A Giants tavaly nem hívta le Daniel Jones ötödik éves opcióját, a korábbi első körös irányító viszont nagyon stabil és kiegyensúlyozott játékkal a rájátszásba vezette a csapatot, sőt még meccset is sikerült nyerni vele a PO-ban. Ezek után érthetően megnőttek Jones fizetési igényei és nem is kicsit – Jeremy Fowler információ szerint évi 45 millió dolláros szerződést szeretne magának.
Jelenleg csak Patrick Mahomes, Deshaun Watson, Kyler Murray, Russell Wilson és Aaron Rodgers keres legalább 45 millió dollárt új pénzben, illetve rajtuk kívül Josh Allen, Matt Stafford és Dak Prescott rendelkezik 40+ millió dolláros szerződéssel. Jones tehát nagyon magasra lőtte be a saját értékét, ráadásul belsős információk alapján sokan gondolják úgy a ligában, hogy ez reális lehet.
A Giants korábbi 1/6-osa a játéktudása alapján egyértelműen nem 40+ millió dolláros kategória. Persze lehet azzal érvelni, hogy ez a top 10-be sem fér majd be, amint Joe Burrow, Jalen Hurts, Justin Herbert és Lamar Jackson is új szerződést kap, de ettől még nagyon meglepő lenne, ha egy relatíve korrekt szezon után így kitömnék Jonest.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Meglévő szerződés híján ez azt jelenté, hogy Jones ténylegesen ennyit vinne haza. Ennyit talán csak Rodgers és Watson visz haza.
Nyilván nem 10-ről kezdik. Megy az majd lejjebb, ha nem, akkor tag.
Kis pénz, kis foci, nagy pénz…
Vajon energizálja, belendíti e valaki újabb bolond franchise a bérspirált? a barnák Vaccon szerződésére lehetett kivételként tekinteni, de újabb precedens egyre nehezíti majd a csapatok helyzetét, hiába nő a sapka
“According to some digging by Craig Carton, Daniel Jones never asked for $45 million dollar contract.
Upsetment over leaving his representation, caused some false leaked information aimed to put him in a bad light.”
Azért a szar kevergetése sosem állt messze a NYi médiától!