Zach Wilson a 2022-es idény során kezdőből harmadik számúvá küzdötte le magát, miközben képes volt olyanokat nyilatkozni, hogy ő mindent jól csinál és nem rajta múltak a vereségek. Azóta némiképp magába szállt és próbálja jobb színben feltüntetni magát, egy hétfői sajtótájékoztatón például azt mondta, hogy mindent megtesz azért, hogy kiérdemelje a kezdő pozíciót és “bárkit is hoz ide a Jets irányítónak, pokollá fogom tenni az életét minden egyes edzésen”.
Wilson 2021-ben 1/2-es volt, így óriási blama ő és a Jets számára is, hogy le kellett ültetni. Korábban olyan riportok is megjelentek, hogy a csapat kivágja a szezon után annak ellenére, hogy a QB újoncszerződése teljesen garantált és összesen 9,2 millió dollárnyi halott pénz keletkezne utána (de egy cserével sem járna sokkal jobban a csapat). Azóta a menedzsment ezeket a pletykákat próbálta cáfolni, de még ezzel együtt is kérdéses, hogy mi lesz Wilson sorsa.

Legfrissebb cikkeink
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
- Chase Claypool élete formájában van, és kész visszatérni az NFL-be
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
Legutóbbi hozzászólások
- vanekur on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cseh Tibor on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
Egyébként meg mivel keseríti meg?
Minden reggel megeszi előle az összes csokis muffin-t a büfében,vagy mi?
Egye fene.Kapja meg Rodgerst a nyakára.
nem volt elég a Jets fanok életének megkeserítése?