Connect with us

Minden ami NFL

Hogyan tovább, Chicago Bears?

A Chicago Bears elvesztette utolsó 10 meccsét, ami sosem fordult még elő a franchise történetében, így 3-14-es mérleggel végzett, és (egy kis segítséggel) a Super Bowl érában először 1/1-re választhat majd a drafton. A keret romokban, alig találni korrekt kezdő szintű játékost, az irányító-kérdésről is lehet beszélni, a vezetőség viszont a világ minden pénzével rendelkezik, hogy feljavítsa ezt. Kulcsfontosságú holtszezon elé néz a Bears, ami alapjaiban határozhatja meg a franchise közeljövőjét. Na de hogyan tovább? 

Pénz van…

A Bears tavaly cserélte le a teljes vezetőségét és nevezte ki főedzőnek Matt Eberflust, general managernek pedig Ryan Polest. Első évük során azonban sok mindent nem tudtunk meg róluk és arról, hogy jó munkát végeznek-e, ugyanis nem volt szinte semmiféle mozgásterük. Ryan Pace borzasztó helyzetben hagyta itt a franchise-t, hiszen az utolsó két éve arra ment el, hogy mentse az állását, így a jövőbe tolt pénzeket és rossz szerződéseket kötött végső elkeseredésében. Úgyhogy a tavalyi dedikáltan egy átmeneti év volt a Bears történetében, ami egyedül azért volt problémás, mert volt egy ígéretes újonc irányítójuk, akinek így semmilyen segítséget nem tudtak megadni. Gyakorlatilag feladták a 2022-es évet, hogy rendbe tegyék a sapkát, draft pickeket gyűjtsenek és majd 2023-ban elkezdjék az építkezést.

Na itt tartunk most, és jó eséllyel senkinek sem lesz szórakoztatóbb holtszezonja, mint Ryan Polesnak. A Bearsnek van ugyanis messze a legtöbb rendelkezésre álló cap space-e. Az Over The Cap adatai alapján $116,3 milliója van a csapatnak, míg a második helyezett Falconsnak $73,6 millió. És ugye ott van még az 1/1-es draft pick is, amivel szintén jót szórakozhat, de erről kicsit később.

A Bearsnek idén az lesz a legnehezebb feladata, hogy ezt a temérdek pénzt elköltse. Brad Spielberger úgy kalkulált, hogy a szabályok alapján (három éves távlatban a fizetési sapka 90%-át el kell költeni) nagyjából $150 milliót kell elkölteniük tényleges kifizetésben (ez nem egyezik meg a sapkában foglalt hellyel). Ez azért lesz nehéz, mert a piacon a rekordot a Jaguars tartja 121 millió elköltött dollárral. Rekordot ugyan szerintem nem fognak dönteni, mert ezt csökkenthetik és csökkenteni is fogják házon belüli hosszabbításokkal (Cole Kmet, Darnell Mooney, Jaylon Johnson), lehet előre hozni pénzeket és a draft is segíteni fog ebben, de közel lesznek és tényleg rengeteg pénzről van szó, így nagybevásárlásra számíthatunk a chicagóiaktól.

… de hogyan lesz ebből csapat?

Szó se róla, van is mire költeni, hiszen a roster romokban. Íme a jövőre is szerződés alatt álló játékosok a keretben:

via dabearsblog.com

Hányra mondanátok azt, hogy minőségi kezdő? És a secondaryn kívül? Nulla?

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

A safety sor tök jó, azzal nem kell foglalkozni. A CB-knél Jaylon Johnson jó, Kyler Gordont a második körben draftolták, így neki is megvan a helye, de melléjük még mindig kell ember. A linebackereknél Sanborn jól szállt be a szezon második felében, jó sztori meg minden, az ő helye is biztos a továbbiakban (de azért minőséginek még nem nevezném, ahogy Gordont sem), mellette senki. A pass rushereknél sincs senki, akinek fix kezdő helye lenne a ligában, Gipson és Robinson mutatott szép jeleket, hogy rotációban jók legyenek. Középen konkrétan egy ember van rosteren és Jones is maximum alsókategóriás kezdő.

A támadóknál Herbert jól fut, de passzjátéknál nem merik használni. Elkapóban Mooney egy átlagos WR2, Claypool még az sem. Kmet egy közepes tight end, őt nem kell leváltani. A falban van két játékos, aki megüti a kezdő szintet, Jenkins és Jones fiatalon mutatott ígéretes játékot. Többieknek nem szabadna cserénél többnek lenniük a ligában, esetleg Whitehairnek hunyorítva.

Szóval ott tartunk, hogy minőségi játékosa talán 3 van a Bearsnek, mind a secondaryben, és még Jaylon Johnson is elég inkonzisztens, szóval ha szigorúak vagyunk akkor csak kettő. És van még pár korrekt kezdő, mondjuk 6-7. A jelenlegi kezdőnek tehát a fele csereszintű játékos az NFL-ben, tehát még ha a korrekt játékoson nem is akarunk javítani, akkor is kellene 11 kezdő szintű ember (és még azzal is csak egy korrekt csapatot hoztunk létre, nem jót).

