A Commandersnek meggyűlik a baja az irányítókkal, hiszen Kirk Cousins távozása után az alábbi játékosok voltak legalább egyszer kezdők a csapatban: Alex Smith, Josh Johnson, Colt McCoy, Mark Sanchez, Case Keenum, Dwayne Haskins, Kyle Allen, Taylor Heinicke, Ryan Fitzpatrick, Garrett Gilbert, Carson Wentz és legújabban az ötödik körös újonc Sam Howell. Impresszív névsor mindössze öt év alatt.
A fővárosiak ki fogják vágni Wentzet, így ismét adódik a kérdés, hogy jövőre ki fog kezdeni. Nos, Jonathan Jones (CBS) információi szerint a csapatnál azt mondják a megüresedett támadókoordinátori posztra jelentkezőknek (Scott Turnert rúgták ki múlt héten), hogy Howell lesz az első számú irányító a holtszezonba menet. Az a Howell, aki ugyan nem mutatott rosszul a zárófordulóban (11/19, 168 yard, TD, INT plusz 35 futott yard és egy TD), mégis csak egy meccs van a háta mögött, egész évben harmadik volt a csapaton belül és nem véletlen draftolták az ötödik körben.
Persze ez még nem jelenti azt, hogy ő lesz az első heti kezdő is, de Heinicket biztosan beelőzte házon belül. Ettől függetlenül minden bizonnyal meg fogja vizsgálni a csapat a potenciális cserelehetőségeket és a szabadügynökök közt is szétnéz, aztán a drafton is van még lehetősége QB-t találni.
Mindenesetre ez a döntés is megerősíti azt, hogy Ron Rivera nem kezeli valami jól az irányítókat, hiszen ha Howellben láttak valamit a szezon közbeni edzéseken, akkor érdemesebb lett volna jóval hamarabb bedobni Heinicke és Wentz helyett.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben