Véget ért a 2022-es szezon, így gőzerővel fordulhatunk az előttünk álló 6 hónap történéseire. Kezdésként egy mock drafttal nyitunk, immáron a teljes draft sorrend tudatában – amit elég hamar felrúgtunk, hiszen ezúttal szabad volt a cserélgetés. A mockot Patrikkal közösen gyártottuk az alábbi csapatelosztással:
Most pedig lássuk az első kört, izgalmakban és hüledezésben nem lesz hiány!
1/1 TRADE! Indianapolis Colts
Bryce Young
QB, Alabama
Bears adja: 1/1
Colts adja: 1/4 + 5/141 + 2024/1
Elég volt a sok veterán középszerű irányítóból. A Colts helyében most elégelném meg ezt, és elég jó helyzetben is vannak, hogy megszerezzék az általuk vélt legjobbat. Az új főedző Shane Steichen pedig nagyon is tudja, mit hozzon ki egy ilyen struktúrán kívül is nagyon jó QB-ból.
1/2 TRADE! Carolina Panthers
Will Levis
QB, Kentucky
Texans adja: 1/2
Panthers adja: 1/9 + 3/94 + 2024/1
Már az 1/1-re is próbáltam felmenni a Panthers csapatával, de a Colts jobb helyzetben volt, mert a Bears nem akart annyira hátramenni. Ellenben ebben a classban van három olyan játékos is, akivel érdemes foglalkozni QB poszton. A Panthers megszerezheti azt, akinek a legrosszabb volt a 2023-as éve, ellenben a legjobb adottságokkal rendelkezik, valamint a leginkább profi rendszerben játszott. Carolinában már csak egy potens QB-ra várnak, így mindent meg fognak tenni, hogy szerezzenek egyet.
1/3 Arizona Cardinals
Will Anderson
Edge, Alabama
Nincs kérdés. A class talán legjobb játékosa. A talán legfontosabb posztra (QB után). A talán legnagyobb hiányposztra.
1/4 Chicago Bears (from IND)
Jalen Carter
iDL, Georgia
Ebben a classban kevés kiemelkedő játékos van, akiről már most el tudjuk képzelni, hogy korszakos egyéniség lesz. Anderson mellett Carter a másik abszolút ilyen. Ezért sem akartam a Bears helyében messzebb lecserélni, mert így volt lehetőségen minőségi húzásra.
[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]
1/5 TRADE! Houston Texans (from SEA)
CJ Stroud
QB, Ohio State
Seahawks adja: 1/5
Texans adja: 1/9 (from CAR) + 3/66 + 3/94 (from CAR)
Nem vagyok túl lelkes az idei QB-kért, Stroud tetszene a legjobban, ezért meghirdettem az 1/2-t, és kaptam egy jó ajánlatot, kockáztatva hogy bukom az irányítómat. Azonban mi a jobb annál, hogy kihúzod CJ Stroudot a Texanshoz? Ha kihúzod CJ Stroudot a Texanshoz, és mellé kapsz egy jövő évi első kört is. A Brownsnak hála így is marad pick a harmadik körre, így ez számomra abszolút győzelem volt.
1/6 Detroit Lions (from LAR)
Bryan Bresee
iDL, Clemson
Védelem, védelem és védelem. Három ordító hiányposzt van a Lionsnál, már ami a minőségi kezdőket illeti, ebből pedig azért döntök az iDL mellett, mert cornerbackből több jó játékos is van, így a második picken is maradni fog valaki. Breese szintű tehetség azonban nincs több. Az egyik legnagyobb boom or bust játékos a Clemson sztárja, mert ha elhisszük, hogy egészséges tud maradni, akkor nagyot szakíthatunk vele. Ha viszont már nem bízunk benne, akkor hagyjuk a második körre. Én egyelőre a vizsgálataiig hiszek neki.
1/7 Las Vegas Raiders
Paris Johnson Jr.
OT, Ohio State
Nem vagyok biztos abban, hogy McDaniels kezébe újonc QB-t akarok adni, ezért inkább Rodgersért tettem próbát, de Patrik ragaszkodott a két első körös ellenértékhez, annyit meg nem ért, mikor ez a roster elég lyukas. Így viszont két szék között a pad alá, de alapból hülye ötletnek tartom Carr elküldését, nála jobbat meg ebben a szcenárióban nem találnak, ez van. Hogy az új QB kedvét ne vegyék el már az első napon, muszáj ezt a támadófalat megerősíteni, erre pedig Johnson tűnik a legalkalmasabbnak.
1/8 Atlanta Falcons
Bijan Robinson
RB, Texas
Dobáljatok meg plüssmacikkal nyugodtan. Szerintem a McCaffrey csere óta kicsit elcsendesedett a futók magas értékét vasvillával üldözők tábora, így beleférhet, hogy a class egyik legnagyobb tehetségét a top10-ben elviszik. Egy jó futó önmagában nem elég, de Arthur Smith a Titansnél is összerakott egy működő futójátékot egy ogréval a backfielden. Robinson nem Henry termetű játékos, de ugyanolyan vaddisznó, aki elkapásoknál sokkal jobb nála, érdekelne mi sülne ki ebből.
1/9 Seattle Seahawks (from HOU via CAR)
Myles Murphy
Edge, Clemson
Ahogy írtam, véleményem szerint a két igazán nagy sztár után nincs akkora különbség a játékosok között, hogy a Seahawks helyében ne zsebeljek be két extra harmadik kört és húzzak ki egy olyan játékost, akit valószínűleg a helyemen is tettem volna. Már persze ha nem akarok QB-t. Márpedig nekem a harmadik irányító már nem kellett. Murphy egy atletikus szörny, aki a Combine alatt még feljebb fogja emelni az értékét.
1/10 Philadelphia Eagles (from NO)
Christian Gonzalez
CB, Oregon
Bradberry szerződésével nem tudom mi lesz, de itt a tökéletes pótlás a helyére, csak olcsóbban. Gonzalez mind alkatilag, mind technikailag a class egyik legjobbja, az utolsó évében pedig a labdaskilljei felől is elsöpörte a kételyeket.
1/11 Tennessee Titans
Peter Skoronski
OT, Northwestern
A Titans kapcsán is megpróbáltam volna Rodgerst megszerezni, de a cap helyzet nem a legbarátibb ehhez, ráadásul ilyen támadófallal és skill állománnyal inkább visszavonulna. Viszont ezt leszámítva ez a keret nem rossz, és a Titans biztos nem fog rebuildbe kezdeni, így jön a támadófalba az erősítés, pláne Taylor Lewan szinte borítékolható kivágása után. Méretei miatt nem biztos, hogy tackle lesz Skoronski, de guard poszton is elkél a segítség.
1/12 Houston Texans (from CLE)
Jaxon Smith-Njigba
WR, Ohio State
Két játékos volt, akin az 1/2-es pickkel gondolkodtam, abból az egyiket kihúztam, a másik pedig még mindig elérhető volt. Ennek ellenére döntöttem JSN mellett, hogy újra összeálljon a Buckeyes halálosztag… a Bengalsnak bevált. Vannak kérdőjelek a fiatal elkapóval kapcsolatban, 2021-ben jobb volt a két első körös csapattársánál, 2022-ben sérülés miatt alig játszott, illetve Marvin Harrison Jr. a feledésbe is merítette. Ennek ellenére talán nem a szél fújta össze azt a kiváló idényét, így mindenképp tennék egy próbát.
1/13 TRADE! Green Bay Packers
Jordan Addison
WR, USC
Jets adja: 1/13 + 2024/1
Packers adja: Aaron Rodgers
Igen, a Packers helyében gyorsan jó értéket csinálnék Rodgersből, mert én személy szerint már unom a huzavonát, másrészt pedig kicsit olyan érzése van az embernek, hogy ebből a kapcsolatból nem lesz már Super Bowl. A Jets két darab első körös ajánlata úgy gondolom, hogy teljesen korrekt. Most pedig meg lehet nézni, hogy Love mire képes, ehhez pedig kap egy olyan elkapót, aki leginkább illik a stílusához.
1/14 New England Patriots
Tyree Wilson
Edge, Texas Tech
Nem hagyhattam tovább csúszni. A való életben akár egy Travon Walker sztorit is látok a srácban, hogy surranó pályán felkúszik 1/1 közelébe, de a top10 nála szinte biztos. Így viszont bár nem nagy need az edge rusher, egy ilyen tehetséget nem hagyhatok ki a Patsnél.
1/15 Green Bay Packers
Broderick Jones
OT, Georgia
Aztán pedig jön az utánpótlás a támadófalba is, mert Love mellett fenn kell tartani a domináns futójátékot is. Jones a Georgián már megismerte ez milyen.
1/16 Washington Commanders
Brian Branch
S, Alabama
Itt is már terveim voltak, hiszen ha már úgy tűnik, hogy Sam Howell vezeti majd a csapatot 2023-ban, akkor mindent a segge alá akarnék tolni. Azonban elkapókból jól állnak, a top OT-k kimentek, a TE poszt elég mély idén, így a védelem felé vettem az irányt. Branch talán a legteheségesebb defensive back az idei szezonban, akit sokkal inkább nickel cornerként képzelnek el mintsem nagybetűs safetyként, de tehetséghiány van a secondaryben Washingtonban.
1/17 Pittsburgh Steelers
Joey Porter Jr.
CB, Penn State
A legendás játékos fia nagyon hasonlóan játszik mint az apja. Fizikális, összeszedett, kemény. Pont ilyen védőket keres a Steelers, amelynek a CB sora volt már erősebb az évek alatt.
1/18 Detroit Lions
Devon Witherspoon
CB, Illinois
Egy igazi Alfa dog Dan Campbell csapatában. Witherspoon hozzáállása a térdkalácsharapás definíciója. Így még kevésbé bánom a korábbi iDL picket.
1/19 TRADE! Jacksonville Jaguars (from TB)
Rashee Rice
WR, SMU
Buccaneers adja: 1/24
Jaguars adja: 1/25 + 4/122 + 4/128
JSN és Addison után elég ingoványos talaj az elkapó poszt. Rengeteg a tehetséges játékos, de kiemelkedő kevés van, így a reach potenciál elég nagy az első körben. Rice-ban is simán benne van a bukfenc, de nálam előrébb van mondjuk Johnstonnál, aki hasonló kaliberű hozzá, ráadásul jöttek az elkapóért ácsingózó csapatok, így fel akartam cserélni (mint ahogy a Chargersszel is, ahová szintén őt képzeltem el). Lawrence-nek akartam adni egy magas és gyors elkapót, mert papíron ott lesz Ridley, de ki tudja hogy tér vissza (már ha visszatér), valamint hosszú távon kell egy fiatal tehetség is a sok magas fizetésű idősebb WR mellé.
1/20 Seattle Seahawks
Cam Smith
CB, South Carolina
Az első komolyabb fejfájásom itt volt, ugyanis sok irányba mozoghattam volna, de végül egy sokoldalú, agresszív cornernél kötöttem ki, aki véleményem szerint jól illik a Seahawks rendszerébe és belül-kívül használható.
1/21 Los Angeles Chargers
Nolan Smith
Edge, Georgia
Rice-ról lemaradtak, a másik kiszemeltem meg csak akkor lenne itt jó, ha Keenan Allen távozna, de én ezt nem akarom. Ez a pick inkább a jövőnek szól, hiszen Bosa és Mack mögött nem kell főszereplővé válnia, és a legjobbaktól tanulhat. Jövő ilyenkor már mindkét veterán elküldhető lesz cap szempontból, ott majd el lehet dönteni kinek a helyét vegye át Smith.
1/22 Baltimore Ravens
Quentin Johnston
WR, TCU
Az elmúlt 10 évben a Ravens költötte a legkevesebbet az elkapókra. Csoda hogy nem megy a passzjáték? Johnstonnal vannak fenntartásaim, de itt jó értéknek gondolom, aki több mint egy mélységi cèlpont.
