Connect with us

Beharangozó

Super Bowl LVII – Edzők

Az utóbbi napokban végigvettük a pozíciókat és megnéztük, a pályán milyen erőkből áll a két döntőbe jutott gárda, a Chiefs és az Eagles. Most pedig ideje megismerni azokat a kulcsszereplőket, akik az oldalvonal mellett irányítják a csapatukat, vezénylik a támadósorokat és a védelmeket, összerakják a stratégiát a Super Bowlra. Hiszen nekik is legalább akkor szerepük van abban, hogy idáig jutott a két csapat, mint a játékosoknak.

Kansas City Chiefs

Andy Reid főedző

Mindössze négy edző van az NFL történetében, aki Reidnél többször mehetett oda diadalittasan az ellenfélhez egy mérkőzés után, tehát csak négyen értek el több győzelmet a ligában a Chiefs jelenlegi főedzőjénél. Pár éve pedig végre felülhetett az NFL trónjára és a 49ers legyőzősével a hőn áhított gyűrű is felkerült az ujjára, így megkérdőjelezhetetlenné tette a helyét a Hall of Fame-ben.

Ahogy az Eaglest, úgy a Chiefst is kvázi romokban vette át és juttatta el folyamatos pozitív szezonokhoz, rájátszásokhoz és a Super Bowlig. Erre pedig borzasztóan kevesen képesek, hiszen a körülmények, a játékosok, az edzők, a front office-ok és az ellenfelek is folyamatosan cserélődnek, ő viszont konstans kiváló volt mindkét főedzői állomásán. Hihetetlen statisztika, hogy mindkét konferenciában egyetlen egyszer fordult csak elő, hogy zsinórban három évben ugyanaz a csapat rendezze a főcsoportdöntőt, és mindkét esetben Andy Reid volt a főedző (Eagles 2002-2004, Chiefs 2018-2020).

Reidet, a támadógurut – rá ténylegesen illik ez a jelző, hiszen az egyik, ha nem a legjobb, legkreatívabb támadóoldali edző az NFL-ben – az teszi naggyá, hogy nem érdeklik olyan hagyományos beidegződések, mint hogy egyensúlyban kell lennie a passzok és futások arányának, egyszerűen a lehető legjobb játékot akarja hívni az adott csapatra szabva. A Chiefsnél ez nyilvánvalóan a passzjáték, ilyen irányítóval ez nem is meglepő.

Nem egy filozófiát, egy sémát követ – mint sokan –, hanem alkalmazkodik, és mindig megpróbálja a játékosait a lehető legjobb helyzetbe hozni, és a legjobb játékosaihoz próbálja minél többet eljuttatni a labdát. Az alkalmazkodás másik látható ismertetőjegye, hogy nincs szüksége specifikus játékosokra. Több stílusú irányítóval is sikeres tudott lenni (az Eaglesnél forgóajtóként váltogatták egymást a QB-k, az Alex Smith – Patrick Mahomes duónál pedig nehezen találunk két ellentétesebb stílusú irányítót), nem kell neki magas elkapó vagy valamilyen specifikus futó. Jöhetnek mindenféle méretben és stílusban, ő majd kitalálja, hogyan kell őket használni.

Viszont nem ettől szeretik Reidet annyira, és nem ezért szurkol neki mindenki, aki valaha bármilyen kapcsolatot létesített vele. Hanem a személyisége, emberi természete miatt, aminek köszönhetően az egyik, ha nem a legnagyobb tiszteletnek örvendő coach az egész ligában. Mindig nagyon törődik a beosztottjaival, a játékosaival, és úgy általában mindenkivel, akivel bármilyen kapcsolatban van. Nem igazán lehet olyan embert találni, legyen az akár edző, akár játékos, aki bármi rosszat mondana róla – sem publikusan, sem privátban.

