Connect with us

Szabadügynök

FA-kitekintő – AFC North

Következő állomásunk a mindig kiélezett Észak, ahol bár kicsi a csapatok mozgástere, de nem lehetetlen, hogy aktívak legyenek a piacon.

Cincinnati Bengals

Cap helyzet és rugalmasság

A Bengals körülbelül 40 millió dollárral vág neki az offseasonnek, ami az öt legtöbb között van a ligában. Egy konferenciadöntőt játszó csapatnál ez igazán kimagasló szám, mert azt jelenti, hogy már egy eleve erős gárdát tudnak az egyik legjobban megerősíteni. Igen ám, de ha jobban körbejárja a dolgokat az ember, akkor nem is olyan sok ez a pénz.

Először is Joe Burrow új szerződése ott lóg a levegőben, sőt a többi irányítószerződés miatt jobban teszi a csapat, ha minél előbb sort kerít erre. Egyszerűen nem garasoskodhat a Bengals, de a történelmüket tekintve nem is fognak. A fizetési plafon rugalmassága miatt nyilván megtehetik, hogy úgy osztják el ezt a pénz, hogy a jövő évben ez még nem fog annyira fájni, de valamekkora teret kell hagyni neki mindenképpen. Burrow szerződése egyébként valahol 55 millió dollár körül fog kezdődni évente és abban a pillanatban lehet, hogy a legnagyobb szerződés lesz az NFL-ben.

Ez azonban csak a kezdet. Ugyanis Burrow mellett további két fontos játékos kontraktusa is a végéhez közeledik. Ez pedig a két elkapó Tee Higgins és Ja’Marr Chase. Utóbbi szerződésének lejárta ugyan még messzebb van és a ötödik éves opció is játszik, de nem árt a jövőre gondolni, mert Chase-t egész biztosan örökre ide akarják láncolni.

Higgins ügye azonban már érdekesebb. A fiatal elkapónak már csak idén van szerződése és felröppentek olyan hírek is, hogy addig próbál túladni rajta a csapat, amíg van lehetősége elcserélni. Ez ugyan kecsegtető opció, de kérdés, megéri-e elengedni a kiváló WR-t. Ugyanis ha sikerülne őt is ideláncolni, akkor garantált lenne a támadósor magja, ami hosszú évekre dominálhatja a ligát. Természetesen egy gigaajánlatnak nehéz lenne ellenállni (1. kör meg pár hátsó), de nem hiszem, hogy kapnak ilyesmit bárkitől. A másik opció pedig még ennél is egyszerűbb. Egyszerűen nem fizetik meg Higginst, hanem idén még olcsón használják, majd engedik elsétálni.

A hosszabbítások mellett természetesen vannak olyanok, akiken spórolni is lehet. Én első ránézésre három olyan nevet látok, akiket jó eséllyel kitehet a csapat. A Bengals híres arról, hogy nem feltétlenül költ sokat a piacon és ha meg is teszi, akkor olyan dealeket köt, amikből hamar kiugorhat nagyobb mennyiségű halott pénz nélkül. Így fordulhat elő, hogy alig görget maga előtt sok dead money-t a gárda és ezt várhatóan idén is tartani szeretnék.

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

Szóval a három név. Joe Mixon, Chidobe Awuzie és La’el Collins. Hármuk együttes kivágása esetén majdnem 20 millió dollár ütné a csapat markát és 10 millió halott pénz sem keletkezne. Én azt gondolom, hogy mind a három játékos elküldését meg lehet indokolni. Collins ugyan nagy reményekkel érkezett hogy foltozza a rossz támadófalat, de ez főleg sérüléseknek is köszönhetően nem sikerült, Awuzie egy korrekt corner, de nem pótolhatatlan, Mixont pedig Perine szinte lejátszotta a pályáról.

Náluk eggyel érdekesebb kérdés Tyler Boyd esete. A kiváló slot elkapó elküldésével ugyanis 9 millió dollár szabadulna fel mindössze 1,4 millió benyelése mellé, de posztján az egyik legjobb a ligában, így nagyon át kell gondolni, mit szeretnének. Én azt gondolom, hogy az ő ügye párhuzamosan folyhat Higginsével, mert mindketten aligha fognak maradni. És akkor a lista itt véget ért, mert akiket még el lehetne küldeni nagyobb spórolás mellett, azok fontos játékosok és nem piszkálnám őket.

Legfontosabb Szabadügynökök

Jessie Bates, S

Bates tavaly franchise tag alatt maradt, mert nem sikerült megegyezni és azt gondolom, hogy ez idén sem fog megtörténni. A drafton ráadásul magasan húzott erre a posztra a gárda, így Bates maradására nem sok esélyt látok.

Vonn Bell, S

A másik safety szerződése is lejár, de Bell megtartása messze nem lenne olyan költséges, így itt el tudok képzelni egy megállapodást, már amennyiben Bell szeretne még Anarumo kezei alatt játszani és ad egy kis kedvezményt. A sokoldalú safetynek kiválóan megtalálta a Bengals védőkoordinátora a helyét, így van esély a visszatérésre.

Germaine Pratt, LB

A fiatal linebacker idén robbantott és az egyik legmegbízhatóbb LB párost alkották Logan Wilsonnal. Ennek ellenére nem gondolom, hogy megtartja a csapat, főleg hogy a már említett Wilsonnak is szerződést kell adni a közeljövőben. mindkettőjükre pedig már nem marad pénz, főleg nem olyan mértékben, amilyenre vágynak a fiatalok.

A többiek közül Samaje Perine szerintem olcsón marad, főleg Mixon távozása miatt, Hayden Hurst maradása a draftos terveken múlhat, Eli Apple pedig mehet isten hírével, főleg Cam Taylor-Britt előrelépése után.

Hova kell erősítés?

A két legfontosabb hiányposzt a támadófal, különösen annak a széle (Jonah Williams egyre inkább bust, Collins pedig ahogy fentebb volt róla szó, nem valószínű, hogy marad), és a cornerback. A tavalyi beruházás után furcsa lenne ha a támadófalba megint sok pénz invesztálnának, esetleg egy olcsóbb opciót próbálhatnak be vagy egy swing tackle-t. A cornerback posztra viszont szerintem ezúttal invesztálni fognak, Josh Allen, Patrick Mahomes, Trevor Lawrence az ellenfelük a jövőben, kell a nehéztüzérség, bármilyen jó is volt eddig a védelem. Akár Jamel Dean, akár James Bradberry elképzelhető, utóbbi például contender csapatban akar játszani, márpedig a Bengals az.

Baltimore Ravens

Cap helyzet és rugalmasság

A Ravens több mint 25 millió dollárral kezdi meg az offseasont, amit akár elsőre nevezhetnénk kellemesnek is, de a dolgok mögé nézve nagyon nincs egyszerű helyzetben a gárda. A sort mindenképpen azzal kell kezdeni, hogy Lamar Jacksonnak a cikk írásának pillanatában még mindig nincs szerződésé és ahogy fogy az idő, egyre kisebb az esély arra, hogy megegyezzenek a felek. Így erősen valószínű, hogy egy franchise tag lesz a megoldás, így további haladékot kap mindenki, hogy átgondolja a dolgokat.

Az új támadókoordinátor pedig már a Georgiától érkező Todd Monken személyében megvan, így pedig némi bizakodásra lehetne ok, hogy a támadógépezet végre újra beindul. Azonban ehhez fegyverek is kellenek, márpedig Jackson szerződése mellett nem sok pénz jut erősítésre. Hacsak nem csinálnak még némi aprót.

Végignézve a roteren azonban azt láthatjuk, hogy csak akkor tudnak pénzt teremteni, ha ezáltal lyukak is keletkeznek a kezdőben vagy a fontos rotációban. Erről pedig többször elmondta a Ravens vezetősége, hogy nem kívánnak új needeket teremteni. Az első akin megakad a szemünk, az Calais Campbell. A veterán védőfalember már tavaly is kacérkodott a visszavonulás gondolatával, de végül idénre is marad, ellenben a jelenlegi szerződése egyszerűen túl magas. Ha kivágja a csapat, akkor ebben az esetben jelentősen gyengül a védőfal, de 7 millió dollár szabadul fel mindössze 2 millió halott pénz mellett, ami elég csábító lehet. Ha sikerül rávenni egy fizetéscsökkentésre, akkor nagyobb valószínűséggel maradhat.

Szintén akad még két skill pozíciós játékos, akivel 4-4 millió dollárt lehetne spórolni. Azonban Gus Edwards mindig jó beszálló volt futó poszton és Dobbins kórlapját tekintve szükség lehet rá a jövőben is, Devin Duvernay elküldésével pedig aztán tényleg csak szegényebb lenne a szegény, mert az elkapószekció a liga legrosszabbja közelében van (ráadásul a villámléptű játékos a visszahordásoknál is hasznos és élete egyik legjobb szezonját hozta).

Illetve Chuck Clark elküldése tűnik borítékolhatónak, mivel hiába hasznos játékos, safety poszton meg van a gárda.

Nem túl jó tehát a helyzet, így valószínűleg pár játékost megkér majd a gárda, hogy kicsit strukturálják át a szerződését. Ezt jelentős összeg felhalmozása mellett Marlon Humprhey, Mark Andrews és Ronnie Stanley esetében tehetik meg anélkül, hogy a jövőn kellene agyalni.

Legfontosabb Szabadügynökök

A csapat szerencsétlenségére Jackson mellett van pár fontos lejáró szerződés még és biztos nem tudnak megtartani mindenkit.

Marcus Peters, CB

Peters az egyik legjobb corner volt a ligában sérülése előtt, mert hiába voltak rossz mérkőzései a labdaérzékenységének köszönhetően mindig szerzett annyi interceptiont vagy csinált meg fontos játékot, amikkel ezt ellensúlyozta. Azonban tavaly már csak árnyéka volt önmagának, alig voltak nagy pillanatai. Ez persze nem azt jelenti, hogy rossz lett volna, de láthatóan esett a teljesítménye. Ettől függetlenül egy nagyon fontos eleme a Ravens védelemnek, így ő prioritás kellene, hogy legyen, de mivel sok csapat keres jó cornert a piacon, így valószínűleg licitálni kell majd rá.

Ben Powers, OG

Powers igazi breakout szezonon van túl, a bal guard nagyot lépett előre és az egyik legkonzisztensebb játékosa lett a támadófalnak. Üröm az örömben a Ravens számára, hogy így jócskán felverte az árát, maga DeCosta is úgy nyilatkozott, hogy tudja hogy kihívás lesz visszahozni a kiváló guardot. Ellenben a Ravens támadóstílusa miatt kiemelt fontosságú lehet, hogy együtt maradjon a támadófal, ameddig csak lehet.

A többiek között vannak hasznos játékosok, akik idén fel-fel tudtak lépni, mint DeMarcus Robinson vagy Josh Oliver, de ők messze nem olyan nélkülözhetetlenek, mint a fent említett trió.

Hol kell erősítés?

A saját játékosai megtartásának függvényében változhat, hogy a Ravensnek hol kell erősíteni, mert amennyiben nem vágnak ki senkit és Peterst sikerül visszaigazolni, akkor az egyetlen hatalmas hiányposzt továbbra is az elkapó. Ide mindenképpen érkezni fog ember, már csak az a kérdés, milyen formában. A draftot egyelőre hagyjuk, ami érdekesebb, hogy DeAndre Hopkinsszal hozták hírbe a csapatot, akiért értékes draftpickeket kellene adni, de végre lenne egy tisztán elsőszámú WR-re a csapatnak. Ez pedig véleményem szerint még Hopkins magas fizetésével is megérné rövid távon.