1/23 TRADE! Atlanta Falcons
Anthony Richardson
QB, Florida
Vikings adja: 1/23
Falcons adja: 2/45 + 3/76 + 2024/2 + 2024/4 + Matt Hennessy
Az NFL a kiemelkedő csapatok másolásáról szól. Az NFC döntőt két olyan csapat játszotta, amely brutális futójátékon alapul, és amihez adott esetben (nyilván ha Lance-szel számolunk) az irányítók is hozzátesznek. A mockunkat megelőzően az volt a tervem, hogy a Falconsból is egy ilyen brigádot faragok, amihez a sztárfutó után a class legatletikusabb irányítóját is kiválasztom. Az ellenérték sok, de első kört semmiképp sem akartam adni, és meg akartam előzni a Giantset és a Bucsot is. A védelem romokban van továbbra is, de egyszerűen nem engedhetem meg, hogy Arthur Smith harmadik évére se kapjon egy használható irányítót a kezei közé.
1/24 Tampa Bay Buccaneers (from JAX)
Kelee Ringo
CB, Georgia
Tampa Bayben az újjáépítésen kell gondolkodni, nem az all inen mint eddig. Mivel szinte a teljes secondary szerződése lejár, a diszkont árú szerződés-hosszabbításoknak pedig Brady távozásával valószínűleg annyi, így muszáj minél több erőforrást szerezni. A hátratrade két extra pickért ennek szólt, és az első kör végébe várt cornerek száma elég nagy, így kvázi mindegy volt számomra ki marad itt. Sajna Cam Smith, akit szerettem volna kiment, de Ringóval sem gondolnám hogy nagyon rosszul járnék, akármennyire is esik az értéke a drafthoz közelítve.
1/25 New York Giants
John Michael Schmitz
C, Minnesota
Nyilván elgondolkodtam Richardsonon, de bármennyire is vissza kell nyelni a hányást, nem akkora tragédia Daniel Jonesszal nekivágni a kövi évnek, szigorúan franchise taggel! Sajnos vagy sem, ezzel a rájátszás részvétellel az elvárások is megnőttek, amihez egy újonccal nekivágni nem túl szerencsés. Bármennyire is bravúr volt amit Dabollék csináltak, erre a keretre szinte minden poszton ráfér az erősítés. Most a center mellett döntöttem, Schmitz elég jól szerepelt a Senior Bowlon, ami megemelte az ázsióját és első kör végébe is beférkőzhet. Mindkét center szerződése lejár, így ez nem csak BPA, de need is.
1/26 Dallas Cowboys
Zay Flowers
WR, Boston College
Nagyon hiányzik egy második számú WR ebből a csapatból, aki ráadásul meg tudja nyitni a pályát. Flowers nagyon jól teljesített a Senior Bowlon és egyre többen figyelnek fel rá.
1/27 Buffalo Bills
O’Cyrus Torrence
G, Florida
Még mielőtt eljutottunk volna idáig, Patrik a Cardinals GM-eként árulta DeAndre Hopkinst, akit még a Jaguars felcserélése után szereztem meg a Billshez egy második és ötödik körért. A mesterterv az volt, hogy Hopkinsszal elterelem a figyelmet, és így majd a lecsúszó, és egyben az általam már emlegetett utolsó első körbe várt WR-t, Zay Flowerst is viszem mellé, hogy épüljön a fagyott Halálcsillag, de nyilván az orrom elől húzta el… Mivel annyi asset ment már el ebbe a védelembe ami eddig csak jó alapszakasz számokban manifesztálódott, így mindenképp az offense-nél akartam maradni, és a guard poszton volt értékben erősítés. A Bills futójátéka nem létezik, és ehhez nem csak a futók, de a fal is hozzátesz, Torrence pedig az egyik legjobb futást támogató OL a classban. És talán még abban is segíthet, hogy ne kelljen Allennek az életéért szaladnia adott esetben.
1/28 Cincinnati Bengals
Michael Mayer
TE, Notre Dame
Kell egy plusz blokkoló, mert hiába turbózták a falat és voltak fellángolások, azért az látható, hogy nem 100%-os a megoldás. Mayer a legjobban blokkoló tight end azok közül, akik valamennyire elkapni is tudnak. Nos, a Notre Dame játékosa nem csak hogy tud elkapni, de elég megbízható is. Igaz, nem a leggyorsabb játékos, de a Bengalsnál nem is ilyet keresnek.