Nagyon szervezett ember egyébként, mindenről jegyzetet készít, mindig nála van egy spirálos jegyzetfüzet. Rendkívül jól figyel a részletekre, borzasztóan keményen dolgozik, nagyon megbízható, jól kommunikál és egészen kiváló tanár, mentor, ez utóbbihoz elég megnézni, milyen főedzők kerültek ki alóla. Tíznél is több korábbi segédje, beosztottja lett később főedző az NFL-ben.

Ő maga is egy elég jó edzői gárdában kezdte profi karrierjét 1992-ben a Packersnél Mike Holmgren head coach alatt, hiszen mellette ott volt négy későbbi főedző Jon Gruden, Dick Jauron, Ray Rhodes és Steve Mariucci személyében – ők öten összesen több, mint 550 meccset nyertek az NFL-ben.

Holmgren egyébként annyira szerette Reidet, hogy mindenáron maga mellett akarta tudni a Packersnél, az akkori tight end edzőt nem engedte el támadókoordinátornak a 49ershez (akkor még egy edzőt lehetett blokkolni minden évben), és inkább kinevezte Brett Favre mellé irányítóedzőnek. Aztán mikor Holmgren elment a Seahawkshoz, akkor még mennie kellett volna az Eagleshöz is interjúra, ő viszont felhívta Jeffrey Lurie tulajdonost és elmondta neki, hogy ő most nem fog tudni menni, viszont megmondja, kit kellene felvennie. Andy Reidet.

Lurie pedig hallgatott rá és 10 év után először egy pozíciós edzőből egyből főedző lett az NFL-ben. A következő 14 évben pedig az Eagles felemelkedett hamvaiból, kilencszer rájátszásba jutott, hatszor megnyerte csoportját és egyszer a konferenciát is.

2012 nyarán viszont történt egy tragikus eset, Reid egyik fia, Garrett heroin túladagolásban életét vesztette. A szezon pedig valószínűleg részben ennek köszönhetően sem alakult túl jól, a 4-12-es idény után pedig kirúgták őt az Eagles éléről. Sokáig persze nem maradt csapat nélkül, egy héttel később az épp 2-14-gyel záró Chiefs nevezte ki főedzőnek.

Ismét egy romokban lévő franchise-t vett át, a Chiefs az előző hat évben összesen 29 győzelmet szerzett, ezt Reid három év alatt túlszárnyalta (31), tíz szezonjából tízszer pozitív mérleggel zárt, hétszer megnyerte a csoportot és kilencszer bejutott a rájátszásba. Három éve egy Super Bowl győzelemmel felrakta a koronát a teljesítményére, idén pedig ismét erre pályázik.

Eric Bieniemy támadókoordinátor

Reid támadókoordinátora Eric Bieniemy, aki játszott is az NFL-ben futó poszton, nem is keveset. Előtte azonban a Colorado Egyetemen pallérozódott és 1990-ban harmadik helyen végzett a Heisman szavazáson, a második legtöbb futott yardot elérve a college szinten. Az 1991-es drafton a Chargers vitte el a második kör elején és kilenc szezont húzott le a profik közt – San Diego után Cincinnatiben és Philadelphiában –, futások mellett visszahordó feladatokat is kapott.

Érdekes közös sztori vele és Reiddel kapcsolatban, hogy a híres “fifth-down game” alkalmával egymás ellen néztek farkasszemet: Reid mint a Missouri edzője, Bieniemy pedig mint a Colorado futója. Egy bírói hiba miatt a meccs végén egy ötödik kísérletet is kapott a Colorado, és Bieniemy befutott a célterületre a labdával, megnyerve a szoros meccset. Reid pedig természetesen azzal viccelődik, hogy Bieniemy csalt azon a találkozón.

Ugyan világéletében futó volt, egyáltalán nem erőlteti a futást – Reid mellett persze nehéz is lenne. Ugyan nem ő hívja elsődlegesen a játékokat, a gameplan összerakásában nagy szerepe van és egyébként bizonyos esetekben korábban átadta neki Reid a játékhívás jogát is (erre a Super Bowlban azért nem számítunk).

Korábban nagyon úgy nézett ki, hogy ő lesz a következő Reid kezei alól kikerülő főedző, de állítólag van néhány sok évvel korábbi red flag a neve mellett, ez is közrejátszhatott abban, hogy ezt nem kapta meg egyelőre. Most kacsintgatott más támadókoordinátori állások felé is, ahol játékokat is hívhatna, hátha ezzel kivívja magának a főedzői posztot a jövőben.

Steve Spagnuolo védőkoordinátor

Spagnuolo már a Chiefsbe érkezése előtt is Super Bowl győztes edzőnek mondhatta magát. Nem is akármilyennek, ugyanis minden idők egyik legjobb támadósorának, a 2007-es veretlen Patriots megállításában vállalt oroszlánrészt a Giants védőkoordinátoraként.

Főedzőként már nem volt annyira sikeres, három Ramsnél eltöltött szezonból kétszer a liga legrosszabb mérlegét produkálta, szóval inkább megmaradt védőkoordinátornak, habár a Saintsnél és (ismét) a Giantsnél ebben sem volt sikeres, előbbinél az NFL történetének legtöbb yardját, utóbbinál a franchise történetének legtöbb pontját engedte az egysége – tegyük hozzá, elég gyenge alapanyagból kellett dolgoznia.

Így érkezett meg a Chiefshez és Andy Reidhez, aki alatt már Philadelphiában is dolgozott. Ismét egy gyenge egységet vett át, amely a legrosszabbak közt volt 2018-ban és amely az istenért sem tudta megállítani Tom Bradyt a konferenciadöntőben. Azóta minden évben 14-20. hely között végzett DVOA mutatóban az egysége (idén 17.), ami első látásra nem tűnik nagy számnak, de ennél sosem volt tehetségesebb egysége sem. Idén ráadásul rengeteg fiatal és újonc játékos kap nagy szerepet a defense-ben, nyolc olyan legalább 500 snapet játszó védője van, akit 2020-ban vagy később draftoltak.

Spagnuolo általában a szezon második felére rakja össze jobban a védelmét, és akkor nagyon kellemetlen ellenfél tud lenni, ugyanis elég agresszív edzői stílusa van, már ami a pályán látottakat illeti. Sokat blitzelnek a 4-3-as alapfelállásból induló védelmei, safetyk és cornerek is egész sokat mennek az irányítókra, abban a Super Bowlban is ötször sackelték Bradyt. Spagnuolo nagyon jól keveri a kártyáit, nagyon sokat rotál a hátsó egység, igyekeznek összezavarni az irányítót azzal, hogy snap előtt más coverage-et mutatnak, mint ami a snap után valójában lesz.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy az év végére általában feljavulnak a védelmei, a rájátszásban pedig kiváló gameplaneket szokott összerakni. Az utóbbi négy évben 11 meccséből mindössze kétszer fordult elő, hogy 50 százaléknál magasabb sikerességi rátát engedett – és mindkettőt megnyerte a Chiefs.

Philadelphia Eagles

Nick Sirianni, főedző

Az olasz szülőkkel rendelkező 41 éves Sirianni épp a Chiefsben kezdte profi edzői pályafutását, tehát nem csak Reidnek, de neki is megvan a kapcsolata a mostani ellenféllel. Ráadásul épp Reid rúgta ki, mikor megérkezett a csapathoz és felforgatta az edzői stábot (ahogy az ilyenkor megszokott, szóval nagy bosszúvágy azért nem lehet Sirianniban). Ezután a Chargersnél folytatta QB és WR edzőként – korábban DIV3-as elkapó volt egyébként az egyetemen.

San Diegóban Frank Reich volt a főnöke támadókoordinátorként, aki aztán vitte is magával a Coltshoz koordinátori pozícióba, és mai napig egyik legnagyobb mentora Sirianninak – láttuk ezt a Colts elleni mérkőzés körül is a nyilatkozataival. Így ahogy Reich-nak, neki sincs egy konkrét klasszikus rendszere, hanem több dolgot gyúr egybe és így alakította ki a szemléletét, filozófiáját.

Innen került az Eagleshöz két évvel ezelőtt, kisebb meglepetésre nevezték ki őt Doug Pederson utódjának, hiszen nem volt a legfelkapottabb jelöltek közt, sosem hívott támadójátékokat sem, így nem is fogadták őt kitörő lelkesedéssel a szurkolók. Erre rátett egy lapáttal, hogy a bemutatkozó sajtótájékoztatóján (ami online volt a covid miatt) nem nyújtott valami jó benyomást, hebegett-habogott. Ráadásul újonc évében 2-5-tel kezdtek, amikor jött még egy furcsa sajtótájékoztató, ahol virágokról, gyökerekről, táptalajról beszélt, hogy a háttérben bizony fejlődnek a dolgok, csak a külvilágnak nem tűnik fel. Ezt is sokan szkeptikusan fogadták és továbbra sem állt túl stabil lábakon a híresen kritikus Eagles szurkolók körében.

De neki lett igaza. Az Eagles abban az évben 2-5-ös kezdés után bejutott a rájátszásba, tehát tényleg fejlődött ott valami a háttérben. Idén pedig Super Bowlig meneteltek, szóval elég gyorsan beérett a munkája gyümölcse.

Ehhez kellett az is, hogy a 2-5-ös kezdés után belássa, nem neki való a játékhívás, így azt átadta a támadókoordinátor Shane Steichennek. Kevés olyan támadóoldali főedző van, aki ezt belátja és átadja egy alatta dolgozónak, szóval érdemes elismerni, hogy ezt felismerte és inkább magasabb szintű dolgokra fordította energiáit. Ami be is vált, egyrészt mert Steichen kiváló playcaller lett, másrészt mert Sirianni is jobban tudott a game managementre koncentrálni és a védelemre is tudott figyelni kicsit. Ez persze nem jelenti azt, hogy a támadókat teljesen átadta volna Steichennek, ugyanis a gameplanek kialakításában oroszlánrészt vállal és összességében ugyanannyira az ő támadósora ez, mint a koordinátoré.

Sirianni egyébként tipikusan az a habitusú edző, akit a saját szurkolói imádnak, de az ellenfél szimpatizánsai ki nem állhatnak. A saját szurkolók számára egy karakán, swaggel teli ember, az ellenfelek pedig idegesítő cheerleadernek tartják. Persze rá is játszik erre, mindig helyi sportcsapatos pólókat visel vagy épp felkapott Eaglesszel kapcsolatos dolgokat nyomat a pólójára – mindent megtesz, hogy a városban imádják. A riválisokat idegesíti, de amíg segíti a csapatát, addig ez nem érdekli.

Olasz vérvonala és habitusa az oldalvonalon is gyakran meglátszik, mindig ezer fokon pörög és nem épp a megszokott visszahúzódó edző-figura. Nem mindenhol működne ez jól, de Philadelphiában igen, amiben segít, hogy tudja őt ellensúlyozni a csapat irányítója, Jalen Hurts, akinek gyakorlatilag sosem változik a pulzusa, bármi is történik, így jól kiegészítik egymást. Sirianninak ultra-kompetitív természete van, az Eagles edzőközpontjában fel is állított egy kosárpalánkot, és nagyon élvezi, amikor legyőzheti játékosait.

Nyilvánvalóan analitikus hozzáállású, Philadelphiában nem is vesznek fel más edzőt, ez gyakorlatilag felsőbb utasítás, elvárás nem hogy a general manager Howie Rosemantől, hanem a tulajdonos Jeffrey Lurie-tól. Játékosai nagyon dicsérik a felelősségvállalását, ugyanis nyíltan elismeri, ha ő rontott el valamit. A nyitó sajtótájékoztatója után is vállalta ezt új tanítványai előtt, de a meccs utáni videózásoknál sem csak a játékosokat emeli ki, aki épp hibázott a play során, hanem ha ő rontott el valamit és mondjuk rossz helyzetbe hozta a hibázó játékost, akkor magára vállalja a felelősséget – például hogy Minshew Saints elleni interceptionjénél nem ilyen játékot kellett volna felrajzolni, vagy egy Mailata engedett sacknél, hogy nem jól alakította ki a koncepciót és kusza lehetett a támadófalnak, mit kell csinálni.

Ezzel a hozzáállásával pedig nagyon sokat tett azért, hogy elnyerje a játékosai bizalmát. Az eredményekkel pedig a szurkolók elismerését vívta ki és nyerte meg magának a város szeretetét. Hasonlóban egyébként van tapasztalata, ugyanis feleségével annak idején Kansas Cityben találkoztak, a hölgy pedig le se tojta a focit és nem érdekelte túlzottan, hogy Sirianni a Chiefnél dolgozik. A testvére beszélte rá, hogy adjon egy esélyt neki és menjenek el randizni, és miután Sirianni megkapta ezt az esélyt, élt is vele és levette a lábáról. Mára három gyerekük van.

Shane Steichen, támadókoordinátor

A támadóhívások tehát nem Sirianni, hanem Steichen kezében vannak, aki 2011-ben kezdett edzősködni az NFL-ben, de öt éven át csak a legalacsonyabb quality control munkák jutottak neki, ami elég hosszú idő ahhoz képest, hogy most mennyire felkapott HC-jelölt. Aztán a Chargersnél jött neki is az áttörés, ott lett QB edző, majd 2019-től két éven át támadókoordinátor, és most két éve van ugyanebben a pozícióban Philadelphiában – aztán a Super Bowl után meglátjuk, hogy elviszi-e a Colts főedzőnek.

Philip Riversszel kezdett tehát először dolgozni, aztán alatta lépett be az NFL-be Justin Herbert, aki kiváló újonc szezont tudhatott magáénak, majd Jalen Hurtsnek sikerült hatalmasat fejlődnie a kezei alatt. Azon persze lehet vitatkozni, hogy Herbert berobbanásában mennyi szerepe volt, hiszen így utólag őstehetségnek tűnik a srác, de azért prospectként még nem gondolták ezt róla a legtöbben. Azt viszont már nehéz lenne tagadni, hogy Hurts nagy fejlődésében szerepe volt, ennek legfeljebb a mértékéről lehet beszélgetni, de az biztos, hogy a passzjátékban nagyot lépett előre a második körös irányító a kezei alatt, Steichennek pedig rendkívül jól sikerült összekapcsolnia a lábai által nyújtott előnyöket a levegőben mutatott fejlődésével.

Steichen legnagyobb mentora, vagy aki rá a legnagyobb hatással volt playcalling szempontból az a Norn Turner, aki három NFL-csapatnál volt főedző és hétnél támadókoordinátor, és ő segített Steichennek betörni a ligába még 2011-ben. Így lehet hozzá eredeztetni a rendszerét, és valamilyen szinten ez igaz is, de összességében nem sorolnám be semmilyen konkrét klasszikus rendszerbe, ahogy Siriannit sem. Ugyanis elég nagy a különbség aközött, amit Riversszel, Herberttel és Hurtsszel futtatott, tehát nagyon jól alakítja az irányítójához a támadósort – aminek persze alapkövetelménynek kellene lennie, mégsem mondhatjuk el sok esetben.

