Az alapszakaszbeli Bengals-Bills törlése miatt előfordulhat, hogy az AFC konferenciadöntőjét idén semleges helyszínen, Atlantában rendezik majd meg – amennyiben a Chiefs és a Bills jut tovább ezen a hétvégén. Az NFL pedig a jelek szerint nagyon izgatott emiatt, ami akár azt is jelentheti, hogy a jövőben ez állandóvá válhatna – írja a PFT.
A liga elkezdte árusítani a jegyeket erre az egyelőre hipotetikus találkozóra, és nagy örömmel jelentették be, hogy 24 óra alatt 50 ezer jegyet sikerült is eladniuk, és hogy milyen király lenne már, ha a közönség fele Chiefs, a másik fele Bills szurkolókból állna. Hasonlítana a helyzet a Super Bowlra, bár ott azért jóval több semleges szurkoló van, mint a konferenciadöntőkön lenne, ugyanis ide a bérleteseknek elővásárlási joga van, legalábbis idén biztosan.
Első hallásra nem tűnik valami jó ötletnek (és másodikra sem), egyrészt az első kiemelés megszerzésének előnyét így jelentősen csökkentenék, ami kevésbé kiélezett utolsó fordulókat eredményezne, másrészt a stadionbeli hangulat is rosszabb lenne, hiszen ahelyett, hogy egyszerre az egész stadion szurkolna adott szituációkban, így jó esetben a fele (és a semlegesek miatt még kevesebb) hallattatná a hangját, mikor a védelme van a pályán.
Persze az NFL-nek nem ezek az elsődleges szempontjai, hanem a pénz, amiből még többet tudnának termelni a semleges helyszínekkel.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót