A Bengals a Ravens elleni sikerrel lezárta az alapszakaszt, egyértelmű csoportgyőztesként. A mérkőzés után természetesen nagy volt az ünneplés, Joe Burrow pedig a rá jellemző lazasággal, csoportgyőztes pólóban és sapkában, illetve szivarral a szájában vett részt ezen, majd nyilatkozott az újságíróknak.
Joe Brr 🥶
The Bengals are back-to-back AFC North champs.
When asked how long Cincinnati’s championship window is, Burrow responded with “the window is my whole career.”
🎥 @Bengals pic.twitter.com/ffHfmgmZ60
— The Athletic (@TheAthletic) January 8, 2023
“Ez az alap mostantól. Minden egyes alkalommal meg fogjuk ünnepelni, elszívjuk a szivarjainkat, felvesszük a pólóinkat és sapkáinkat és ezt minden évben elvárjuk magunktól.”
– mondta az irányító a TheAthleticnek.
Később a hivatalos sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy mi a helyzet a csapat Super Bowl ablakával, hogyan látja ezt.
“Az ablak a teljes karrierem. Mindig lesznek változások, játékosok, edzők, de az ablakunk mindig nyitva áll.”
Ugyan talán kicsit nagyképűnek hangzik, abszolút igaza van. A Bengalsnak ilyen irányítóval minden évben úgy kell nekiállni a szezonnak, hogy a Super Bowlért harcol. Ugyan a franchise nem nyert még bajnoki gyűrűt, de tavaly ott voltak már a kapuban. Persze a helyzet eggyel nehezebb lesz, ha a korábbi 1/1-es meg kell fizetni, ettől függetlenül amíg ő játszik, a Bengalsszal mindig számolni kell. Ez pedig elég hosszú időnek ígérkezik.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
Egyébként megnézném h azzal a tavalyi fallal és Taylorral ki jutott volna SB-be, de akárcsak rájátszásba. A srác egy zseni!
Imádom a srácot!
Bírom ezeket a fiatal srácokat,tök jók meg minden. A bajom csupán az, hogy 1-2 jó év után már hof -t vizionálnak sokan, vagy misztifikálva vannak. De… Még úgy is hogy ez már tényleg 1 irányítót védő liga, helyesen amúgy, hullanak mint a legyek. Tua,Filc stb. Pedig már nem nagyon vannak burfict féle marhák. Mobilis,tud futni,fekve dobni anyám tyúkja. Oszt majd 30 évesen ölbe viszik budira. Mert szétverték. Az öreg,ha látja hogy jönnek a kannibálok, úgy esik össze mint a colostok. A hosszú élet titka…..
Jót röhögnék, ha ezek után kisz.pnának a félhalott Ravens ellen.