A Lions 1 évre mindössze 8 millió dollárért leigazolta a piac legjobb elérhető safetyjét, Chauncey Gardner-Johnsont, írja Tom Pelissero. Az összegből 6,5 millió dollár teljesen garantált.
Az idei piac már-már bántóan racionális, egy-két kivételtől eltekintve nem igazán voltak óriási túlfizetések, sőt sok top játékos bőven értéken alul írt alá. A még mindig csak 25 Chauncey Gardner-Johnson például a franchise tagre is esélyes volt az Eaglesnél és a várakozások szerint 12-14 millió dollár körüli értékért kelt volna el. Ehhez képest a Lions diszkont áron oldotta meg az egyik legnagyobb hiányposztját, még ha csak egy évre is (ráadásul korábban leigazolta a corner Cam Suttont és Emmanuel Moseley-t is).
Gardner-Johnsont tavaly szerezte meg az Eagles a Saintstől egy ötödik- és egy hatodik körös pickért. 872 snapen lépett pályára, mindössze 8,2 yardot engedett elkapásonként, szerzett 6 INT-t és mindössze 79,8-as passer ratinget értek el az őt célba vevő irányítók. A ligában valamiért mégsem értékelik sokra és már sokadjára mutatják ki (sokat csúszott a drafton, az Eagles is olcsón szerezte meg, majd most a Lions is), hogy kockázatnak tekintik.
Az Eagles állítólag ajánlott neki egy több éves szerződést, de az nem tetszett neki, így a Sasok továbbléptek James Bradberry és Darius Slay szerződésének meghosszabbítására, Gardner-Johnsonnak pedig végül egy rövid távú szerződéssel kellett beérnie (elképzelhető, hogy az Eaglesnél ajánlott éves átlagnál olcsóbbal).

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
- Ősszel irány Amerika! – Los Angeles, Las Vegas, Grand Canyon, NASCAR és két NFL-meccs
- Létezik a Madden-átok?
Legutóbbi hozzászólások