A játékvezetést sokan kritizálják manapság (is) az NFL-ben, ezen belül is sok szó esik a roughing the passer büntetések túlzott szigoráról. Van is egy olyan (egyelőre meg nem nevezett) csapat a ligában, amely szeretne változtatni ezeken és visszanézhetővé tenné az RTP-re bedobott sárga zászlókat, erről pedig hivatalos szabálymódosító javaslatot is benyújtott – írja Judy Battista.
A versenybizottság a napokban készül fel a márciusi tulajdonosi meetingre, hogy miken kellene változtatni a szabályokat illetően. A csapatok nyújthatnak be javaslatokat, és a bizottság is kitalálhat módosításokat, amikről majd a tulajok szavaznak jövő hónapban.
Battista értesülései szerint egyébként nem fogja a bizottság támogatni ezt a szabálymódosító javaslatot, ugyanis megvizsgáltak több mint 80 RTP büntetést a tavalyi szezonból és mindössze háromnál gondolták úgy, hogy megkérdőjelezhető volt a bírói ítélet.
A játékvezetőket egyébként a jelenlegi szabályok úgy utasítják az irányítók védelmében, hogy akkor is inkább dobják be zászlót, ha kérdéses a dolog, és ne csak akkor, ha teljesen biztosak a szabálytalanság tényében.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Csakeztne on Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- atis123juve on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól