Az utolsó forduló az 1/1 sorsáról is döntött, amit a Texansnak sikerült elbuknia egy hihetetlen mérkőzésen aratott győzelemmel. Emellett az NFC South-ban is játszottak mérkőzéseket, bár totálisan tét nélkül.
Houston Texans @ Indianapolis Colts 32-31
Indianapolisban az utolsó körben nem a playoff helyekről döntő csatát láthattak a nézők, hanem az 1/1-es draft pick dőlt el ezen a mérkőzésen. A Texans egy vereséggel biztosan első helyen választhatott volna áprilisban, de nem úgy mentek ki a pályára. Nem egész hat perc elteltével már 10-0-s előnyben voltak a csoportrivális ellen, mondjuk ehhez kellett a Colts segítsége is. Fairbarn kickoffja után Dallis Flowers indult volna vissza a labdával, de csapattársa Cameron McGrone kiütötte a kezéből a labdát, amit MJ Stewart szedett össze. Ez a jelenet tökéletesen jellemezte az idei szezonját az indianapolisi franchise-nak.
Hmmm 🤔 #DaBears #Texans #HOUvsIND #NFLDraft2023 pic.twitter.com/s1x9EKLSz1
— Yosiah (@YosiahThaHebrew) January 8, 2023
Előzetesen nem sok jót lehetett várni ettől az összecsapástól, de végül egy szórakoztató mérkőzést láthattunk, izgalmas végjátékkal. Mikor először lépett pályára Sam Ehlinger, rögtön végig is vezette csapatát a pályán, szépítve az eredményen. A Texans sokáig úgy gondolhatta, hogy kezében tartja a mérkőzést, három alkalommal is tíz pontos előnybe kerültek. A negyedik negyedben azonban a Coltsnak eszébe jutott, hogy lehet szépen kéne befejezni ezt a sikeresnek korántsem nevezhető szezont. A második félidőben két Mills interceptionnek köszönhetően, amiből az egyiket Rodney McLeod vissza is vitt a célterületre, megfordította az állást a Colts és 3:33 perccel a vége előtt hét pontos előnyben adta vissza a Houstonnak a labdát.
Ekkor hágott tetőfokára az őrület, a Texans ugyanis nem éppen szokásos utolsó támadást vezetett. Kétszer is közel kerültek, hogy elveszítsék a mérkőzést, de először 4&12-re Brandin Cooks kapott el a pálya szélén egy harminc yardos átadást, majd a drive lezárásában 4&20-ra Jordan Akins kapott el egy touchdownt – ráadásul úgy, hogy a labda a Colts védő kezei között hullott a tight end ölébe. Az egyenlítés helyett a Texans ráment a két pontosra, amit megint Jordan Akins kapott el, így 50 másodperccel a vége előtt átvette a vezetést a Houston. Ez az idő Ehlingernek nem volt elég a fordításhoz, így az első heti döntetlen után most a két csapat összecsapásából a Texans került ki győztesen, és a Bears vereségének köszönhetően nem ők lettek a liga legrosszabb csapata.
Absolutely unbelievable.
LOL #Colts#ForTheShoe#Texans#WeAreTexans#HOUvsIND pic.twitter.com/8a26KN4j4n
— Chris Shepherd (@NFLscheme) January 8, 2023
A statisztikai lapra ránézve Ehlinger neve mellett két interceptiont és két touchdownt láthatunk. Voltak szép megmozdulásai ezen a mérkőzésen is, és látszik, hogy ha futni kell a labdával, akkor sem ijed meg, de idén nem sikerült a Coltsnak nyerni vele. Vannak jó megmozdulásai, de összességében jelenleg messze van attól, hogy kezdő irányító legyen valahol. Passzolás után 209 yardot tett meg a gárda, futásból viszont sikeresebbek voltak. A szezon közben a Billstől egy csere útján megszerzett Zack Moss idei legjobb teljesítményét nyújtotta. Jonathan Taylor hiányában ő lépett fel első számú futónak és 18 kísérletből 114 yardot, valamint egy touchdownt szerzett. A védelemből és főleg a secondaryből sok hiányzó lett a szezon végére, ez az utolsó hetekben meg is látszott. Az addig egész jól játszó egység összeomlott, utolsó öt mérkőzésén 183 pontot kapott. Most azért nem lehet mondani, hogy rossz teljesítményt nyújtottak volna, hiszen három alkalommal is labdát szereztek. Rodney Thomas és Rodney McLeod inteceptiont jegyzett, utóbbi vissza is vitte, rajtuk kívül még Julian Blackmon szerzett egy fumble-t. Nyomást nem nagyon tudtak Millsre helyezni, mindössze egy sacket mutattak be.
