A Green Bay Packers ugyan szép hajrával, de összességében csalódást keltően zárta a szezont és nem jutott be a rájátszásba. Azt gondolhatnánk, hogy emiatt nagyobb változások is várhatók, azonban a jelek szerint nem ez a helyzet – már amennyiben Aaron Rodgers a folytatás mellett dönt.
A legtöbb kritika az utóbbi időben a védőkoordinátor Joe Barry felé irányult, azonban Matt LaFleur főedző elmondta tegnap újságírói kérdésre (via PFT), hogy várakozásai szerint Barry vissza fog térni a posztjára a 2023-as szezonra is, ami a harmadik idénye lesz az egység élén. Ez ugyan nem végleges, a következő napokban fejezi be a stáb értékelését LaFleur, de jelenleg így tudott nyilatkozni a témában.
A védelem ugyan a szezon végén egyértelmű javuláson ment át, például a Vikings elleni teljesítmény edzői oldalról kifejezetten tetszetős volt, azonban az idény nagy részében (és tavaly is) nagyon statikus, egyszerű, a tehetségi szinthez képest könnyen kijátszható volt a defense, így abszolút jogosak voltak a Barry leváltását követelő hangok. A jelek szerint erre még legalább egy évet várni kell.
Emellett LaFleurt megkérdezték arról is, hogy a Broncostól menesztette Nathaniel Hackettnek lehet-e ismét helye a stábjában. A főedző elmondta, hogy megfordult a fejében a dolog, beszélt is korábbi támadókoordinátorával, de még nem hozott döntést az ügyben. Ezen kívül nem zárta ki teljesen azt sem, hogy átadja a játékhívásokat a jövőben, hogy a csapat más részeibe jobban bele tudjon folyni – persze ezt már többször is elmondta, mégsem mondott le a játékhívásokról, így nem is számítanánk erre.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót