A Lions támadókoordinátora, Ben Johnson az egyik legfelkapottabb név volt az idei edzőkeresési ciklusban, azonban most arról tájékoztatta az érdeklődő csapatokat, hogy idén nem vállal főedzői munkát és marad Detroitban legalább még egy évet – írja Tom Pelissero.
Johnsont a Panthers, a Colts és a Texans is hívta interjúra, utóbbi kettőnél volt is, előbbihez pedig ma ment volna egy beszélgetésre, azonban erre már nem fog sor kerülni. Ez szuper hír a Lionsnek ugyanis kiváló munkát végzett a támadósor élén, DVOA mutató szerint az ötödik legjobb egységet vezényelte (pontokban szintén ötödik lett, yardokban negyedik), játékhívásait és felrajzolt playeit pedig élmény volt nézni. Az irányító Jared Goff is karrierje egyik legjobb évét hozta, a futó Jamaal Williams és az elkapó Amon-Ra St. Brown pedig berobbant a színre.
A 36 éves Johnson az egyetemen irányító volt, majd 2009-ben kezdett el edzősködni. 2012-ben került először az NFL-be, 2015-ben kapta meg első pozíciós edzői feladatait (Dolphins, TE), a Lionshöz 2019-ben került Matt Patricia alatt, a támadókoordinátor posztot pedig idén örökölte meg Anthony Lynntől. A játékhívásai kiemelkedőek voltak, de lehet jót tesz még neki egy év fejlődés, tanulás, készülés a főedzőségre, hogy jövőre még jobb jelölt lehessen – persze a veszélye is fennáll, hogy egy visszaesés esetén jövőre már nem hívják sehová.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Josh Allen legyőzte Lamar Jacksont, ő lett az MVP!
- Ingyen sör, ingyen pénz a Vegas.hu Super Bowl buliján
- Darius Slayben egy utolsó szezon még van, de jövőre vissza fog vonulni
- NFLPA: “Senki sem akar 18 meccset játszani”
- Micah Parsons: Rajtunk Derrick Henry sem segített volna
- Brandon Graham úgy néz ki vissza tud térni a Super Bowlra (aztán jó eséllyel visszavonul)
- A Jaguars is megtalálta az új támadókoordinátorát
- Kínos rekord birtokosa lett a Bills
- Betegséggel küzd az Eagles legjobb védője
- Ausztráliába költözik az NFL, már az egyik csapat kiléte is megvan
- Super Bowl beharangozó és fogadási tippek – VIDEÓ!
- Super Bowl LIX – Secondaryk
- Andy Reid nem megy sehová
- Super Bowl LIX – Védőfalak és linebackerek
- Super Bowl LIX – Skill játékosok
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mit csinál Tom Brady évi 37,5 millió dollárért?
- Gergosz86 on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- Fetyke on Andy Reid nem megy sehová
- Ragi on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- Kopi3.14 on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- Cseh Tibor on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- ThySoul on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- mdr on Tom Brady örülne, ha történelmet írna a Chiefs: Miért kell valakit utálni, csak mert sikeres?
Azt lehet kb tudni hogy egy OC/DC éves fizetés mekkora?
A főedzők 7-10 misi körül visznek átlagban, erről már olvastam valahol, 1-2 van aki 10 felett keres (BB például, bár neki 63 másik pozíciója is van a cégnél)
Azért kérdem, hogy egy ilyen döntés mennyire “nehéz”. Ez elsősorban anyagi kérdés, vagy presztízs kérdés egy edzőnél.
Ha lehetőséged van, használd ki, mert nem biztos, hogy lesz még egy hasonló. Meg különbenis az ilyen húzzon el a csoportunkból!
Azért nem megy, mert Brady felhívta. 😊