Tehát hiányposztnak felírhatjuk a WR1-et, a jobb oldali tackle-t, a bal oldali guardot, a centert, mind a négy kezdő védőfalember posztot, a linebackert és legalább egy harmadik számú cornert – ez 10 játékos. És ezek nem olyan hiányposztok, mint egy top csapatnál, hogy van egy közepes megoldásunk, de jó lenne itt erősödni, hanem olyan játékosok sincsenek, akik egyáltalán megállják a helyüket kezdőként – és nyilván jó lenne azért pár helyen minőséget is keresni.

A probléma ugye az, hogy a free agency manapság már nem egy olyan minőségi dolog, mint kicsit korábban volt. A sapka folyamatos növekedésével, a kreatív cap menedzsmenttel a sztárokat nagyon ritkán engedik ki a piacra, ahol ezáltal a közepes játékosokat kell a nagy verseny miatt túlfizetni. Az idei piac is elég gyengének néz ki jelenleg, hiszen például a top elkapó opciók Jakobi Meyers, Allen Lazard és JuJu Smith-Schuster (habár Michael Thomas és Nuk Hopkins is elérhetővé válik majd), és a falban is Mike McGlinchey-k, Kaleb McGaryk, Ben Powersök, Isaac Seumalók, Ethan Pocicok alkotják a posztok krémjét. Persze ők nem rossz játékosok, itt a Bearsben nagy segítségek is lennének, de kérdés, hányra tud lecsapni a nagyobbak közül a csapat és egyáltalán kik akarnak Chicagóba költözni.

Szóval nem lesz egyszerű dolga Poleséknak összerakni egy életképes csapatot jövőre, még ha nyilván nem is a rájátszás a cél 2023-ban. De van még egy nagyon érdekes és fontos kérdés a csapat körül, amit eddig direkt kerültem.

Van irányítókérdés?

Justin Fields megosztó irányító volt prospectként is, az NFL kevésbé szerette, mint a “külsős” szakértők, akik többségénél a második legjobb QB volt Trevor Lawrence mögött atletikussága, karereje, kimagasló pontossága, playmaker képessége miatt. Negatívumként elsősorban a lassabb feldolgozóképességet hozták fel ellene, de ez részben stílusból fakadó hiányosságnak is tűnhetett, hiszen azért is volt hosszabb az átlagos passzolási ideje, mert a nagyobb játékokat akarta megjátszani és a lehető legtovább kivárt, hogy ezeket megdobhassa. Nem volt egy Lawrence szintű kihagyhatatlan prospect, nyilván kellett fejlődnie, de a tehetsége abszolút elsőrangú volt.

Újonc idénye azonban ahogy társainak, neki sem sikerült valami jól, sőt. Sok segítsége nem volt a kisegítőszemélyzettel és Matt Nagyvel a főedzői székben, így a holtszezonban le is váltották a teljes vezetőséget. Azonban segítséget továbbra sem kapott, hiszen ahogy fentebb is írtam, gyakorlatilag kihagyták a 2022-es holtszezont és csak rendbetették a sapkát, erősíteni meg sem próbáltak.

A 2022-es éve sem indult valami jól Fieldsnek, továbbra sem segítette ki a támadórendszer, nem az erősségeire írták a playbookot. Aztán a 6. forduló után másfél hete volt felkészülnie a csapatnak a Patriots ellen és ott minden megváltozott. Átalakították a támadóstratégiát és végre Fields erősségeire kezdtek építeni – designed futások, kimozgatások, hosszabb passzok. És Fields be is robbant, karrierje legjobb meccseit hozta egymás után, a földön és a levegőben is abszolút jó játékot nyújtott.

Elsősorban a hihetetlen megiramodásaival tűnt ki, amiben talán senki nem jobb nála jelenleg a ligában. Ez pedig nagyon jó padlót ad a játékának, ugyanis az atletikusság miatt képes túlélni dolgokat és kihozni pozitív játékot olyan helyzetekből, amiben sokan (mondjuk egy Mac Jones, hogy classon belül maradjunk) túlélni sem lennének képesek és mondjuk benyelnék a sacket – Fields pedig kimenekül és fut mondjuk 5 yardot (rossz esetben).

A levegőben azonban a statisztikák nem néztek ki valami jól, hiszen egész évet tekintve 26. volt passzolt yardokban, 17 TD-jére jutott 11 interception, 28. lett várhatón felüli pontosságban, 22. EPA/playben. Ezek liga alja mutatók.

Azonban emlékezzünk arra, hogy Trevor Lawrence hogyan mutatott statisztikailag újoncként – hasonlóan rosszul. Idén meg egyértelmű top10-es irányítóvá lépett elő. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy Fields olyan jó lesz jövőre, mint Lawrence volt idén. A Jaguars fiataljában nagyon magabiztos voltam, hogy jó lesz, hiszen gyakorlatilag mindent jól csinált, csak az eredményeken ez nem látszott.

Fieldsnél azért ennyire nem tökéletes a helyzet. Azt nem mondanám ki, hogy ő baromi jó, csak minden rossz körülötte. Mármint minden rossz körülötte, de azért tőle is kell fejlődés több dologban. Leginkább gyorsítani az információfeldolgozáson és konzisztensebben végigmenni az olvasásain (plusz lábmunkán is lehetne javítani). Ebben egyértelműen nincs a tavalyi Lawrence szintjén, de ez nem azt jelenti, hogy el lenne veszve. Sok példát találni a felvételein, ahol jól végigmegy az olvasásokon, helyes döntéseket hoz és ezt a kellő időzítéssel teszi meg. Fejlődnie kell még ebben? Persze. De képes ezekre? Igen, csak inkonzisztensen.

Az ilyen fejlődéshez viszont elengedhetetlen az, hogy jobb környezetben legyen. Ilyen fal és ilyen elkapók mellett szinte lehetetlen ebben előrelépni, ugyanis ha nem védik meg, akkor nem azon kell gondolkodnia, hogy mit mutat a védelem és hogyan lehet azt megverni, melyik olvasás következik, hanem hogy hogyan ne verjék szét és ne legyen halott az adott játék. Jalen Hurts kiváló példa az Eaglesnél, hiszen tavaly még elég sok kritika érhette ilyen téren, azonban egy jó környezetben MVP-kaliberű évet hozott le és nagyot lépett előre fejben. Fieldsnek ilyen jó személyzete biztosan nem lesz, de egy közepes arzenállal már képes lehet a fejlődésre. Hogy aztán fejlődik-e tovább, azt majd meglátjuk, de egyelőre az esély sem volt megadva számára.

Mi legyen az 1/1-es cetlivel?

És akkor itt értünk el ahhoz a kérdéshez, hogy mit csináljon a Bears az 1/1-es cetlivel. Húzzon irányítót és cserélje el Fieldset? Vagy versenyeztesse meg Fieldsszel? Húzza ki Jalen Cartert vagy Will Andersont, mint legjobb játékosokat a drafton? Vagy cseréljen hátra?

Bármit is gondolunk Fieldsről, akár pozitív, akár negatív irányba, meg kell vizsgálnia az irányítókat a Bearsnek, és meg is fogja. Fields egyébként sem Poles választottja volt, hanem “megörökölte”, de amúgy is érdemes minden évben scoutolni a QB-kat a jövőre való tekintettel. Ha meg 1/1 vagy, akkor végképp meg kell vizsgálni, hogy nincs-e egy kihagyhatatlan tehetség az idei prospectek közt. Ha van, akkor el tudom fogadni, hogy lecserélik Fieldset, egy Trevor Lawrence-re én is lecserélném valószínűleg és akkor áruba bocsátanám Justint.

A gond az, hogy szerintem és gyakorlatilag az összes szakértő szerint nincs ilyen irányító idén. Bryce Young tűnik a legjobbnak, azonban ő az egyik legkisebb irányító lesz magasság-súly kombóra, akit valaha látott az NFL, ilyenre pedig nem kockáztatnék, főleg a jelenlegi fal mögött (még ha ez nyilván majd jobb is lesz idővel).

További (és talán utolsó?) érv lehet még egy újonc QB draftolása mellett, hogy azzal jobban összhangba kerülne a csapat időtávja. Ugyanis mire működőképes lesz a Bears és a rájátszásért lehet menni, addigra Fieldsnek már új szerződést kellene adni, míg mondjuk Youngnak lenne még két olcsó éve. Ez egy valid érv, meg is értem, csak nem olyan fajsúlyos.

Az én szempontomból két dolog szól egyértelműen Fields megtartása és az 1/1 elcserélése mellett. Egyrészt hogy egyáltalán nem biztos, hogy Fieldsnél jobb irányító lesz az újonc. Jelenlegi tudásom alapján 50-50-re mondanám gyakorlatilag. De még ha 60-40, akkor sem éri meg, tekintve hogy mit kaphatsz Fieldsért és mit kaphatsz az 1/1-ért. Fields elcserélése esetén 1/1-re viszel egy irányítót és kaptál jó esetben egy első kör végét. Az 1/1 elcserélése esetén irányítóban körülbelül ugyanott vagy, ellenben egy első kör vége helyett van egy top4-9-es picked (Coltstól Panthersig terjedően várható egy hátracsere), plusz hátracsere mértékétől függően akár még egy első- és két második körös picked, de rossz esetben is vagy egy plusz első köröd vagy két második köröd.

Ez ilyen legatyásodott rosternél pedig ennyi top50-es pick rengeteget jelent. És akkor ezt kell összevetni azzal, hogy az újonc milyen eséllyel lesz jobb Fieldsnél és hogy az a plusz két év olcsóság mennyit ér. A legrosszabb eset ebben a szituációban az, hogy Fields rossz lesz jövőre, viszont akkor újra hasonló helyzetben lesznek – még ha nem is 1/1-en, de nagyon magasan húzhatnak majd egy újabb irányítót.

[/ppp_patron_only]

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!