Ugyan Jerry Jones folyamatosan kiállt Mike McCarthy mellett, idén is előjöttek a spekulációk, hogy leválthatják a főedzőt – főleg Sean Payton piacra kerülésével. Azonban a Cowboys tulajdonosa nagyon sokáig szeretné még, ha McCarthy lenne a csapat élén. Olyan sokáig, mint ameddig Tom Landry volt a dallasiak főedzője.
“Kiváló a kapcsolatom Jerryvel. Ezen a héten többször is elmondta, hogy olyan sokáig szeretné, hogy eddzem a csapatát, mint Tom Landry tette.”
– mondta McCarthy, via NFL.com
Jones már Jason Garrettet is előszeretettel hasonlította Landryhez, aki 29 éven át volt a Cowboys főedzője. A tulajdonos 1989-ben menesztette Landryt, azóta 8 edzőt alkalmazott, közülük csak Jimmy Johnson és Garrett bírta négy évnél tovább. Az 59 éves McCarthy most három szezonnál tart, és ha Landryt szeretné utolérni, akkor még 26 évet kellene a Cowboys kispadján töltenie. Gyors matekkal akkor már 85 éves lenne, miközben a legidősebb főedző az NFL történetében Romeo Crennel volt 73 évesen (és ő csak ideiglenes főedző volt a Texansnál ekkor).
McCarthyval egyébként egymás után kétszer sikerült 12 győzelmet elérnie a Cowboysnak, amire ebben az évezredben nem volt még példa a franchise-nál. A 30-20-as alapszakasz-mérlege ellenére azonban csak 1-2-es mutatót tudott összehozni a rájátszásban.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót