Brian Flores ott volt a Cardinals főedzői posztjának három döntőse közt, azonban vagy nem akarta annyira azt az állást, vagy megtudta hogy nem őt fogják választani, ugyanis megegyezett a Vikingsszal és Minnesotában lesz védőkoordinátor az idei évtől – írja Adam Schefter.
Flores a tavalyi évet a Steelers senior védőoldali tanácsadójaként és LB-edzőjeként töltötte, miután menesztették a Dolphins főedzői posztjáról – illetve miután beperelte a ligát és a Dolphinst is. A Vikingsnál Ed Donatell helyét veszi át, aki yardokban a második legrosszabb védelmet vezényelte az egész NFL-ben. Kevin O’Connell főedzővel egyébként van már kapcsolata, ugyanis O’Connell 2008-ban a Patriots irányítója volt, mikor Flores ott volt special team segédedző.
O’Connell tavaly a Fangio-vonalat akarta követni, ezért vette fel Donatellt, ám ez nagy kudarc lett és borzalmas teljesítményt nyújtott a védelem. A tavalyi átalakítást most egy újabb követi, ugyanis Flores gyakorlatilag homlokegyenest más irányvonalat képvisel: sok emberezés, sok blitz, míg eddig szinte csak zónázott a defense és alig blitzelt. Érdekes kérdés, mit jelent ez a mostani emberállománynak, vélhetően lesznek változások.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Nem lesz ebből baj? A vikingek olyan fehérbőrű, szőke alakok, akik nem szeretnek senkit. :) Ebbe előre kódolva van egy újabb rasszizmusos per! :)
Nem biztos, hogy örülök ennek a hírnek.
A mostani emberállomány a számok alapján nem volt alkalmas a minimális blitz, sok zóna játékhoz.
Ahhoz sem…