A Panthers számára tét nélkülivé vált a szezon utolsó mérkőzése, így nem volt értelme erőltetni a csuklósérüléssel bajlódó Jaycee Horn visszatérését. A csapat emiatt IR-re is tette az idén elit szinten teljesítő cornert, aki 13 meccsen kezdett idén és többek között három INT és hét leütött passz került a neve mellé.
A Seahawks elveszítette a kezdő linebacker Jordyn Brooksot, a védőnek ugyanis elszakadt az ACL-e. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a szezonzárót lesz kénytelen kihagyni, de még a rájátszásban sem játszhat, ha a csapatnak sikerül kiharcolnia a részvételi jogot, ráadásul a 2023-as idényének az eleje is veszélybe került. A 2022-es szezont így 161 tackle-lel, egy sackkel, egy kiharcolt és egy összeszedett fumble-lel, illetve öt leütött passzal zárja.
A Vikingst is komoly veszteség érte, ugyanis a right tackle Brian O’Neill “súlyos” vádlisérülést szenvedett és már biztos, hogy nem lesz ott a csapat Bears elleni szezonzáróján, de jó eséllyel a rájátszást is ki kell hagynia. Nagy érvágás ez a Minnesotának, a 27 éves OT ugyanis idén mindössze 28 nyomást engedett és futáshoz is kiválóan blokkolt.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben