Russell Wilson távozása Seattle-ből sokáig húzódott és sok mindent lehetett hallani egyik, illetve másik oldalról is. Most a TheAthletic hozott le egy cikket arról, hogy mi is történt tavaly februárban. Az információik szerint Wilson megkérte a Seahawks tulajdonosi körét, hogy rúgják ki a főedző Pete Carrollt és a general manager John Schneidert, mert úgy gondolta, hogy visszafogják a Super Bowlok és egyéni elismerések megszerzésében.
Ahogy azóta nyilvánvalóvá vált, Wilson elvesztette ezt a harcot, pár héttel később pedig elcserélték a Broncosba. Egy évvel később a Seahawks tűnik az üzlet nyertesének, hiszen Wilson nélkül is rájátszásba jutottak, az irányító viszont nagyon gyengén szerepelt új csapatában. Wilson egyébként Sean Paytont szemelte ki Carroll helyére, aki épp akkor döntött a “visszavonulás” mellett. Érdekes, hogy most vele dolgozhat majd Denverben. Wilson természetesen tagadja ezt a hírt.
Szintén a TheAthletic járt utána Wilson első denveri évének hátterének. A nyomozásuk során több érdekes dologra is fény derült, például hogy egyes edzők szerint túl nagy befolyása volt az irányítónak a csapaton belül. Precedens nélküli helyzete volt Wilsonnak, akinek külön irodája volt a Broncos létesítményének második emeletén, ahol az edzők és front office tagok tartózkodtak. A játékosok szinte sosem tették be ide a lábukat, leginkább csak akkor, amikor kirúgták őket – ők az első emeleten voltak.
Wilson megmondta a társaknak, hogy van egy “open-door policyje”, tehát bárki bármikor bemehet hozzá. Ezt nem csak a játékosok, hanem bizonyos edzők is furcsának tartották, tekintve hogy a nyitott irodája az öltözőszekrénye kellene legyen, és elmosódott a határvonal a játékos és edző szint között az esetében.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Mindenesetre nagyon meglepne, ha ezt Sean eltűrné…