Ezen kívűl corner posztra is elképzelhető, hogy vadászni fog a gárda, de mivel sok pénz nem lesz, így valószínűleg inkább a jó iparosemberek között válogatnak majd. Illetve a pass rush mélységbe sem ártana játékos.

Cleveland Browns

Cap helyzet és rugalmasság

Nincs könnyű helyzetben a Browns, ugyanis tavaly bebetonozták magukat Watson mellé, így ennek megfelelően kell cselekedniük a következő három évben, akármi is lesz. Márpedig az tisztán látszik, hogy a jelenlegi roster kevés mellé. Ezt az offseasont ráadásul körülbelül 10 millió dollárral kezdik sapka felett, így faragniuk kell a költségeken.

Még rosszabb hír a csapat számára, hogy átnyálazva a keretet elég kevés mozgástér van. Tavaly kiosztottak közel 400 millió garantált fizetést, ez pedig nyilván megköti az ember kezét. Kivágni mindössze egyetlen embert érdemes, akin ráadásul jelentős pénzt is lehet spórolni. Ő John Johnson safety és őt is csak június után, amikor is közel 10 millió dollárt spórolnának rajta szinte nulla halott pénz mellett. Ezen kívül az egyetlen opció hogy átalakítanak pár szerződést.

Ha már Watson akkor érdemes vele kezdeni. Mivel előbb-utóbb úgyis ki kell pengetni neki az értékes dollárokat, így szabadon játszhat ezzel a gárda. Ha nagyon szeretnének most kis plusz tőkéhez jutni, akkor már ebben az évben megkezdhetik a szerződésének görgetését. Akár 30 millió dollár körüli összeg is felszabadulhat.

Watson mellett a legnyilvánvalóbb opció Myles Garrett, akinek hozzá lehet nyúlni a szerződéshez, kicsit kitolni esetleg és akkor ezzel további 10 millió dollár szabadulhatna fel idénre. De ennyi. Még egy-két játékos van akin lehet pár milliót átstrukturálással spórolni, de sok pénze nem lesz a csapatnak. Így nem is érdemes álmodozni nagyon.

Legfontosabb Szabadügynökök

A sok rossz hír mellett annyi örömük lehet, hogy legalább kevés olyan lejáró szerződésük van, aki mindenképpen kulcsfontosságú. Ettől függetlenül itt is szelektálniuk kell.

Ethan Pocic, OC

A tavaly igazolt Pocic lényegében vészmegoldásnak érkezett, de Nick Harris sérülése miatt gyorsan a kezdőben találta magát, amit maradéktalanul megszolgált. Nem ő volt a liga legjobb centere, de lényegesebb gyenge pont és periódus nélkül hozta le a szezont. A Browns falának a támadófal évek óta meghatározó és megbízható egysége. Nem meglepő, hogy a csapat az elmúlt években megfizette mindkét guardját és decemberben Conklint is. Valószínűleg megpróbálnak mindent, hogy Pocic is velük maradjon, de nem lesz olyan olcsó mint tavaly, mert ő lehet a piac egyik legkeresettebb centere.

Kareem Hunt, RB

A Chubb-Hunt futóduó éveken keresztül a liga legjobbja volt, nagyszerűen egészítették ki egymást és mindketten nagyon sokoldalúak. Ennek a szép periódusnak azonban most elég valószínű, hogy vége. Még idény közben rebesgették Hunt távozását és ez alighanem be is fog következni, mert a futó több lehetőséget és nagyobb szerepet szeretne, ez pedig Chubb mellett nem lehetséges.

Jadeveon Clowney, DE

A Browns egyik legnagyobb gyengesége, hogy Garrett kivételével nincs pass rush a védőfalban. Ebből kifolyólag Clowney lehetne egy fontos szabadügynök a csapat számára, de igazán sose tudott robbantani, így mindig a piac végén jutányos áron hosszabbított csak. Az előző idényben ráadásul összezörrent a Browns vezetőséggel is, így maradására kevés esélyt látok.

Rajtuk kívül érdekesség, hogy mind a három linebacker szabad lesz; Anthony Walker Jr., Sione Takitaki és Deion Jones is új szerződést keres, de igazából csak a mennyiség miatt fontosak a csapat számára. A leginkább talán Walker megtartásán lehet elgondolkodni, aki a védelem vezére lett, ő irányította az egységet és munkamorálja is kiváló. Végül pedig talán érdemes egy mondatban megemlékezni Greedy Williamsről is, de a fiatal corner képtelen egészséges maradni, így őt sem hívnám kulcsfigurának.

Hova kell erősítés?

Én két égető hiányposztot látok a csapatnál. Az egyik az elkapó, mert Cooper és Peoples-Jones kivételével nincs megbízható játékos a rosteren (a tavaly draftolt Bellel kapcsolatban még kivárnék). Egy gyors, pályát megnyújtani képes játékos hiányzik nagyon, de ilyen nem akad a piacon. Esetleg Parris Campbellre rápróbálhatnak, ha nagyon jutányosan sikerülne megszerezni.

A másik talán még ennél is fontosabb hiányposzt, az a védőfal közepe. Ide viszont már elég jó opciókat lehet találni és véleményem szerint a Brownsnak nem szabad fukarkodni, ugyanis a futás elleni védelem és a pass rush is hatalmas hiányosság volt. Nem kérdés hogy rá kell repülniük a Javon Hargrave, Daron Payne duó egyikére és jól megfizetniük.

Végezetül pedig Johnson elküldése esetén safetyre is szükségük lesz, amiből szintén nem lesz hiány a piacon, de ennyi posztot már nem tudnak betömni, főleg nem minőségi emberekkel. Esetleg ha lemondanak az elkapóról, mert az a drafton kívánjak meg befoltozni, akkor egy kisebb név mint Juan Thornhill vagy Jimmie Ward érkezhet.

Pittsburgh Steelers

Cap helyzet és rugalmasság

Tavaly a Steelers alaposan bevásárolt a piacon, a saját hosszabbító embereikkel együtt közel 140 millió dollárt költöttek. Többek között ennek köszönhetően is idén már nem lesz olyan sok pénzük vásárolni, mindössze pár ezer dollárral vannak a sapka alatt, így ha megint szeretnének nagyobb nevekkel erősíteni, akkor alakítani kell a rosteren.

Erre szerencséjükre temérdek lehetőségük van. Először is ott van az opció hogy kivágják Mitch Trubiskyt, aki egy csere irányítónak nagyszerű volt, kérdés akar-e a csapat az újonc kezdője mögé egy játékost több mint 10 millió dollárért. Trubisky kétségtelenül a jobb cserék közé sorolható, de nagyon csábító a 8 millió dollár, amit elküldésével lehetne spórolni (főleg annak tudatában, hogy Trubisky még kezdőben reménykedik).

Ennél is nyilvánvalóbb William Jackson elküldése, akit csere útján szerzett a csapat, hogy aztán Jackson sérülés miatt szinte semmit se játsszon. A fiatal cornerback évek óta nem tud sem egészséges, sem konzisztens maradni, a kivágásával pedig majdnem 10 millió dollár szabadul fel. Nincs kérdés.

További két corneren is lehetne még spórolni, Levi Wallace és Ahkello Whiterspoon után is 4 millió dollárt kapna a csapat. Közülük talán utóbbi lesz az áldozat, mert a szezon végét sérülés miatt kiülte, de már előtte is csalódást keltő volt a teljesítménye.

