A Kansas City Chiefs megnyerte az 57. Super Bowlt, méghozzá úgy, hogy két vállra fektette az Eagles védelmét. Mahomesék a második félidőben minden egyes támadásukból végigmentek a pályán és összességében idei legjobb mérkőzésüket nyújtották sikerességi ráta alapján (a játékaik 57 százaléka pozitív hozzáadott értékkel bírt) – egyben az egész liga idei 6. legjobb támadóteljesítményét. De mégis hogyan csinálták ezt?
Nos, Andy Reidről mindenki tudja, hogy bye weekek után mennyire zseniális. A vasárnapival együtt 29-4 a mérlege az alapszakaszban és a rájátszásban, ha két hete volt felkészülni az ellenfelére. Reid elképesztően jó abban, hogy ebben az extra egy hétben kielemzi a saját támadósorának tendenciáit és az ellenfél védelmének tendenciáit is. Elsősorban ez történt a Super Bowlon is.
A második félidőben nagyon ment a futás, 17 próbálkozásból 126 yardot értek el, Mahomesnak pedig nagyon egyszerű dolga volt, 2,46 másodperc alatt tudott szabadulni a labdától – ami egy félidő alatt a 3. leggyorsabbja karrierje során a rájátszásban. Szoros őrizetbe mindössze kétszer kellett dobnia az egész mérkőzés alatt és nyomás is alig volt rajta, mindössze 25,9%-ban, ami az idei Eagles defense messze legrosszabb teljesítménye volt.
Az egész pedig arra vezethető vissza, hogy a Chiefs pontosan ismerte az Eagles védelmének tendenciáit és szabályait. Alapvetően minden defense-nek vannak szabályai bizonyos felállásokra, snap előtti változtatásokra, hogy minél hatékonyabban le tudják védekezni az eléjük táruló kihívásokat. Ezen a meccsen elsősorban a motionökre fogunk koncentrálni és hogy az Eaglesnek milyen szabálya(i) volt(ak) ezzel szemben. Ugyanis Andy Reid és stábja is erre fókuszált a felkészülés során.

Legfrissebb cikkeink
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
- Caleb Williams nagyon nem akart a Bearsbe menni
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Dani,
a cikket olvasva jól értem hogy néhány playt “beáldoztak” arra (némileg a sikeresség esélyét rövid távon csökkentve) hogy levegyék az Eagles D-től hogy aktuálisan alkalmazzák e még a korábban megismert szabályt, hogy abból később hasznot szerezzenek.
más. felrémlett nekem némi párhuzam a GB-vel.
1. Rendkívüli WR elmegy (Hill, Adams)
2. Van fQB (Rodgers, Mahomes), majd kidolgozunk valamit a draftról jövő vagy meglévő wr-ekkel.
3. Van jó futó is
Aztán ööö, ami nem jött be.
GB-ben jó képességek a D-ben, ami nem jött ki igazán a szezonban, ellenben KC-soknál -ráadásul újoncokkal-igen.
KC jól draftolt (volt is persze miből) és erősített .
Rodgers nem tudott biztonsággal kinek dobni a meccsek nagy részében és nem is volt igazán formában.
Laflőr (még/már/sose lesz) egy Rozmár.
Többször felmerül a GB hasonlat az elkapó fronton külföldi portálokon is, de azt azért ne felejtsük el, hogy KC-ben ott van Kelce, aki egymaga top wr számokat hoz (1338y, 12td az alapszakaszban). KC most tart ott kb. “elkapói” fronton, ahol a GB tavaly volt Adams-szel.
Na, ezért mondom én azt, hogy Mahomes addig lesz Tibibácsira veszélyes, amíg a Rozmár marad a HC.
Ez a cikk mindent patronos pénzt megért. Gratula!