyitni a pályát és Wolford karerejében sem lehet bízni. A Ramsnek így csak az lehet a választása, hogy a középhosszú területeket támadja, lehetőleg a pálya szélén, illetve megpróbál mismatcheket kialakítani a pálya közepén.
A nagyobb probléma, hogy a hosszú játékok azért sem működhetnek, mert a támadófal sokáig nem tudja megvédeni Wolfordot, még akkor sem ha az ellenfél nem villog annyira nyomásgyakorlásban. A Raidersnél a vendégek tragédiája, hogy Maxx Crosbyn kívül (aki top5-ös számokat produkál, ha oda kell érni az irányítóhoz) senki nem jeleskedik és csak abban lehet bízni, hogy Chandler Jonesnál megindult valami áttörés a múlt héten. Egyébiránt a Las Vegas védelme az elmúlt mérkőzéseken szintet lépett, Patrick Graham kicsit belenyúlt a rendszerébe, kevesebbet blitzel, így nem hagyja kiszolgáltatva annyira a linebacker sort, illetve a zónázás, emberezés arányon is változtatott előbbi javára.
Amikor a Raiders kezében a labda
A vendégek az igazi pusztítást azonban a támadóoldalon végezhetik, ugyanis a liga talán két legjobb formában lévő támadófegyvere náluk játszik. Josh Jacobs magasan vezeti a ligát futott yardokban, 1303 yardos teljesítménye majdnem kétszáz yarddal jobb mint Nick Chubbé. Ráadásul ezt az előnyt az elmúlt négy mérkőzésen alakította ki. Ennek nagy része ráadásul a saját érdeme, ugyanis 940 yardja kontakt után érkezett. Elképesztően nehéz levinni, brutálisan jól tapos és tartja meg az egyensúlyát.
Jacobs megállítása nagyon nehéz feladat lesz a Rams számára, ugyanis Aaron Donald elmondása szerint idén még játszik, de a Raiders ellen még szinte biztosan nem, így a védőfalban konkrétan nincs olyan játékos, aki valódi kezdő képességű és tapasztalatú. A Rams számára az egyetlen jó hír, hogy Bobby Wagner a nehéz szezonkezdés után egyre jobb és jobb, jelenleg ott tartunk, hogy megint a liga egyik legjobb linebackere. Neki van a legtöbb futásmegállítása, alig van elrontott szerelése és a negyedik legtöbb negatív yardos szerelése is a linebackerek között.
Josh McDaniels pedig nem csak arra jött rá, hogy Jacobs kezébe kell adni a labdát, hanem hogy a futás nem mindig elég, de segíthet sok dologban. A Raiders 6%-kal többet fut az elmúlt három meccsen mint előtte, mert ami megy, azt erőltetni kell. Azonban nem csak agyatlanul futnak, de mennek a play actionök is például, amikor Carr 13%-kal pontosabb mint sima passzjátékoknál. Így egyszerre javult fel a futójátékkal a passzjáték is.
A másik fegyver pedig Davante Adams, aki ugyan még nem vezeti a ligát elkapott yardokban, “csupán” a negyedik 1176 egységgel, de az elmúlt fordulókban ontja a yardokat. Egyre jobb a kémia közte és Carr között, az irányító rájött hogy bátran dobhatja Adamsre a neccesebb passzokat is és bátran használják ki Adams útvonalfutási képességeit. Ennek köszönhetően pedig a Raiders kinyitotta a pályát, Carr a hatodik legtöbb yarddal rendelkezik 20+ yardos átadásoknál és kilenc touchdownjánál csak kettő jobb mutató van.
A legérdekesebb csata az lesz, hogy a Rams miként próbálja majd semlegesíteni Adamst, mert mint tudjuk hiába van Ramsey a csapatnál, mégis ritkán használják egész meccsen egy az egyben a cornert a legjobb elkapók ellen is. Még mindig a szezonban ők embereznek a legkevesebbet, mindössze 11%-át a defensive snapeknek. Sokkal esélyesebb, hogy Adams bracket őrizetet kap, tehát két védő figyel majd rá. Nick Scott például az egyik legjobb formában lévő safety a ligában, könnyen neki juthat a mély zónák védelme.
Összeségében nem gondolom, hogy sok olyan párharc van, ami a Ramsnek állna ezen a mérkőzésen és a Raiders a jobb formában lévő csapat is. Ráadásul mivel nekik a rájátszás szempontjából életbevágó mérkőzés is a mai, így egy nagyjából könnyed sikert jósolnék nekik.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
Virtuálisan hogy lehet kinyitni a pályát( Maddenben? :D) Az nem vertikális akart lenni?