Nagyon jól ötvözi hétről hétre, hogy mi a saját támadósorának az erőssége, és hogy az adott védelem mi ellen érzi kényelmetlenül magát. Igyekszik megtalálni az ellenfelek gyenge pontját és addig ütni a vasat különböző koncepciókkal, amíg meleg. Ha rájön a defense egyik szabályára, akkor arra nagyon jól tud ellenszereket találni, hogy kihasználja a lyukakat. Abban is nagyon jó, hogy adott matchupokat használjon ki és nem fél eltávolodni a felrajzolt dolgoktól és közelíteni ahhoz, hogy hol van egy gyenge láncszeme a védelemnek, amit adott típusú játékkal vagy épp játékossal ki lehet használni. Playcalling szempontból saját elmondása szerint amellett hogy persze ismerni kell a tendenciákat, érezni kell a játék ritmusát, és akkor vannak a legjobb meccsei, ha rá sem kell néznie a play sheetre, hanem fejből tudja hívni az adott játékokat – érzésre.

Jonathan Gannon, védőkoordinátor

Gannon a Louisville egyetemen még focizott is, azonban komoly sérülést szedett össze, ezért abba kellett hagynia a pályafutását. Így pedig az edzősködés felé vette az irányt, az egyetemén kezdett el kisegíteni, majd rövid időre az NFL-be is bekerült a Falconshoz, azonban ezt gyorsan abbahagyta és új vizekre evezett. Elment játékosmegfigyelőnek, és csak négy év után tért vissza az edző szakmához, ekkor már a Titansnél. Első pozíciós feladatkörét a Vikingsnál kapta meg és DB-k lettek a specialitásai Mike Zimmer kezei alatt. Itt csak segédedző volt négy évig, majd a Coltsnál már egyedül vitte a defensive backek edzését Matt Eberflus koordinálása alatt. Itt dolgozott egy stábban Nick Siriannival, aki őt szemelte ki koordinátorának az Eaglesnél. Elég hosszú utat járt tehát be, hogy eljusson idáig.

A most 39 éves Gannonról az eddigi tapasztalatai alapján azt hihetnénk, hogy egy 4-3-as rendszert futtat, hiszen Zimmer és Eberflus is ilyet edzett felette, ebben tanult igazából világéletében. És ugyan bizonyos Zimmer jegyek néhol felfedezhetők nála, elsősorban egy Vic Fangio-féle védelmet futtat (a veterán mester idén konzultált is az Eaglesnél egyébként). Ezt a kapcsolatot nehéz megtalálni a pályafutásában, azonban egyik legjobb barátja a Chargers főedző Brandon Staley (akivel egymás esküvőin is ott voltak), aki viszont igazi Fangio-növendék.

Rengeteget beszélgettek védelmekről, filozófiákról, taktikákról, így ragadt Gannonra is a Fangio féle szemlélet. Gannon egyébként azt vallja, hogy nincs sémája, hanem nyitott mindenre, bárhonnan is jöjjenek az ötletek, és az a dolga, hogy a 11 rendelkezésre álló játékosát a legjobb helyzetbe hozza ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Ennek ellenére azért elég egyértelmű filozófia rajzolódik ki nála, amin időnként tud változtatni matchuptól függően, de azért nagyrészt ezt alkalmazza. Alapvetően 3-4-es védelme van, még ha ezek a vonalak el is mosódnak manapság, de nagyon sok 5 emberes fronttal operál, legalábbis mióta érkezett Jordan Davis és Linval Joseph nose tackle-nek, így megvan az alapanyag a rendszer futtatásához.

Gannont tavaly elég sok kritika érte, amiért nagyon egyszerű, “vanilla” volt a védelme, és a jobb irányítók folyamatosan 80%-os pontossággal tudtak haladni ellenük. Idén egy feljavított kerettel már agresszívabb tudott lenni és változtatni tudott a rendszerén, ami sikeresebb is tudott lenni és passz ellen a liga legjobb védelme volt a Sasoké DVOA alapján – összesen pedig a 6. legjobb. Elsősorban zónázni szeretnek a védelmei és kevés blitzel operálnak, de adott esetben képes változtatni ellenféltől függően.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!