Connect with us

Hír

FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2022 – a döntők

Alaposan átbeszélve a helyzetet úgy döntöttünk, hogy nem módosítunk semmit a Bills-Bengals találkozón történtek miatt, maradnak az eredeti pontszámok az utolsó körre (felmerült, hogy a 18. heti pontokat manuálisan számítsuk bele a végeredménybe, de ez garantáltan óriási felháborodást váltott volna ki és semmivel nem lett volna igazságosabb). Így érkezünk az uotlsó kör nyerteseivel, akik közül a legtöbb pontot szerzőt, illetve a még valamilyen formában versenyben lévők közül a legnagyobb pontkülönbséggel nyerő csapatot is díjazzuk!

Az utolsó előtti fordulóban sem volt komoly verseny az első helyért, Makuczi tükörsimán nyerte meg a fordulót. Mivel coach már nincs a rájátszásban, így csak a legnagyobb arányú győzelemért jár még nyeremény, amit ezúttal Backai_Sniper GRBN viheti haza:

Pocsék irányítóteljesítménnyel is lehet nyerni. Underland Ramen’s úgy szerzett 259 pontot, hogy Trevr Lawrence 4,48-at gyűjtött, cserébe viszont volt többek között egy 48,7 pontos Mike Evanse, három 20+ pontos támadója és ugyanennyi 15+ pontos védője is. Elit csapat a labda mindkét oldalán:

A nyereményért a fuzovelkifele@gmail.com címen lehet jelentkezni név, cím és telefonszám megadásával. Gratulálunk!

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!