Az NFL-szezon véget ért, de a sportág szerelmeseinek nem kell sokat várniuk, hogy ismét focit nézhessenek. Most szombaton indul ugyanis az XFL immár harmadik verziója. A ligát Dwayne “The Rock” Johnson és befektető társai vásárolták fel a csődeljárás alól és élesztették újjá, miután először a 2001-es indulása után nem sokkal, majd legutóbb a Covid alatt bukott meg a projekt. Talán most Johnson vezetésével és marketingjével tovább életben tud maradni a dolog.
A ligát nyolc franchise alkotja. Három csapat teljes egészében megmarad a 2020-as verzióból: a Houston Roughnecks, a DC Defenders és a St. Louis Battlehawks. A Renegades elhagyja a Dallas városnevet és a külvárosi Arlingtonba költözik (ahol az XFL főhadiszállása is van). A Seattle Dragons mostantól Seattle Sea Dragons néven fut tovább. A Vipers Tampából Vegasba költözik, a Guardians pedig New Yorkból Orlandóba. Egy teljesen új csapat lesz, ez pedig a San Antonio Brahmas, aminek egyébként a Steelers korábbi elkapója, Hines Ward lesz a főedzője.
Lesznek ismerős arcok is a játékosok közt, hiszen játszik majd többek közt a korábbi Browns elkapó Josh Gordon, a Falcons korábbi első körös pass rushere Vic Beasley (aki vezette is egyszer az NFL-t sackekben), a korábbi Steelers elkapó Martavis Bryant, a korábbi Broncos irányító Payton Lynch, a korábbi Bengals irányító AJ McCarron.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- Cseh Tibor on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cseh Tibor on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Huzentroger on Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
+két, néhány éve kezdő Packers játékos is ott lesz a Vegas Vipers pályáján: Brett Hundley (QB) és Geronimo Allison (WR) is
Remek játékosállomány :D
Hát érdekes lesz. Országos adók adják-e. Milyen minőségű focit lehet majd látni. Stb.
Terveztek az oldalon bővebben foglalkozni az XFL-el és a USFL-el? Go Battlehawks!
Még csak az kéne…
nem igazán. elég sűrű lesz a program az FA-val meg a drafttal