Végül pedig említést szintjén Myles Jacket is meg lehet nevezni, mert ha tőle is megszabadulnak, akkor az 8 millió dollárt jelentene, de olyan vékony a linebacker poszt, hogy erre kevés esélyt látok.

A kivágásokon kívül természetesen lehet alakítani a meglevő szerződéseket is és a Steelersnél erre van is reális opció. T.J. Watt már tavaly is segített a csapatnak és ezt idén is megteheti, de nem árt ha észben tartják, hogy ebben az esetben 30 millió fölé emelkedhet a 2024-es és 2025-ös cap number a kiváló játékos neve mellett.

Minkah Fitzpatrick tavaly kapott egy zsíros kis hosszabbítást, így adja magát, hogy az ő kontraktusához is hozzányúlnak és mivel még három év van vissza a szerződésből, így kicsit szabadabban meg is lehet tenni.

Kevesebb esély, de van Diontae Johnson, James Daniels vagy Cameron Heyward szerződésének újragondolására is, de előbbi kettőnek már csak két éve van, így az utolsó évre nagy halott pénz tolódhat, utóbbi pedig már nem fiatal csóka és nem mindig tanácsos hozzányúlni ilyenkor már a pénzügyekhez. Ettől függetlenül természetesen megtehetik. Ha mindent egybevetünk és a reális opciókat nézzük, akkor egy jó 30 millió dollár közeli összeg összegyűlhet.

Legfontosabb Szabadügynökök

Ebből a felszabaduló pénzből persze nem rögtön a piacra mennek, hanem megpróbálják itt tartani a saját kedvenceket.

Cameron Sutton, CB

A legfontosabb talán a cornerback Sutton, aki élete egyik legjobb évét hozta, egy sokoldalú játékos és tekintve, hogy a többi cornernek sokkal jobban rezeg a léc a rosteren, mindenképp meg kellene tartani. Elvileg kölcsönös a szeretet a két fél részéről, de Sutton eddigi karrierje során kevés pénzt keresett, így nem lesz mellékes számára, ha valaki a piacon megkongatja a zsírosbödönt.

Terrell Edmunds, S

A fiatal safety tavaly magára fogadott, amikor végül a Steelers egyéves ajánlatát fogadta el, és jól tette. Élete legjobb évét tudja maga mögött, így most jogosan kereshet egy hosszabb távú és magasabb tartalmú szerződést. A safety piac azonban nagyon erős, fennáll a veszély, hogy annak ellenére sem kap jó ajánlatot, hogy ilyen jó játékkal rukkolt elő. Mivel Minkah Fitzpatrickal karöltve nagyon jó párost alkottak, így mindkét oldalról megérné az újraházasodás.

Kevésbé fontos a két linebakcer Devin Bush és Robert Spillane, mert bár nagyon vékony az LB sor, utóbbi pedig egy nagyon jó munkásember, aki nagyszerű volt idén, ők kevesebb pénzért alá fognak írni, ha pedig nem, akkor a piacról találhat a csapat hasonló minőséget. Larry Ogunjobi pedig nagyon hasznos volt a védőfal közepén, de nála a sérülékenységet lehet megkérdőjelezni és nagyon vigyázni kell az újraigazolásával.

Hova kell erősítés?

Ami egyértelműen vékony poszt az a cornerback és a linebacker sor, de mindkettő függ attól, hogy kiket igazol vissza a csapat és kiket vág ki. Ezektől függetlenül elképzelhető, hogy mélyítés gyanánt érkezik pár név, de nagyobb halat szerintem nem a piacon keresnek ezekbe az egységekbe.

Ellenben amin elgondolkodhatnak, hogy a támadófalat a piacról turbózzák fel. Az offensive line szinte végigjátszotta együtt az évet és folyamatosan javultak is az idő előrehaladtával, de Pickett elé ettől függetlenül a támadófal bármely pontjára érdemes elgondolkodniuk még akkor is, ha mélyebben zsebbe kell nyúlni.

[/ppp_patron_only]

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!