Aaron Rodgers jövője továbbra is bizonytalan: visszavonulhat (lemondva ezzel 60 millió dollárról), maradhat a Packersben vagy kérheti az elcserélését. És bár azt gondolhatnánk, hogy egy 150 millió dolláros hosszabbítás után a csapat ragaszkodik hozzá, de a legfrissebb riportok szerint a Green Bay a lehetséges opciók közül a cserét preferálná. Nem véletlenül, ugyanis a Packers még most elkerülheti a Rodgersszel járó pénzügyi poklot.
Adam Schefter információi szerint a Packers elsősorban anyagi okokból szabadulna meg Rodgerstől. Ugyan az Over The Cap vagy a Spotrac táblázataiból nem ezt a következtetést vonnánk le, de a valóság az, hogy a Green Bay brutális összegeket spórolna azzal, ha sikerülne Rodgerst elcserélni (a potenciálisan megszerezhető magas pickekről nem is beszélve). Az időt viszont nem lehet húzni: amennyiben a veterán irányítót nem cserélik el a szabadügynök piac kezdetéig, úgy már nem is fogják. Ebben az esetben ráadásul a 2024-es és a 2025-ös szezon is kegyetlenül nehéz lesz a Rodgers okozta pénzügyi terhek miatt. Így hacsak nem mond all int a Packers és tesz fel mindent a 2023-as idényre, úgy sokkal okosabb lenne még idén megszabadulni a franchise történetének legjobb QB-jától.
A Packers nem 16-, hanem 60 millió dolláros mínuszban van
[ppp_patron_only level=”1450″ silent=”no”]
A nagy probléma az Over The Cappel és társaival, hogy bár kétségtelenül szakemberek készítik az ottani táblázatokat, ilyen-olyan okokból nem tudják lekövetni a különböző opciókat. Az OTC adatai szerint például a Packers jelenleg 16 millió dollárral lépi túl a 225 millió dolláros fizetési plafont, miközben a valóság az, hogy legalább 60 millió dolláros cap túllépéssel rendelkezik a csapat.
Ennek az az oka, hogy az OTC úgy kalkulál, hogy a Packers le fogja hívni Aaron Rodgers 59,465 millió dolláros teljesen garantált opcióját, amit az irányító aláírási bónuszként meg is kap. Ez négy évre leosztva közel 44 millió millió dolláros spórolást eredményezne a 2023-as szezonra, ami egy win now esetén kifejezetten szerencsés, de egy újjáépítésbe kezdő gárda esetében nagyon nem jó.
A fenti táblázatban jól látható a helyzet. Rodgers cap száma 75,225 millió dollár, ami eszméletlenül magas szám. Ebből nagyjából 58,3 millió egy csapat által lehívható opció része, amiről az idei alapszakasz kezdetéig döntenie kell a Packersnek. Ha nem hívják le az opciót, akkor Rodgers ugyan szabadügynökké válik, de a pénzét így is megkapja és a csapatnak keletkezik egy 99,7 millió dolláros cap hitje. Ez tehát nem opció, vagyis a Packersnek három lehetősége marad:
- Lehívja az opciót, amivel egy csomó pénzt szabadít fel idénre és megpróbál egy all int csinálni, ellenben a 2024-es és 2025-ös, jó eséllyel már Rodgers nélküli évek pokoliak lesznek.
- Elcseréli Rodgerst, ezzel effektíve feladva a 2023-as szezont (hacsak nem érkezik egy új irányító vagy Jordan Love nem táltosodik meg a semmiből), cserébe viszont kap pár értékes picket és 2024-re rendbe lesz téve a cap.
- Rodgers visszavonul és úgy is marad – ez ugyan nem a csapat döntése, ráadásul cetlik sem járnak érte, viszont legalább a fizetési plafon miatt nem kell aggódni a jövőben.
Csere vagy all in?
A fenti opciókat látva nem lenne meglepő, ha a Packers tényleg a cserét preferálná. A visszavonulós történet elméletben a lehető legrosszabb, ugyanis egy játékos bármikor meggondolhatja magát, és ilyenkor az eredeti szerződése újra aktiválódik. Rodgers esete persze nem átlagos, pláne nem a közel 60 millió dolláros garantált opciójával (ennyi pénzről azért nem olyan egyszerű lemondani), így egy ilyen visszavonulok-visszatérek húzásból alighanem óriási jogi hercehurca lenne, hogy végeredményben ki, kinek, mennyivel és miért tartozik. És bár jó eséllyel a Packers jönne ki ebből győztesen, de az ilyen jellegű pereskedés esetén a csapatnak zárolnia kell a kifizetésre váró tételeket a döntés meghozataláig, ami ráadásul a fizetési plafonba is beszámítódik. Teljesen érhető, ha ennek még az elméleti lehetőségét sem szeretné megkockáztatni a csapat.
Így effektíve csak az a kérdés, hogy mennyire akarja beáldozni a jövőt a csapat a jelen kedvéért. Ha ugyanis a Packers kitart Rodgers mellett és folytatják a közös munkát, akkor az garantáltan egy cap hellt fog eredményezni:
Amennyiben a Green Bay lehívja Rodgers ötödik éves opcióját, akkor azzal megspórol 44 millió dollárt az idei szezonra. Viszont ez azt jelenti, hogy ez a 44 millió dollár áttolódna a 2024, 2025 és 2026-os szezonokra, és bár a fenti esetben egy 2024-es kivágás vagy visszavonulás esetén 3,78 millió dollár felszabadulna papíron, így is keletkezne Rodgers után 68 millió dollárnyi halott pénz. Összehasonlításképp korábban soha senki után nem kellett 40 millió dollárnál több DM-et elkönyvelni.
Ezt persze el lehet osztani úgy, hogy 2024-ben 22,735 millió dollárt, 2025-ben pedig a maradék 45,275 millió dollárt könyveli el a csapat, de ezzel csak görgetné maga előtt a gondokat. Továbbá a Packers ebben az esetben is legalább 16 millió dollárral túllépné a fizetési plafont idén, vagyis további elbocsátásokra és/vagy átalakításokra lenne szükség. Mindezt úgy, hogy a csapat már 2022-ben sem tudott a Super Bowlért küzdeni, így nagyon hurráoptimista lenne azt feltételezni, hogy a keret feltehetően további gyengülésével közelebb kerülne a bajnoki cím.
Mindezek fényében teljesen reális elhinni, hogy a Packers preferálna egy cserét. A kora és a szerződése miatt ugyan esély sincs több első körös pickre, de mondjuk egy idei első kör és még némi apró bőven benne lehet a pakliban. Emellett a csapat már idén úgy tudna 19,25 millió dollárt spórolni, hogy 2024-ben Rodgers már nem terhelné a fizetési plafont, vagyis nem kell még évekig nyögni ezt a 150 millió dolláros hosszabbítást. Ehhez viszont még a 2023-as idény kezdete előtt nyélbe kell ütni egy üzletet, az opció lehívása után ugyanis a Packersnek kell állnia az irányító idei fizetését.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- A Lions hosszabbított David Montgomeryvel
- Jared Goff hét jó passzra egy pazar rekordtól
- Ricky Pearsall hamarosan visszatérhet, de CMC nem
- FK! Preview #6
- Will Levis tudja vállalni a játékot, ő lesz a Titans kezdője
- Valami nagyon nincs rendben a Raidersnél
- Romeo Doubs büntetése lejárt, bajban a Cowboys védelme
- Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – az 5. forduló
- Szombati beszámoló #5 – College foci 2024
- Hosszabbított elit special teamerével a Patriots
- Visszatér a Colts kezdőjébe Anthony Richardson
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Geiz on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Cseh Tibor on A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
Érdekes. Nem tudom elképzelni a csapattól az all-int.
Ha Gutekunst-ban benne lenne ez a gondolat, már rég megtehette volna.
Valami langyos víz megoldás lesz ez…
Nem olvastam, mert kenyérre kell a pénz, de szerintem Rodgers menni fog idén.
Akkor minek kötöttek vele ilyen szerződést annó…
Látszott hogy a kulcsjátékosoknak mikor jár le a szerződése
se nem all-in (hiszen ahhoz nem így kellett volna a holtszezont intézni) nem lett- így nem is lesz, se pedig értelmes építkezés nem lesz így..
Csak a gödör alja lesz kevésbé mélyen.. aztán lehet nekiállni építkezni
/nem olvastam a cikket/
Számomra minden opció izgalmas, így legalább nem kell aggódni. Érdekes szezon lesz.
Meg ásták maguknak a gödröt, most igyekeznek ki mászni belőle. Kíváncsian várom mi lesz a történet vége. Így is úgyis visszaesést várok a Packerstől ami Bears szurkolóként úgy hiányzott már mint egy falat kenyér.