A másik oldalon Davis Mills is hasonló teljesítményt nyújtott, mint a másik oldalon Ehlinger. Azonban az utolsó drive-ban bemutatott fordításnak köszönhetően ő jobban örülhetett a mérkőzés végén. Kétszer eladta a labdát és mellette három alkalommal is touchdownt passzolt. Yardokban 298-ig jutott el, és kellettek is ezek a yardok, mert futásban nem volt erős a Texans. 23 kísérletből mindössze 59 yardig jutottak el, és Foreman egyszer el is hagyta a labdát. Elkapóknál a nem túl sikeres szezont futó Brandin Cooks emelkedett ki 106 yardjával és egy touchdownjával, valamint rajta kívül még meg kell említeni Jordan Akinst, aki két TD-t kapott el. A védelem hozzátette a maga teljesítményét, és szinte ugyanazt hozták mint a Colts defense. Ők is két interceptiont szereztek Christian Kirksey és Jonathan Greenard révén, utóbbi itt is visszavitte a labdát, valamint egy szerzett fumble-je is volt MJ Stewartnak a speciális egységben.
THE COLTS WANT THE TEXANS TO HAVE BRYCE YOUNG #ForTheShoe #WeAreTexans #DaBears #HOUvsIND pic.twitter.com/emzmftVsHA
— Mouthguard (@MouthguardPod) January 8, 2023
Összességében a döntetlen közeli eredmény mutatja, hogy a két csapat közel ugyanazt a teljesítményt nyújtotta. A két irányító között sem volt sok különbség, de a védelmek szinte lemásolták egymás teljesítményét. Nem túl sikeres szezonon vannak túl a csapatok, így az offseasonben sok munkájuk lesz, és ezt a 18 meccset minden bizonnyal minél előbb el szeretnék felejteni.
A Texans tehát az 1/2-es, a Colts pedig az 1/4-es pick birtokosa lett a szezon lezárultával. Houstonban azóta ki is rúgták a főedző Lovie Smith-t, aki ezzel a győzelemmel még utoljára beintett a vezetőségnek.
(kronikk)
Minnesota Vikings @ Chicago Bears 29-13
A Vikings számára volt némi tétje a meccsnek, egy esetleges 49ers vereség esetén ugyanis megszerezhette volna a második kiemelést. Ez utóbbi végül nem jött össze, de legalább végre volt egy sima meccse a csapatnak, igaz ehhez az kellett, hogy az amúgy sem túl erős Bears B-csapata lépjen pályára.
Bears QB Tim Boyle came in for Nathan Peterman and threw an interception on his first drive. pic.twitter.com/KgYo6nZrVJ
— FOX Sports: NFL (@NFLonFOX) January 8, 2023
A vendégeknek volt pár hibája a mérkőzés elején, de azért így is magabiztos előnyt építettek ki maguknak. 13-0-s előnyben azonban a Bearsnél úgy döntöttek, hogy a meglepően korrekt szinten játszó Nathan Peterman helyére beküldik Tim Boyle-t, nehogy a végén még izgulni kelljen az 1/1-ért. És nem is kellett: Boyle szinte azonnal INT-t dobott, emellett volt még egy pickje is, a meccset pedig két sikeres passzal, 33 yarddal és 4,7-es passer ratinggel zárta.
Innentől kezdve a Vikings legfeljebb Justin Jefferson szinte lehetetlen rekorddöntéséért küzdhetett volna, de nagyon látszott mindenkin, hogy már a rájátszás van a fejekben. Nem is játszották végig a kezdők a meccset, így a fiatal elkapó még csak a közelébe sem került Calvin Johnson rekordjának. Ja, és a meccs második felében egy Nick Mullens – Tim Boyle párharcot csodálhattak meg a nézők – azért ez is valami.
A Vikings így szépen keretbe foglalta a szezonját, a 13 győzelméből ugyanis csak az első és az utolsó heti sikeredett egy labdabirtoklásnál nagyobb különbséggel. Így várhatják a rájátszást, ahol az első körben a Giants lesz az ellenfelük. A Bears pedig készülhet a holtszezonra, ahol a legtöbb cap space áll majd a csapat rendelkezésére, emellett pedig az 1/1-es pick birtokosa is lesz a franchise.
