Tegnap felpörögtek az események, ugyanis két top 16-os irányító is elkelt: a Saints 4 évre 150 millió dollárért igazolta le Derek Carrt, míg a Seahawks 3 évre 105 millió dollárért hosszabbított Geno Smith-szel. A két irányító tehát örülhet, de itt nem ért véget a nyertesek sora, ráadásul sokan kifejezetten szomorúak lehetnek a megkötött üzleteket látva.
UPDATE: Smith valójában három évre mindössze $75 milliót kap, amiből $40 millió garantált.
Nyertes: Derek Carr
A tegnapi nap és úgy általában az egész szabadügynökpiac egyik legnagyobb nyertese lett Derek Carr. Várható volt, hogy lesznek kérői, de mivel csak két-három csapat jöhetett szóba, így azért messze nem volt triviális, hogy megtalálja a számításait (a Panthers csak félgőzzel érdeklődött, a Saintsnek nincs pénze, a Jets pedig Aaron Rodgersre várt). Ehhez képest kapott egy 4 éves, 150 millió dolláros szerződést a liga legrosszabb anyagi helyzetben lévő csapatától, amiből ráadásul 70 millió dollár teljesen garantált – összehasonlításképp a Raiderstől tavaly egy olyan évi 40 milliós kontraktust kapott, amiből 25 millió dollár volt garantált. Emellett még egy no trade kitétel is van a szerződésében, így attól sem kell tartania, hogy amikor a Saintset teljesen maga alá gyűri az ópiumos win now mód, akkor elcserélik valami kevésbé szimpatikus helyre.
Az anyagi biztonság mellett ráadásul szakmai szempontokból is jó ötlet volt New Orleans. Egyrészt a játékosok értékelése alapján – a kaját kivéve – nagyon jó dolog a Saintsben játszani, másrészt bekerült egy olyan csoportba, ahol a riválisoknál reális esély van arra, hogy Kyle Trask, Desmond Ridder és feltehetően egy első körös újonc fog kezdeni 2023-ban (nagy változás ez Patrick Mahomes és Justin Herbert után). A konferencia sem túl erős, miközben a Saints kerete még mindig jó, így ha a Super Bowl nem is feltétlenül reális, de csoportgyőzelemért küzdhet és akár még a rájátszásban is összejöhet egy-két győzelem.
Vesztes: Daniel Jones
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!

Legfrissebb cikkeink
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
Egyetértek, jó kis összefoglaló!
Annyi kiegészítés, hogy a szentek a sajátos cap helyzet miatt nem fogják tudni kirúgni Carrt. Így valójában 4 évre tényleg 150 miliióért írt alá hozzájuk Derek. A no trade kikötésen is nagyon jót nevetek mindig. :D
2023, az év amikor utoljára lekicsinylôen írsz Desmond Ridder-rôl. ;)
Nem értem a szenteket teljesen felélik a jövőt, ha tovább nyomják a gázpedált…
Csak a megszokott Rennigan féle színvonal.
“Carr leigazolása önmagában egy jó döntés, ár/érték arányban is
rendben
van, de nagyon nem vagyok meggyőzve arról, hogy akárcsak rövid távon ez
volt a helyes döntés a Saintstől.” – pont ez a Saints cap strategiajanak
a lenyege, amig jo erteku jatekosokat szerzodtetnek, akik tenylegesen a
csapatnal maradnak, addig nem problema hogy sok evre el van tolva a(z
amugy legtobbszor nem magas es csapatbarat modon strukturalt) garantalt
penzuk. Pl Lattimore meg Ramczyk szerzodeset lehet nyugodtan piszkalni
mert lehet tudni hogy ok 2-3 ev mulva is jo jatekosok lesznek, es
alapvetoen az a cel hogy az elkoltott osszegekbol a leheto legerosebb
keretet lehessen osszerakni. A jovoben adott nem garantalt penzek pedig
teljesen fiktivek, vagyis az hogy 2024-ben 500 millioval lepik tul a
capet, az teljesen lenyegtelen. Es a Brees dead money utan kb csak ilyen
szerzodesek maradtak, kiveve Michael Thomast aki nem bir egeszseges
maradni de az o szerzodese is csapatbarat volt, nem lesz akkora
katasztrofa a dead money utana.
Meg az is van hogy a
cap minden evben no, tehat ha egy idei 30 millios cap hitet eltolok ket
evvel, akkor az mar a cap kisebb szazalekat foglalja el. Lenyegeben
negativ kamatos hitel, amivel a magad elott gorgetett szar mennyisege
minden evben relative kisebb lesz.
Szoval nem rossz ez, es amig a scouting jo, addig kompetitiv tud maradni a csapat. Akkor omlik csak ossze az egesz, ha Carr vagy valaki mas egy nagy szerzodesen
megserul vagy szarul jatszik – na akkor jon el a cap hell.