Connect with us

Draft

A Combine első napjának nyertesei és vesztesei

Az NFL Scouting Combine első gyakorlatos napja a védőfalemberekről és a linebackerekről szólt. Nézzük kik tűntek ki pozitívan vagy negatívan.

Nyertesek

Nolan Smith, Edge, Georgia

Smith elmúlt egy éve elég hullámvasútszerűre sikeredett. Az év elején a nem túl nagy meglepetésre hasító Georgia védelem tagjaként ő is kapta a hypet-ot és az első kör első felébe várták a legtöbben. Aztán októberben súlyos sérülést szenvedett és az idény hátralévő részét ki kellett hagynia, így folyamatosan csúszott a boardokon. Egészen a Combine-ig.

Az első napot ugyanis egyértelműen ő nyerte. Azt eddig is tudtuk, hogy atletikus, de azt nem, hogy a legszűkebb elit tagja. 4,39 másodperces 40 yardja a felső 1%-ba tartozik a Combine történetében, a 10 yardos részideje (1,52) a valaha volt legjobb egy edge rushertől, a 41,5 inches magasugrása szintén a felső 1%-ba, de távolugrásban is felső 5%-ba esik.

Jó programból jön, a dinamikusságát megmutatta és azt is, hogy a sérülésnek vagy annak utóhatásainak nyoma sincs a testére, így újra száguldani fog a boardokon.[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

 

Calijah Kancey, iDL, Pittsburgh

Kancey-ról az egész idényben tudtuk, hogy az Aaron Donald által kitaposott utat követheti le, azaz egy alulméretezett belső falember, aki őrült atletikusságának köszönhetően lehet sikeres. A Combine-on erre csak ráerősített. A mérések alatt már jöttek a pozitív hírek, mert a korábbi számok nem szépítettek a magasságán és a súlyán. A Combine-on 185 centimétert és 127 kilogrammot mértek nála, ami ugyan tényleg egy alulméretezett defensive tackle mintája, de legalább nem kisebb az elmondottaknál.

Az igazán nagyot azonban a gyakorlatok során robbantotta, ugyanis 4,67 másodperces 40 yardja a leggyorsabb belső védőfalember futás valaha és a 10 yardos 1,64 másodperces ideje – ami kiemelten fontos a poszton – is a felső 5 százalékba tartozik.

Egy kicsi üröm az örömben, hogy a karhosszánál csak négy rövidebb volt a Combine történetében és egyikükből sem lett később meghatározó játékos. Az biztos, hogy ő is egy különleges játékos lehet a poszton. Valószínűleg a rövid karok ellenére is az első körbe küzdötte magát a tegnapiakkal.

Bryan Bresee, iDL, Clemson

Smith után egy újabb játékos, aki hullámvasútszerű draft folyamatban érezte magát az elmúlt évben. A Clemson kiválósága is volt már top5 játékostól kezdve második napos tehetség is. A Combine most újra lökött egy kicsit az értékén, ugyanis meg tudta mutatni, hogy nem hiába pedzegetnek nála magas potenciált.

A gyakorlatok során még semmi kiemelkedőt nem alkotott, a 4,86 másodperces 40 yardja ugyan nem rossz (1,71 másodperces 10 yardja pedig csak Kancey-től maradt el), de nem is kiemelkedő és az ugrásoknál is inkább középmezőnybe tatozott. Ellenben a pozíciós gyakorlatoknál az ő mozgása volt az egyik legtermészetesebb. Jó és gyors volt a lábmunkája, sokkal hajlékonyabb volt mint azt lehetett feltételezni és magabiztos volt végig.

Nála is a régebbi sérülései miatt volt egy kisebb bizonytalanság, illetve a kiforrottságával kapcsolatban is voltak negatív hangok, de pont ezeket sikerült kicsit elhallgattatni. Még mindig nehéz megmondani milyen lehet a megítélése, de talán az első körből már kevesebbet látjuk kicsúszni mockokban.

Adetomiwa Adebawore, iDL/Edge, Northwestern

A három nagy név után kicsit beszéljünk hátrébb várt tehetségekről is. A nap egyértelmű legnagyobb villantása Adebawore nevéhez fűződik, akit 188 centiméterrel és 130 kilogrammal mérlegeltek. Ezzel a testtel futott egy 4,49 másodperces 40 yardot, ami a leggyorsabb valaha azon játékosok között, akik legalább 122 kilogrammot nyomtak. Emellett ugyanebben a kategóriában a második legjobb távolugrást és a harmadik legjobb súlypontemelkedést könyvelhette el.

Csak a kontextust kedvéért, ezek jobb eredmények mint a tavalyi 1/1-es Trevon Walkeré, pedig a Jaguars játékosa könnyebb nála. Nehéz megmondani, hogy ez meddig repítheti a boardokon, mert egy kiforratlan, nem túl produktív játékosról van szó, de mindig vannak csapatok, amelyek az atletikusság alapján választanak későbbi körökben. Ráadásul ami szintén mellette szól, hogy a fal belsejében és kívül is van fantázia a szerepeltetésében.