1/29 New Orleans Saints (from DEN via MIA via SF)
Lukas Van Ness
Edge, Iowa
Őszinte leszek, ötletem sem volt hogy kit kéne ide húzni a teljes kiszámíthatatlanság miatt. A pick pillanatában Carr esetleges megszerzése még csak pletyka, a QB-k elfogytak, a cap még mindig borzasztó, így a rosterrel is nehéz kalkulálni. Lehet már unalmas minden második évben a védőfalba húzni, pláne hogy elég felemás sikerrel tette mindezt Loomis, de egyrészt elfogyott a mélység, másrészt meg Van Ness adott esetben a fal belsejében is tudna játszani, ahová nagyon kellene az erősítés, hiszen Malcolm Roach és Albert Huggins van szerződés alatt a posztra, akinek a neve hallatán nem jössz izgalomba.
1/30 Philadelphia Eagles
Darnell Washington
TE, Georgia
Nem nézünk hátra, tovább kell fegyverkezni. Ki állítja meg ezt az offense-t, ha még egy potens célpontot kap Hurts?
1/31 Kansas City Cheifs
Anton Harrison
OT, Oklahoma
Orlando Brown Jr. továbbra sem győzött meg arról, hogy neki hosszú távú, magas összegű szerződést kellene adni, mert nem tud konzisztensen jól játszani, a dupla franchise tag szintén nem túl előnyös. Akkor már inkább kipróbálnék egy ugyanolyan inkonzisztens újoncot, aki sokkal olcsóbban tenné meg mindezt – bajnokként amúgy is könnyebb kockáztatni.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- A Lions hosszabbított David Montgomeryvel
- Jared Goff hét jó passzra egy pazar rekordtól
- Ricky Pearsall hamarosan visszatérhet, de CMC nem
- FK! Preview #6
- Will Levis tudja vállalni a játékot, ő lesz a Titans kezdője
- Valami nagyon nincs rendben a Raidersnél
- Romeo Doubs büntetése lejárt, bajban a Cowboys védelme
- Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – az 5. forduló
- Szombati beszámoló #5 – College foci 2024
- Hosszabbított elit special teamerével a Patriots
- Visszatér a Colts kezdőjébe Anthony Richardson
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Geiz on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Cseh Tibor on A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
@Patrik Rodgers-ért 2 db első kör azért túlzás! Persze, qrvajó játékos, de az állandó hisztijei + a rizikó, hogy simán visszavonul jövőre, nem ér ennyit. Vagy csak annyi volt a koncepció, hogy Jetsnél úgyis hülyék, elb@sszák, nesztek?!
Max. 1 első kör + némi apró. Ha GB ennél többet kér, én inkább Carr-ral mennék és 1/13-ra jöhet egy OT.
Tényleg szeretnéd látni ahogy Zach Wilsonokkal szenved a csapat? Vagy h Carral hullanak kima PO első körében? Ténylegesen nem ér Rodgers annyit h legyen egy esély az SB-re? M vele akár lehet. A többiekkel nem. Ez egy idei középső első kör és egy jövő évi hatsó első kör lenne. Nem olyan sok az. Én meg a visszavonulás kockazataval is meglépném.
Ez jogos: a Zach Wilson-félékből tényleg elég volt, ezt a szenvedést már nagyon nem szeretném látni!
Én leginkább az 1 év múlva visszavonulás kockázatától tartok. De ha sikerülne valamiféle garanciát szerződésbe foglalni erre az esetre (ahogyan Fetyke és bjeela is felvetette) akkor már részemről is mehet a deal :)
Sajnos nem tudok S-t adni a teljesítményre mert nem cseréltél le 1/2-re onnan pedig 1/4-re a világ összes idei és jövő évi első körös pickéért 😂
“Ki állítja meg ezt az offense-t, ha még egy potens célpontot kap Hurts?”
Az átok. Az NFC keleti csoport átka. :D
“de bármennyire is vissza kell nyelni a hányást, nem akkora tragédia Daniel Jonesszal nekivágni a kövi évnek”
Mondjuk én nem nyelném vissza,hanem simán pofán hánynám azt a majmot,aki ezt leírta.