A Buccaneers jövője elég ködös jelenleg, hiszen Tom Brady visszavonult, el kéne tüntetni 58 millió dollárt a sapkából, sok a szabadügynök is. De legalább támadókoordinátor már van egy elég hosszú keresés után – 10 jelöltet is interjúztattak. Mike Garafolo információi szerint ugyanis a csapat kinevezte a Seahawks eddigi irányítóedzőjét, Dave Canales. Ő a szezon végén kirúgott Byron Leftwich helyét veszi át.
A 41 éves Canales a Seahawksnál nagy szerepet töltött be abban, hogy Geno Smith ilyen szintű fejlődésen ment át, Pro Bowler lett és az Év Visszatérője címet is bezsebelte a liga legjobb passzpontosságával. Elég régóta Seattle-ben dolgozik egyébként, 2010-ben csatlakozott a stábhoz elkapóedzőként, majd 2020-ban két évig passzjátékért felelős koordinátor volt, tavaly pedig irányítóedző.
Canales a Ravensnél is a favoritok közt volt, azonban Baltimore-ban végül Todd Monken mellett döntöttek. Most a Buccaneersnél egyelőre nem tudni, kivel kell majd dolgoznia irányítófronton, így érdekes kihívás elé néz. Ráadásul ugyebár sosem hívott még játékokat, bár ez annyira nem meglepő új támadókoordinátoroknál.

Legfrissebb cikkeink
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
- Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Ashton Jeanty fogadkozik, hogy akkora hatása lesz, mint Saquon Barkley-nak tavaly
- Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Új szerződést akar a Raiders kiváló falembere, így kihagyja az edzéseket
- Újabb védővel hosszabbított a Bears
- A jövő sztárjai – Tyler Warren
- Bill Belichick ma 73 éves
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- atis123juve on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Kopi3.14 on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Loosername on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Jobban komáltam volna, ha ő jön a Ravenshez.
szerintem jó a Monken-kinevezés amúgy
A koordinátor kinevezésekről esetleg lesz összefoglaló cikk? Egyáltalán van még csapat, amelyik OC-t vagy DC-t keres?
HC-váltásból csak 5 volt, azokat még le tudtam követni, de a koordinátorok között teljesen elvesztem :)
még van jó pár üres koordinátori hely, tekintve pl h eaglestől tegnap-tegnapelőtt vittek el két embert :D de ha minden meglesz akkor valamit összedobok, főleg ha találok rá valami egyszerűbben követhető dolgot és nem kell mindent egyesével kiírni :D
a Washington még biztos keres OC-t