Gervon Dexter, iDL, Florida

Dexter is egy elég ellentmondásos figura, így nehéz megítélni merre lehet a boardokon. Egy hatalmas testtel megáldott játékos, akinél 142 kilogrammot mértek a Combine-on, tehát igazi tömeg a fal közepén, épp ezért sokan féltek a dinamikusságától és hogy pass rushban abszolút használhatatlan. Ehhez képest futott egy 4,93 másodperces 40 yardot, ráadásul a kilövése az első pár yardon kifejezetten impresszív volt.

 

Ezen kívül a pozíciós gyakorlatoknál is jól teljesített, kezeit megfelelően használta és nem igazán lehetett kibillenteni, ahogy azt előre gondoltuk. Egyelőre második napos tehetségnek tűnik.

Jack Campbell, LB, Iowa

Ahogy azt várni lehetett a linebackerek közül nem sokan tündököltek, de akadt azért egy igazán jó teljesítmény. Jack Campbell nevét lehetett hallani sokat a tavalyi évben, ki is érdemelte a legjobb linebackernek járó egyetemi elismerést, de sokan egy kicsit tradicionális, igazi futásmegállító gépezetnek vélték. 115 kilogrammos mérete masszív, de emellé tudott egy 4,65 másodperces 40 yardot futni és az 1,59 másodperces első 10 yardja is jónak mondható.

A 3 cone-ja ráadásul 6,74 másodperc lett, ami szintén kiváló, így a kis területi robbanékonyságával kapcsolatos kérdéseket is kicsit elhallgattatta. Szenzációs atletikusságával nagyon meglepte a nagyközönséget. A pozíciós drilleknél szintén nem vallott szégyent, így pedig biztosította legalább második körös megítélését.

 

Vesztesek

Jalen Carter, iDL, Georgia

Kezdjük a draft egyik legnagyobb nevével, Jalen Carterrel, aki sokak szerint a legjobb játékos a drafton. Neki nem a Combine tett be, hanem a pár napja napvilágot látott rendőrségi ügye. Mint kiderült egy illegális gyorsulási versenyben vett részt több haverjával és veszélyeztetés vétségével fogdába is vitték, ahol aztán végül 16 percet töltött és óvadék ellenében távozott.

Nem gondolom, hogy hatalmas befolyással lenne a draftértékére, de korábban is lehetett hallani hangokat a személyiségével kapcsolatban, így lehet hogy pár csapat boardján kicsit hátrébb kerül és ha ezek a csapatok az elején húznak, akkor elképzelhető, hogy pár helyet csúszik. Mindezektől függetlenül stabil top10 pick maradt (ha nem derül ki ennél súlyosabb dolog róla).

Andre Carter, Edge, Army

Carter egy nagyon érdekes prospect, nagyszerű volt a 2021-es éve és sokáig szó volt arról vele kapcsolatban, hogy ő lehet a valaha volt legmagasabban kiválasztott Army játékos, már a top15-ben is találkozni lehetett a nevével. Aztán ahogy haladt a tavalyi idény, egyre többet filmezték, nagyon sok kérdés vetődött fel vele kapcsolatban és szép lassan kicsúszott nem csak az első körből, de lassan a másodikból is. Ehhez jött egy nagyon szürke Senior Bowl és már csak a Combine-ban bízhatott volna.

Ott azonban a lehető legtöbbet vágta maga alatt a fát. Először már a méréseknél csalódást okozott, elég átlagos a magassága és a karhossza is csalódást keltő volt. 40 yardot nem futott, a többi eredménye a középmezőnyhöz tartozott. Ezen kívül az interjúknál és a pozíciós gyakorlatokon sem alkotott maradandót. A második napról is kicsúszhat.

Mike Morris, Edge, Michigan

A nap legnagyobb lúzere talán Morris, aki előbb a 40 yardon és a két ugrás alkalmával is a legrosszabb lett a kategóriájában, majd a pozíciós gyakorlatok során folyamatosan elvesztette az egyensúlyát, rossz szöget választott, így nem sikerült jó benyomást tennie. Azt lehetett tudni, hogy egy kevésbé atletikus játékos, de cserébe reménykedtek benne, hogy Michigan termékként egész kiforrott és technikás. Nos, ebből semmit sem láttunk, így nem lenne meglepő a hatalmas csúszás nála.

Minden más linebacker

Azt eddig is tudtuk, hogy ez az idei év nem a legmagasabban jegyzett linebackerek terepe lesz. Egész mély a class, de inkább harmadik napon lehet majd mazsolázni a prospectekből, az első két nap nagyon vékonyka.

Ez most is bebizonyosodott, mert Campbell kivételével senki nem tudott maradandót alkotni. Sem az atletikai gyakorlatok során, sem pedig a pozíciós drillekben nem volt kiemelkedő játékos. Egy elég statikus és nem feltétlenül sokoldalú mezőnnyel van dolgunk (tisztelet a kivételnek). Eddig sem volt valószínű, hogy az első két körben sok LB megy ki, de a tegnapi után ez elég biztossá vált.

[/ppp_patron_only]

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group