(renningan)
Tampa Bay Buccaneers @ Atlanta Falcons 17-30
Egyik csapat számára sem volt már tétje a mérkőzésnek, ennek ellenére Bucs szinte a legerősebb csapatával állt ki. Össze is hoztak Tom Bradyék két szép drive-ot, bár egy fumble- és punt is becsúszott mire úgy döntött Todd Bowles, hogy nem kell tovább kockáztatni. Így bő 30 percen keresztül Blaine Gabbertet, Kyle Traskot és a Tampa cseresorát kellett néznünk, aminek az lett a végeredménye, hogy a második félidőben egyetlen pontot sem szerzett a csapat (igaz, ne vegyük el Gabberttől a második negyed végén dobott TD-jét). Ez leginkább Trask szempontjából kellemetlen, pláne hogy kilenc kísérletből csak 26 yardot passzolt – eddig sem tűnt úgy, hogy lehet még belőle valami, de most még az eddigi elvárásokat is sikerült alulmúlnia.
Tom Brady to Kyle Ruldoph for a touchdown on the #Bucs opening drive.
New TD target for Brady as he's getting closer to 100 different players having caught a touchdown from him. This is also Kyle's 50th career score.pic.twitter.com/QHN4EPoH3e
— Dov Kleiman (@NFL_DovKleiman) January 8, 2023
A Falcons részéről a legnagyobb pozitívum az volt, hogy az újonc Desmond Ridder az eddigiekhez képest kifejezetten jó játékot mutatott. Egyszer sem adta el a labdát a levegőben (egy fumble-je azért volt), illetve 224 passzolt yardja mellé még két passzolt TD-t is kiosztott. Mellette meg a szintén újonc Tyler Allgeiert lehet kiemelni, aki 135 yardot szerzett a földön és nagyon úgy tűnik, hogy hosszútávú megoldás lehet a futóposzton.
A Buccaneers készülhet a Cowboys elleni wild card meccsre, a Falcons pedig ezzel a győzelemmel a 8. helyet csípte el a draftsorrendben.
(renningan)
Carolina Panthers @ New Orleans Saints 10-7
Vannak meccsek, amikor elit védelmek remek gameplannel szétkapják az ellenfelek amúgy jó támadósorait, aminek a végeredménye egy kevéspontos, brusztolós meccs lesz. Most nem ez volt a helyzet, mert bár mindkét gárda védelme kifejezetten jó, de ez a két támadósor egy flagfoci meccsen sem tudott volna teljesíteni. A meccs egyetlen tudatos TD-jét a Saints szerezte még az első drive-ból, majd abszolút nulla volt a teljesítmény. A Panthers még ennyire sem volt képes, mert bár összehozott egy TD-t a csapat, de azt is egy Sam Darnold fumble után.
MJ came through with the TD 🙌 pic.twitter.com/sYfkEIGu84
— Carolina Panthers (@Panthers) January 8, 2023
Egyszerűen kész kabaré, amit a két offense művelt, pláne úgy, hogy még különösebb nyomás sem volt az irányítókon és még a futójáték is működött. De amikor Sam Darnoldnak vagy Andy Daltonnak passzolnia kellett, akkor vége volt mindennek. Előbbi 15 kísérletből csak öt sikeres passzt hozott össze 43 yard és két INT mellett, amire tényleg nincsenek szavak, míg utóbbi ugyan passzolt egy TD-t és a 150 yardot is átlépte, de amikor egy kicsit is hozzá kellett volna tennie a meccshez, akkor rendre megállt a tudomány. De legalább véget ért mindkét csapat szenvedése.
A Panthers így az 1/9-es, a Saints az 1/10-es picket harcolta ki, azonban a New Orleans-iak ezt a tavalyi csere keretében Philadelphiába küldték, így ennek az Eagles örülhet leginkább.
(renningan)
Legfrissebb cikkeink
- Hetekre lesérült Michael Pittman
- Fizetett szabadságra küldte a liga Jabrill Pepperst
- Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- NFC West rangadóval indul a 6. forduló
- Nagy bukta volt a 2021-es főedző-kinevezési kör
- Minshew megy a padra, O’Connell kezd a Raidersben
- Spencer Rattler kezd Derek Carr helyén a Saintsben
- Hosszabb kihagyás vár a 49ers kezdő safetyjére
- IR-re került a liga legjobb elkapója
- MVP és további díjfigyelő 5 forduló után
- Playoff Ranking #5
- Az egész szezonra kidőlt a Raiders tavaszi sztárigazolása
- Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- A Chiefsnél reménykednek, hogy a legjobb elkapójuk még játszhat idén
- Derek Carra több hét kihagyás vár
Legutóbbi hozzászólások
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Cseh Tibor on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Ragi on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Fetyke on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- atis123juve on Mostantól Drake Maye a Patriots kezdő irányítója
- ImmodesTom77 on BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- ImmodesTom77 on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet