A Cowboys szezonja csalódást keltően ért véget a 49ers elleni vereséggel, ezután pedig több változás is történt az edzői stábban. Dan Quinn maradása nagy pozitív fejlemény volt, azonban a héten hat edzőnek sem újították meg a szerződését, most pedig a Dallas Morning News arról számolt be, hogy a támadókoordinátor Kellen Moore is távozik a csapattól közös megegyezéssel. A játékhívási feladatokat a főedző Mike McCarthy veszi majd át.
A korábbi NFL-irányító Moore pár éve felkapott támadókoordinátor lett, idén is volt főedzői interjún például a Panthersnél, azonban ilyen magas szintű munkát nem kapott. A Cowboys idén remekül teljesített támadóoldalon, azonban időnként lehetett kritizálni Moore-t, leginkább nagy meccseken erősebb ellenfelekkel szemben, hogy nem segítette kellőképpen Prescott munkáját és szükségtelenül nehéz volt a támadósor felépítése.
Ilyen szempontból indokolható a menesztése és a váltás, a megkérdőjelezhetőbb döntés inkább az, hogy McCarthy fogja átvenni a játékhívásokat. A Packersben is ő volt a playcaller – egy rövid időt kivéve, amikor átadta ezeket a feladatokat, de hamar vissza is vette a saját kezébe –, de ez inkább negatív élmény volt a csapat szurkolóinak és a semleges nézőknek is.
A mindössze 34 éves Moore-nak hamar lesz állása támadókoordinátorként, hiszen sok az üres állás jelenleg a ligában, a Buccaneers és a Chargers pedig már be is jelentkezett érdeklődőként.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Downgrade
McCarthy, mint támadókoordinátor? Oh my God!
Ez vetekszik a Patricia/Judge támadókoordinátor szerepkörrel. (Mármint visszalépés szempontjából) Ne csodálkozzanak a Dallas szurkolók, ha visszaesik a támadójáték Dallasban.
A nap híre. Texasban hiánycikk lett az akasztókötél.
Engem inkább az érdekelne, hogy McCarthy miképpen él túl mindent? Én már 10 éve kirúgtam volna az NFL-ből, akkor talán ARodnak is lenne pár gyűrűje.
Hát persze! Tuti igaz, mert sokan mondják! Rengetegen kirúgták volna már Magyarországról Mike McCarthy-t, de épp nem értek rá vizsgák vagy a raktári munka miatt, hasonlók. Sean Payton bezzeg korszakos zseni, 15 év alatt 6 Super Bowlba ment Drew Breeszel a csapatában, ebből 4-et meg is nyert… oh wait…
A tízmillió szövetségi kapitány országában kicsit se meglepő, hogy ennyi amfoci támadó (és persze védő) géniusszal beszélhetek egy anyanyelvet.
Eddig is a szakadék szélén táncoltak, de most tettek egy nagy lépést előre.
ezt is majd utólag lehet megítélni.
a Cooperre befektetett tőkét nem sikerült kimaxolni (közel sem), az akadályokat nem sikerült megoldani.
a Moore-Dak fúzió nem hoz gyűrűt, Moore-t lecserélni pedig sokkal olcsóbb opció, mint Dak kivágásával a sapka negyedét kidobni.