Ahogy arra számítani lehetett, a Houston Texans egy év után kivágta a főedző Lovie Smith-t. Mindezt úgy, hogy a csapat megverte a Coltsot és ezzel elveszítette az 1/1-es cetlit, Smith pedig a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a számításai szerint maradni fog.
A Texans az elmúlt három évben három különböző főedzőt rúgott ki: Bill O’Brient két éve, David Culley-t tavaly, most pedig ugye Lovie Smith-t. Nem valami bizalomgerjesztő helyzet a potenciális jelöltek számára, pláne az 1/1-es cetli elvesztése után – bár anyagilag mindenki jól járt, a Texans ugyanis kénytelen kifizetni az összes főedző szerződésben foglalt sokmilliós bérét.
Smith főedzői pályafutása ezzel alighanem véget ért, egy nem túl szép 3-13-1-es mérleggel zárul a houstoni pályafutása. A tavalyi edzőkeresésből kiindulva és a friss hírek alapján az Eagles védőkoordinátora, Jonathan Gannon számít a korai favoritnak. DeMeco Ryanst is szívesen vinné a Texans, de őt Aaron Wilson információi szerint nem érdekli a Texans.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető