Amikor Jared Goff a Matt Stafford-csere részeként Detroitba került, a legtöbben arra számítottak, hogy a QB csak átmeneti megoldás lesz. Ugyan a csapat menedzsmentje próbálta bizonygatni, hogy ők hosszú távon terveznek a korábbi 1/1-essel, Goff regnálásának első másfél évében többször is felmerült, hogy padra kerül. A 2022-es idény második felében viszont olyan jól játszott a veterán irányító, hogy ezzel dilemma elé állíthatja a menedzsmentet.
A 10. forduló óta Goff 15-0-s TD/INT arányt és 108,4-es passer ratinget tud felmutatni – mindkettő a legjobb a ligában a vizsgált időszak alatt (mindezt úgy, hogy 13 passzát még el is ejtették). Elképesztően jól illik a támadókoordinátor Ben Johnson rendszerébe és mindent kihoz belőle, amit csak lehetséges, és ha csak egy kicsit jobb lett volna a védelem a szezon elején, akkor ez a Lions simán bejutott volna a rájátszásba. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy nála kevesebb extra dobása csak Daniel Jonesnak volt a 10. forduló óta és az offense rendre szenvedett, amikor nem működött a futójáték vagy nem volt tökéletes a gameplan.
Goff szerződése még két évig érvényes és évi 25 millió dollárt keresne 30 millió dolláros cap hitekkel, miközben a kivágásával 20 millió dollárt lehetne spórolni. A Lionsnek ráadásul idén két első körös pickje is van, az egyik jó eséllyel a top 5 környékén, így minden adott arra, hogy egy új franchise irányítót szerezzen magának a csapat. Ugyanakkor ezeket a pickeket arra is fel lehet használni, hogy Goff köré próbáljanak egy top csapatot építeni, hátha sikerül az, ami a Ramsnek nem sikerült. Illetve köztes megoldásként meg lehet próbálni a 49ers által választott utat, mely szerint érkezik egy első körös irányító, de 2023-ban még Goff lesz a kezdő irányító.
Lesz min gondolkodnia a csapat menedzsmenjének.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
A Lions el herdálja mindazt amit eddig fel épített ha Goffal mennek tovább. Egyszerűen nem szabad. Itt az esély, húzni kell valakit aki ül mögötte 1 évet és utána el engedni a kezét.