Az utóbbi hetekben egyre nagyobb frusztráltság érződött a Ravens oldaláról Lamar Jackson irányába, így ha valószínű nem is volt, de nem lehetett kizárni egy esetleges válást a holtszezonban (írtunk is róla bővebben). Most a szezonzáró sajtótájékoztatón azonban John Harbaugh főedző és Eric DeCosta general manager is abszolút kiállt az irányító mellett és nyomatékosították, hogy vele képzelik el a jövőt.
DeCosta beszélt is Lamarral tegnap és a general manager izgatott, hogy újrakezdhetik a tárgyalásokat – a szezon kezdetével ezek megszakadtak, ugyanis a játékos a focira akart koncentrálni. A GM azt is elmondta, hogy egy esetleges cseréről nem is akarnak beszélni jelenleg, és hogy nem lát semmilyen okot arra, hogy miért ne Lamar lenne a csapat kezdője a 2023-as szezon első körében.
A főedző John Harbaugh pedig így nyilatkozott:
“100 százalék. 200 százalék. Nem is kérdés, hogy Lamar Jackson az irányítónk. Minden amit csináltunk a támadósor és a csapat felépítése kapcsán arról szólt, hogy eköré a hihetetlen fiatalember, a tehetsége, a képességei és a versenyszelleme köré rakjuk a megfelelő embereket. Szeretném, hogy maradjon, Eric is szeretné, Steve (Bisciotti, tulajdonos) is szeretné, Lamar is szeretne maradni, úgyhogy szerintem megoldódik majd.”
Harbaugh azt is elmondta, hogy Jacksont bevonják a támadókoordinátor-keresési folyamatba, miután Greg Roman távozott a csapattól.
Érdekes lesz követni az eseményeket, és ugyan most nagyon kiálltak Lamar mellett és minden szupernek tűnik, azért nem lesz egyszerű ezt a tárgyalási folyamatot megoldani és elképzelhető, hogy újra előjönnek még frusztráltságok akár mindkét fél oldaláról.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #3
- A harmadik forduló legjobbjai
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 3. forduló
- Patrick Mahomes: Nem hagyhattam, hogy az alacsony fizetésem gátolja a piacot
- Elveszítette egyik kezdő safetyjét a Panthers
- Lamar Jacksonnak ismét összejött egy dupla-tripla
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
Legutóbbi hozzászólások